Révbe ért a környezettudatos közlekedés

2020.09.20.
A közelmúltban Tihanyban, a kompkikötőnél található parkolóban és parkos területen rendeztek gyermekeknek és családoknak szóló bringás programot. A szimulátorok hagyományosan az egyik legnépszerűbb programelemnek számítanak a rendezvényeken A Tudatos Közlekedők Egyesületének jóvoltából a környezettudatos közlekedés alapjait és legfontosabb szabályait is elsajátíthatták az érdeklődők. Az egyesület erre a rendezvényre autós és motoros közlekedési szimulátorokkal, lábbal hajtott gokartok ügyességi pályájával, bringás ügyességi pályával és fenntarthatósági társasjátékokkal készült. A nyár végi kánikulában jólesett a gyermekeknek a gokartozás az árnyat adó fák lombja alatt A környezettudatos társasjátékok remek szórakozást nyújtanak az egész családnak

Külső kézbe adja az állam 11 balatoni vitorláskikötőjét

2020.09.20.
A Bahart által meghirdetett, 2020. október 20-án záruló pályázati kiírás a cég hosszú távú stratégiai érdekeivel összhangban szigorú feltételeket szab a leendő pályázóknak. Ezek közt szerepel, hogy a leendő üzemeltetőnek komoly anyagi biztosítékokat kell vállalnia, valamint munkáltatói jogutódlással át kell vennie a jelenlegi személyzetet is. A lépéssel biztosítani kívánják az érintett vagyonelemek hatékonyabb hasznosítását. Az együttműködés keretében a Bahart tulajdonában maradó kikötőhálózat várhatóan tovább bővülhet és megtörténhetnek a már régóta esedékes fejlesztések is, amelyek magasabb szintű szolgáltatást biztosíthatnak majd a kikötőhely-bérlők számára a jövőben - írták a közleményben. A cég a profiltisztítást követően az alapfeladataira koncentrál, amelynek érdekében rövidesen megkezdődik a hajóflotta jelentős fejlesztése is - tették hozzá.     A közlemény kitér arra is, hogy a korábban önkormányzati kézben lévő, tavaly többségi állami tulajdonba került társaság pénteki közgyűlése a májusban elfogadott reorganizációs tervének megfelelően döntött a vitorláskikötő-hálózatának használatba adásáról.

Súlyos baleset az M5-ösön - mentők, tűzoltók a helyszínen

2020.09.20.
Utoléréses balesetet szenvedett két személyautó az M5-ös autópályán, Ócsa és Inárcs között, a Szeged felé vezető oldalon. A baleset következtében az egyik autó az árokban a tetejére borult. Az esethez műszaki mentés céljából a dabasi hivatásos tűzoltók érkeztek ki. Az egység a társhatóságokkal közösen dolgozik a helyszínen, ahol forgalomkorlátozásra lehet számítani.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Így szállítsd a kutyádat autóban

2020.09.20.
Azt már a kicsi gyerekek is tudják, hogy ha autóval utazunk, mindig be kell kötni a biztonsági övet. A gyerekek pedig csak magasságuknak megfelelő biztonsági gyerekülésben ülhetnek, egészen addig, amíg nem nőnek olyan nagyra, hogy gyerekülés nélkül is használhatják az övet. De ha a család beköti magát, akkor a sok kutya miért utazik az autóban mindenféle biztonsági felszerelés nélkül? Nekik nem lesz bajuk? Dehogynem, egy esetleges balesetnél vagy hirtelen manővernél a kutyák ugyanúgy megsérülhetnek, ráadásul egy csomó egyéb veszélytől is megkímélhetjük magunkat, ha megfelelően szállítjuk a kedvencünket.  Kevés kutya utazik biztonságban Magyarországon minden második felnőttnek van kutyája, a gazdik 57 százaléka pedig autóval is szokta szállítani a kutyáját. Vagyis minden második eb autózik kisebb-nagyobb rendszerességgel. Ám csak az esetek ötödében óvják a kutyatulajdonosok házi kedvencüket speciális hám, biztonsági öv vagy kutyáknak készített szállítóláda használatával – derül ki a Groupama Biztosító egy korábbi felmérésből.   A leggyakrabban valamelyik utas fogja az állatot az ölében, de az is elterjedt megoldás, hogy a kutya a hátsó ülésen szabadon ül. Mindkét módszer balesetveszélyes, és ilyenkor nemcsak a kutya, hanem az utasok testi épsége is kockán forog. Egy csupán 2 kilós yorkshire terrier rögzítetlen teste 50 kilométer/órás sebesség melletti ütközésnél vagy fékezésnél 60 kilogrammos súllyal csapódik adott esetben a szélvédőnek vagy az utasoknak.  Ez történik, ha nincs bekötve a kutya. Balesetet szimulálnak egy bábuval (Fotó: Police.hu) Ha már eljutottunk oda, hogy szeretnénk megvédeni a kedvencünket és magunkat, adódik a kérdés: mivel?. Kistestű kutyáknál megoldás egy hordozó táska vagy műanyag kisállatszállító doboz, amit letehetünk a lábtérbe, vagy biztonsági övvel rögzíthetünk valamelyik ülésbe. Vannak speciális kutyahámok, amelyeket becsatolhatunk a biztonsági öv csatlakozójába, és egy fékezéskor megvédi a kutyát. Fontos, hogy nyakörvvel sose rögzítsük a kutyát a kocsiban, mert életveszélyes! A kutyák autós szállítására az egyik legjobb megoldás a megfelelő méretű szállítóláda (Fotó: Police.hu) Egyterű vagy kombi csomagterében is utazhatnak az ebek, de csak akkor, ha rács választja el a csomagtartót az utastértől, így biztosan nem repül az emberek közé a kutya. A legjobb megoldás egy megfelelő méretű szállítóláda, akár nagyobb kutyáknak is. A lényeg, hogy a ketrec ne legyen túl kicsi, de túl nagy se, mert az állat össze-vissza csúszkálhat és csapódhat a nagy térben. A KRESZ szerint: kutya = rakomány A KRESZ-ben semmilyen szabály nem szerepel a kutyák és kistestű állatok szállítására vonatkozóan, csak személyek és rakomány szállítására van előírás. Ezért a jogszabály szerint a kutya rakománynak minősül, és „a rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse”.  A kutyákat azért is kell rögzíteni a kocsiban, hogy ne zavarják a sofőrt (Fotó: Pixabay) Miután túltettünk magunkat azon, hogy a kis Buksi egy rakomány a KRESZ szerint, arra is érdemes gondolni, hogy a kutya ne zavarja a sofőrt a vezetésben. Még egy jól nevelt, betanított kutyánál is előfordulhat, hogy olyan inger éri, amire ösztönösen reagál: felpattan, a vezetőhöz ugrik vagy elkezd ugatni. Ez megzavarhatja a vezetőt, elvonhatja a figyelmét, ami balesetveszélyes, ezért is fontos a megfelelő szállítás. Tippek kutyák autós szállításához Használjunk kifejezetten kutyák számára fejlesztett biztonsági eszközt: hámot, biztonsági ülést vagy biztonsági övet. Ha nincs rögzítő eszközünk, a kutya a hátsó ülésen, egy utas felügyelete mellett utazzon, de semmiképp sem szabadon. Ne engedjük, hogy kilógassa a fejét az ablakon, mert ez a vezetőre, a többi közlekedőre és az ebre nézve is balesetveszélyes lehet. Csomagtérben csak akkor szállítsuk a kutyát, ha azt rács választja el az utastértől. Hosszú út esetén érdemes 2-3 óránként megállni, megmozgatni, megitatni a kutyát. Az ismerős szagok megnyugtatják az állatot, ezért vigyünk magunkkal valamilyen otthoni, saját játékot vagy egyéb tárgyat. Aki rendszeresen visz kutyát az autójában, annak a speciális hordozó eszközök mellett arra is érdemes figyelnie, hogy ne legyen a kocsiban mindenhol szőr és nyál. Vannak kimondottak kutyáknak tervezett kárpitvédők, de ezen a téren valamilyen házilagos megoldás, például egy leselejtezett takaró is megteszi. Egy dolgot viszont sose felejtsünk el: ahogy a gyerekeket, úgy a kutyákat sem hagyjuk benne a lezárt autóban, pláne nem a nyári forróságban.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

A megállókban is kötelező a maszk holnaptól

2020.09.20.
A közlemény szerint a szigorítás a 6. életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik. A vasúttársaság és a Volánbusz minden olyan utasát kizárja az utazásból, aki nem a rendeletben előírt módon viseli az orrot és a szájat eltakaró maszkot. A szigorúbb intézkedések értelmében a száj- és az orr eltakarásához a sál vagy kendő már nem megfelelő. Az utazás során az orrot és szájat folyamatosan eltakaró orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot kötelezően hordani kell. Szintén hétfőtől már nemcsak a járműveken, hanem minden olyan helyiségben, amelyben vonatra vagy buszra várakoznak az utasok, kötelezően viselni kell a maszkot. A közleményben figyelmeztettek arra: a szabályszegő utasra, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból, további ellenszegülés esetén pedig a személyzet rendőri segítséget kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen. A vasúttársaság és a Volánbusz továbbra is arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, és lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket. A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket, például a MÁV applikáció használatát - írták.

Így bukott le másfél tucat autópálya-rendőr az M1-esen

2020.09.20.
Keresztes Imre közleménye szerint a rendőröket tavaly februárban fogták el. A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt "a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért" rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert. A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást. A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és a szabálysértés mértékétől függően húsz és ötven euró közötti összegekért tovább engedték őket. Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket. Az egyezségre a 2018. július 1-je óta hatályban lévő új büntetőeljárási törvény ad lehetőséget. A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában kettő-három év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje. A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.

Mugello élvezetesebb mint Mogyoród? - újragondolhatják a Forma-1-es pályákat

2020.09.20.
Egyhangú sikert aratott az F1-es versenyzők körében Mugello. Most először versenyeztek rajta a királykategóriában, és nem csalódtak benne. A tempós vonalvezetése mellett a kavicságyas és füves bukóterek is elnyerték a tetszésüket. Többen megjegyezték, minden évben versenyezniük kéne ott, mert olyan kihívást jelent számukra a pálya, amilyenre mindig vágytak. Carlos Sainz is nagy rajongója lett Mugellónak, ám szerinte az ott tett látogatás a visszatérés kérdésétől függetlenül is hasznos lehet az F1 számára. „A pálya önmagában nagyon élvezetes. Egy kicsit talán sok benne az ismétlődés, hiszen ugyanolyanok a kanyarjai, de igazán szórakoztató. De igazán két dolog fogott meg benne. Az egyik, hogy kavicságyak vannak. Jó látni, hogy visszatérnek, és talán ez arra bátorítja majd az FIA-t, hogy merjen ilyen bukóterekkel védekezni a pálya határainak problémájával szemben, amiket más pályákon láthatunk. A másik dolog pedig – és ezt nem szabad lekicsinyelni – a kanyarok dőlése.” Utóbbi sajátosság szerinte különösen elgondolkodtathatja az F1-et, ugyanis ez akár az előzéssel és a csatázással kapcsolatos problémákra is megoldási lehetőséget kínálhat. „Ha megnézzük az F3-as és az F2-es versenyeket, az autók nagyon más íveket használtak a nagyon hosszú kanyarokban. Ez csakis a döntésnek köszönhető, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a kanyarba lejjebb vagy feljebb menj be, mindkét helyen ugyanolyan jó a tapadás” – mutatott rá a spanyol. Sebastian Vettel nem érti, a modern pályákról miért hiányoznak a befelé döntött kanyarok. „Versenyzőként kedveled a döntött kanyarokat, de utálód a kifelé dőlő kanyarokat. Ezt a pályát nem Tilke (Hermann Tilke – a szerk.) tervezte, így nem volt annyi kifelé dőlő kanyar. A kifelé dőlésnek általában az az alapindítéka, hogy könnyebb a vízelvezetés rajta. De véleményem szerint más megoldások is lennének erre. Én emiatt mindig a befelé dőlő kanyarokat fogom kedvelni, mivel az nagyobb tapadást biztosít, és izgalmasabb is” – foglalt határozottan állást a négyszeres világbajnok. Sainz szerint is el kéne gondolni a kanyarok megdöntésén a modern létesítményeknél is. „Nem tudom, az F1 miért fordult el a döntött kanyaroktól, és kreál egészen unalmas versenyeket. Itt nagy dőlésszögűek a kanyarok, és ez lehetővé teszi, hogy a versenyzők más íveken menjenek. Ezzel lehetőség van arra is, hogy kitérj az elöl haladó aerodinamikai hatásai elől, és ez javítja a műsort, jobbá teszi a versenyzést. Szerintem tanulni kéne ebből. Nem hiszem, hogy nagyon sokat javítana az F1-ben, mivel még így is nehéz lenne követni, de a döntött kanyarok egyértelmű segítséget jelentenek” – hívta föl a figyelmet. Az F1 számára nem újdonság a spanyol fölfedezése. Az idén végül mégsem visszatérő, de a versenyre előzetesen készülő Zandvoort pályáját is döntött kanyarok jellemzik, és bizonyos szakaszokon éppen azért hajtottak végre módosítást, és tették meredekebbé a fordulókat, hogy javítsák az előzési lehetőségeket. Ross Brawn F1-es sportigazgató korábban elismerte, ott nyert tapasztalatok bizonyos szempontból felnyitották a szemüket, vizsgálataik pedig oda vezettek, hogy létrejöhetett a meredeken döntött utolsó kanyar, amely az amerikai oválpályákat idézi. Az elgondolás lényege ez esetben is az eltérő ívek használata és az előzési lehetőségek növelése volt. Amit a Tilke-pályák nem tudnak Miközben az F1 csupán kényszerből, a koronavírus-járvány miatti nehézségek következtében tévedt Mugellóba, a versenyzők lelkesedése figyelmeztetés is a sportág vezetőinek. Nyilvánvaló, hogy sokkal jobban kedvelik az efféle régi stílusú pályákat, mint Hermann Tilke által tervezett szupermodern, nagy, aszfaltozott bukóterekkel ellátott, többféle kanyart használni próbáló, de talán éppen emiatt sablonos és jellegtelen létesítményeket. A korábbi F1-es versenyző, Jolyon Palmer BBC oldalán megjelent írásában felhívta a figyelmet: ez a fajta viszonyulás talán nem véletlen. „A Tilke-pályáknak megvannak ugyan az egyedi vonásai, de összességében többnyire nagyon hasonló karakterűek: lassú kanyarok, nagyon hosszú egyenesek, lassú kanyarok. Ez jelenti a modern standardot, mivel úgy vélik, ez a legjobb módja annak, hogy előzéseket idézzenek elő: csúcstempóról kell biztosítani a kifékezés lehetőségét. Mégis kétlem, hogy a Tilke által tervezett pályák a versenyzők kedvenceinek listájára kerülnének. Ők mindig inkább az olyan pályákat fogják választani, mint Spa, Silverstone, Monaco, Szuzuka – a klasszikus, folytonos pályákat. Amilyen Mugello.”   Palmer rámutatott, az olasz ring szembemegy a Tilke-elvekkel, és éppen emiatt kedvelik annyira. Előzési lehetőségei kapcsán ugyan voltak aggályok, összességében jobbnak tűnt a helyzet, mint előzetesen várták. És noha a vasárnapi versenyt elsősorban a balesetek tették izgalmassá, a brit szerint a hosszú célegyenes remek előzési lehetőséget kínált. „Való igaz, az első kanyar volt az egyetlen komoly előzési pont a pályán, amit akár lehetne problémának is nevezni. De ha megnézzük, a pályák többségén ez a normalitás, mivel az F1-ben manapság annyira nehéz előzni a mostani autókkal” – jegyezte meg, kiemelve, számos pályán megfigyelhető, hogy csak egy kedvelt előzési pont van, és az F1 mégis együtt tud élni ezzel.   Hogy az F1 visszatér-e még valaha is Mugellóba, az kérdéses. Ám ha nem is teszi, az ott rendezett nagydíjából mindenképpen tanulnia kell, hiszen bebizonyosodott, a folyton emlegetett „show” szempontjából nemcsak az számít, hány előzést „kreálnak” a nézők számára, legalább ennyire fontos a hangulat szempontjából, hogy a résztvevők élvezzék az adott helyszínen való versenyzést. Mégiscsak ez ad lelket az egésznek...
Címkék: 

Orban nekiment a sztrádaépítőknek

2020.09.20.
A miniszterelnök, Ludovic Orban és Klaus Iohannis államfő jelenlétében nyitották meg az A3-as észak-erdélyi autópálya 17,9 kilométeres Maroskece (Chetani) - Radnót (Iernut) szakaszát Romániában - írja az MTI. Az eseményen Ludovic Orban kijelentette: ha 2021 július elsejéig nem készül el a Kolozsvár és Marosvásárhely között még hiányzó 15,6 kilométeres szakasz, felbontják a szerződést a román kivitelezővel. A kormányfő szerint nincs messze az a pillanat, amikor Marosvásárhelyről autópályán lehet eljutni a Bors II - Nagykereki határátkelőhelyre. Ludovic Orban azért is fontosnak tartotta az A3-as autópálya megépítését, mert ezen keresztül teremtik meg Moldva és a Moldovai Köztársaság összeköttetését Nyugat-Európával. Kiemelt fontosságúnak nevezte a Székelyföldet is érintő Marosvásárhely - Targu Neamt autópálya megépítését is, amelynek most készül a megvalósíthatósági tanulmánya. Hozzátette: a kormány a pénzforrások biztosítása mellett azon is dolgozik, hogy egyszerűsítse és felgyorsítsa a pályaépítéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokat. Klaus Iohannis államfő elmondta, jelenlétével is nyomatékosítani kívánta, hogy fel kell gyorsítani a romániai autópálya-építéseket. Hozzátette: az infrastruktúra-fejlesztések forrásai biztosítottak, és Románia meglepetést fog okozni azzal, hogy milyen gyorsan megépíti a hiányzó gyorsforgalmi utakat. Megemlítette: a nagy infrastruktúrák megépítése az alapját képezik annak a programnak is, amelyet a kormány a gazdaság járvány utáni újraélesztésére dolgozott ki. Iohannis szerint eddig az akarat hiányzott a romániai pályaépítésekhez, de ez most megvan. Lucian Bode szállításügyi miniszter szerint jövő héttől már 110 kilométeren fognak dolgozni az A3-as pályán. Ekkor ugyanis aláírják a Magyarzsombor és Magyarnádas közötti 31 kilométeres Kolozs megyei szakasz tervezési és kivitelezési szerződését. A most átadott gyorsforgalmi útszakaszt az olasz Astaldi spa által vezetett cégcsoport építette. Az út háromszor halad át a Maros folyó fölött. A beruházás áfa nélkül 437 millió lejbe (31,46 milliárd forint) került. A román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 415 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a kormány kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével. 2013-ig - amikor szerződést bontott a Bechtellel - csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adták át. Jelenleg a pályából mintegy 98 kilométer használható.

Elkészült az 500 ezredik Nissan Leaf

2020.09.20.
A Nissan elárulta, hogy a kerek gyártási számot jelentő piros Leaf egy norvégiai megrendelőhöz, Maria Jansenhez fog kerülni. A Nissan sunderlandi gyára az 500 ezer Leafből 175 ezret gyártott le 2013 óta, korábban a Leaf csak Japánban készült. Becslések szerint a félmillió legyártott Leaf eddig összesen 14,8 milliárd kilométert tett meg, ezzel 2,4 milliárd kg szén-dioxidtól kímélték meg a légkört ahhoz képest, ha a használóik belső égésű motoros autót hajtottak volna (persze ebbe az áram előállításához során keletkező CO2 nincs beleszámítva). A 2010-ben bemutatott Leaf fontos modell a járműtörténelemben, ugyanis ez volt a világ első nagy sorozatban készülő elektromos autója, és 2020 tavaszáig a legnagyobb darabszámban eladott is (akkor a Tesla Model 3 vette át tőle az első helyet). A 2017-ben bemutatott második generációs modell jelenleg kétféle változatban kapható: 150 lóerősen és 40 kWh-s akkumulátorral, 270 km-es (WLTP) hatótávval, illetve 217 lóerővel, 62 kWh-s akkumulátorral és 385 km-es hatótávval. Hamarosan már nem a Leaf lesz a Nissan egyetlen villanyautója, 2021-ben érkezik a zászlóshajó Ariya. A 4,6 méteres, SUV-jellegű típus a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség elektromos autók számára dedikált új platformjára, a CMF-EV-re épül. Ötféle hajtáslánccal kerül majd piacra az Ariya, az alapverzióban egy 218 lóerős villanymotor lesz, az összkerekes Performance csúcsverzióban viszont elöl és hátul is lesz egy-egy elektromotor, így a hajtásrendszer összteljesítménye eléri majd a 394 lóerőt. Ez a kivitel 5,1 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/órára. Az ötféle hajtáslánc közül a legkisebb hatótávolságú, 63 kWh-s akkus is elmegy 340 km-t egy töltéssel, míg a fronthajtású, 87 kWh-s akkuval szerelt verzió akár 500 km-t is meg tud majd tenni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója