Senki sem hibás Schumacher balesetében

2014.02.18.
Február 17-én hétfőn Patrick Quincy vezető ügyész megerősítette, hogy a helyszín és Schumacher sífelszerelésének alaposa vizsgálata után arra az eredményre jutottak, hogy „idegenkezűségre nem utal semmilyen nyom.”Quincy először árulta el azt is, hogy a német ex-versenyző több mint 10 métert repült a becsapódás előtt, ezért volt olyan nagy a fejét ért ütés. A francia hegymászó- és síakadémia, az ENSA képviselője ehhez annyit tett hozzá, hogy elképzelhető, hogy Schumacher sisakjának struktúrája meggyengült attól, hogy rögzítettek rajta egy kamerát.„Az ENSA analizálta a darabokra tört sisak maradványait, és mindent rendben talált” – nyilatkozta az intézet képviselője a Telegraph-nak. „De miért esett szét darabokra az ütközésnél? Itt jön a kamera a képbe” – tette hozzá.Schumacher december 29-én szenvedett balesetet Méribel közelében, síelés közben elesett és a feje egy sziklának ütődött. Ennek következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett, azóta a grenoble-i kórházban ápolják. A baleset után az állapota életveszélyes volt, kétszer operálták meg, a második beavatkozás során vérömlenyt távolítottak el az agyából. Január végén azt közölték, hogy fokozatosan megkezdték az ébresztését a mesterséges altatásból, azóta nem érkeztek róla újabb hivatalos hírek.

Autólopás! GMB-353 Toyota Hiace

2014.02.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:GMB-353-Gyártmány:Toyota-Típus:Hiace-Szín:zöld-Lopás időpontja:2014 február 17-Lopás helyszíne - város:Domaszék-Utca, házszám:Tanya 533.  https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.595309407223413.1073742695.423534077734281/595309443890076/?type=3&theater

További teljesítmény-növekedést várnak a logisztikai szolgáltatók

2014.02.18.
A 32 vállalatot érintő legfrissebb piaci felmérés szerint a magyar piacon működő meghatározó logisztikai szereplők jelentős többsége, mintegy 75 százaléka javított 2013-ban az előző évi teljesítményéhez képest, 11 százalékuk eredménye nem változott, míg csökkenést 14 százalék könyvelhetett el.A hagyományteremtő szándékkal készített évértékelő iparági felmérés alapján a bővülést jelentő társaságok több mint egyharmada legalább 10 százalékos emelkedésről számolt be, 29 százalék 5-10 százalékkal növelte az árbevételét, egyharmaduk pedig pár százalékos éves szintű javulásról számolt be.Az idei évvel kapcsolatban a válaszadó cégvezetők optimistán nyilatkoztak.A közlemény idézi Kürtfalvi Ákost, a logisztika.com főszerkesztő-kiadóvezetőjét, aki elmondta: a folyamatok alapján az árbevétel a társaságok 78 százalékánál haladja majd meg a 2013-as szintet, stagnálást 14, csökkenést pedig mindössze 4 százalékuk prognosztizál, további 4 százalék pedig nem tudta megítélni, mi várható.A felmérés alapján az alszegmensek közül a közúti és vasúti fuvarozás erősödése várható, ezeket együttesen a válaszadók fele jelölte meg kitörési pontként.A kutatásból kitűnik: a válaszadók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a cégnél a foglalkoztatottak száma növekszik az idén. Csökkenésről csupán 7 százalék számolt be.A szolgáltatások árazásával kapcsolatban kiderült: a kutatásban részt vevő vállalkozásoknak pontosan fele a tavalyi évvel megegyező árszinteken dolgozik 2014-ben, 11 százalékuknál árcsökkenés, 39 százalékuknál azonban áremelés várható.Kürtfalvi Ákos összegzése szerint mindenki számára az ár a fő meghatározó tényező, de emellett legalább annyira fontos a minőségi, ügyfélközpontú, egyedi szolgáltatás nyújtása, valamint a szüntelenül változó piaci környezethez és igényekhez való alkalmazkodás képessége.A cégvezetők szerint a gazdaság további erősödését kiváltó intézkedések tudatos alkalmazása, valamint az eurózónába való belépés az egész iparág érdekeit szolgálná - olvasható az elemzésben.MTI
Címkék: 

Új magyar motorok az Opel Adamban

2014.02.18.
A márciusi Genfi Autószalonon vezetik be az Adamban új egyliteres Ecotec motorcsaládot, amely két, szentgotthárdi gyártású Ecotec benzinmotort tartalmaz. A korszerű háromhengeres erőforrások közvetlen befecskendezésesek, változó szelepvezérlésűek, és teljesen alumíniumból készülnek. Mindkettő lökettérfogata egy liter, a gyengébb 90, az erősebb pedig 115 lóerős, a 166 Nm-es csúcsnyomatékok egyformák. Ráadásul ezt a nyomatékot már 1800-as fordulaton leadják, a korábbi 1,6-os szívómotorok ennél a gyakran használt fordulatszámnál 30 százalékkal kisebb nyomatékkal rendelkeztek. Egyébként az új turbómotorok bevezetése nem jelenti a régi erőforrások nyugdíjazását, az olcsóbb szívómotorok és a hozzájuk kapcsolt ötfokozatú váltók is a kínálatban maradnak.A két új Ecotec motor közül a gyengébb verzió átlagfogyasztása mindössze 4,3 liter, összehasonlításképp, a régi 1,4-es, 85 lóerős benzinesé még 5,5 liter volt. Az Opel ígérete szerint az új háromhengeresek olyan csendesen és rezgésmentesen fognak járni, hogy azt sok négyhengeres is megirigyelhetné. Mindkét motorhoz széria a start-stop rendszer és az új fejlesztésű, 30 kilogrammal könnyebb, precízen kapcsolható hatfokozatú kézi váltó.

Forgalomba helyezték az ország első elektromos autóbuszát

2014.02.18.
Igazi áttörésként Magyarországon először találtak közúti forgalomra alkalmasnak tisztán elektromos meghajtású járművet. Az INTER TAN-KER Zrt. 2002 óta fejlesztette és gyártotta az ország első magyar rendszámmal rendelkező midibuszát, amely nem csak környezetkímélő, de takarékosabban is üzemeltethető belső égésű társainál."2010-ben már mozgóképes, tesztelhető járművel rendelkeztünk, melyet több mint két évig folyamatosan üzemeltettünk városi körülmények között. Ezen időszak alatt a prototípus több ezer km-t tett meg különböző terhelés mellett. 2012-ben megkezdődött az autóbusz forgalomba helyezésének folyamata, mely procedúra tavaly december végére sikeresen lezárult. Az eljárás következtében a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei közúti közlekedésre alkalmasnak minősítették az általunk gyártott első, Magyarországon fejlesztett és gyártott elektromos autóbuszt" - mondta Dr. Tenk Gábor, az INTER TAN-KER Zrt. vezérigazgatója."Az autóbusz töltési pontja Debrecenben található, és jelenleg az egy feltöltéssel elérhető hatótávolsága közel 300 km, így kiválóan alkalmas a közösségi közlekedésben való használatra. Emellett ezzel a technológiával számos új út is megnyílik előttünk: már csak pár lépésre vagyunk attól, hogy a városi közlekedésben használt más járműveket is tisztán elektromosakra cseréljünk" - tette hozzá a szakember.
Címkék: 

Idén nyártól Hollandiában is gyártják az új MINI-t

2014.02.18.
A MINI lesz az egyetlen olyan autógyártó, akinek sorozatgyártott modelljei szerződéses gyártásmegbízással Hollandiában is készülnek. A VDL Nedcar kedvező elhelyezkedése nem csupán logisztikai szempontból előnyös a BMW Group számára, hanem azért is, mert a MINI oxfordi, swindoni és Hams Hall-i üzemeiből álló brit gyártási hálózatának közelében található. A BMW Group ugyanakkor jelentősen növeli jelenlétét Hollandiában, amivel a MINI sikertörténetének szerves részévé teszi a régiót.„A szerződéses gyártásmegbízás számunkra a rugalmas autógyártás létfontosságú eszköze, az elmúlt tíz esztendőben gyűjtött tapasztalataink pedig egytől egyik pozitívak. Az új MINI gyártásának Oxford és Born közötti megosztása újabb mozgástereket ad a globális gyártási hálózatunknak. Nagyra értékeljük ezt a komoly, nyitott és megbízható együttműködést holland partnerünkkel, a VDL Nedcar-ral” - mondta Dr. Klaus Draeger, a BMW Group igazgatótanácsána beszerzésért és ellátási láncért felelős tagja, az üzemben tett látogatása során.Az együttműködéssel, a BMW Group tovább bővíti világméretű gyártási kapacitását, ami a globális növekedési stratégia miatt is fontos lépés, hiszen a vállalat 2016-ra évi több mint kétmillió jármű értékesítését tűzte ki célul. „Egyre nagyobb az érdeklődés a MINI modelljei iránt, ezért van szükségünk újabb, külső gyártási kapacitásra, azon felül, hogy a MINI oxfordi üzemében mintegy 260 000 járművet állítunk elő évente. A VDL Nedcar sokéves tapasztalattal rendelkezik a kiemelkedő minőségű járművek gyártása terén, így ideális partner számunkra. Mindazonáltal, most is, és a jövőben is a brit gyártási hálózat jelenti a MINI gyártásának központját. Az új MINI gyártásának Oxford és Born közötti megosztása nagyobb rugalmasságot biztosít nekünk a többi modell terén” - nyilatkozta Harald Krüger, a BMW Group igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.Idén nyártól körülbelül ezerötszáz ember dolgozik majd a harmadik generációs MINI modelleken a VDL Nedcar gyárában, ahol az új MINI gyártása várhatóan az öt számjegyű mennyiséget is eléri ez év végére. Annak érdekében pedig, hogy a holland üzemben is ugyanolyan minőségi szabványokat alkalmazzanak az új MINI gyártása során, mint az oxfordi létesítményben, a BMW Group szakemberei alapos továbbképzéseket tartottak a VDL Nedcar munkatársainak a BMW lipcsei, oxfordi és Regensburg-i gyárában.Tavaly összesen 303 177 MINI modell gurult le a gyártósorokról. Az oxfordi gyárban 175 986 MINI, MINI Cabrio, MINI Clubman, MINI Clubvan, MINI Roadster és MINI Coupé készült, míg az MSF szerződéses gyártásmegbízással dolgozó osztrák létesítményében összesen 125 559 MINI Countryman és MINI Paceman modell látott napvilágot. Amióta a BMW Group 2001-ben felélesztette a legendás márkát, közel 2,8 millió jármű készült a MINI égisze alatt. 
Címkék: 

Autólopás! JVN-163 Suzuki Swift

2014.02.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JVN-163-Gyártmány: Suzuki-Típus: Swift GLX 1.3-Gyártási év: 2005-Motorszám: M13A1629801-Alvázszám: TSMMZC11S00149778-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 február 15-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XII.-Utca, házszám: Ugocsa utca 11.-Megjegyzés: Jobboldalon a két ajtó találkozásánál horpadás található. Viseltes téli gumikkal lopták el. A GPS öntapadós (vákuumos) tartója az első szélvédőn fent volt, ha azt leveszik, kör alakú nyomot hagy.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.594768913944129.1073742690.423534077734281/594768933944127/?type=3&theater

Kevesebben mennek külföldre, de talán tudatosabban készülnek az útra

2014.02.18.
Ami a magyar állampolgárok 2013-as külföldi utazásait és a magyarok által külföldön elköltött összegeket illeti, mindkét területen csökkenés látszik. A legfrissebb hírek szerint a tavalyi első háromnegyedévben a magyar állampolgárok külföldi költése 396 milliárd forint körül alakult, ami 3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Kevesebben vannak azok is, akik több napra hagyják el az országot, így a külföldön eltöltött idő is csökkenést mutatott.Tavaly év végén a teljes utasbiztosítási piaci díjbevétel kismértékben meghaladta a 10 milliárd forintot, ami 6,5 százalékos növekedésnek felel meg a 2012. évi 9,5 milliárd forinthoz képest. „Az adatok alapján remélhetjük, hogy a magyar lakosság talán tudatosabban készül fel egy-egy utazásra, és alaposabban mérlegeli a külföldi tartózkodás során felmerülő lehetséges veszélyhelyzeteket. De magyarázhatja a piac bővülését az is, hogy az elmúlt évben három új szereplő lépett az utasbiztosítási piacra, s így a korábbi 12 szereplővel szemben ma már 15 MABISZ-tagsággal rendelkező cégnél köthető utasbiztosítás” – magyarázza Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Utasbiztosítási Bizottságának elnöke.A díjbevétel növekedését indokolhatja a piacon a közelmúltban megjelent értékesítési csatorna is. A mobiltelefonon köthető utasbiztosítás komoly érdeklődést váltott ki a kiutazók körében, de mint ahogy számítani lehetett tá, elsősorban a fiatalabb generációk kötnek mobileszközön keresztül utasbiztosítást – teszi hozzá az elnök.„Továbbra is azt tapasztaljuk, hogy a lakosság rendszeres és folyamatos tájékoztatásának igen nagy a jelentősége. Azzal, hogy időről időre felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeknek és beláthatatlan pénzügyi nehézségeknek teheti ki magát az, aki utasbiztosítás nélkül utazik külföldre, számokban is érzékelhető a hatása. Szövetségünk egy-egy figyelemfelhívása után érezhetően megugrik a lakosság utasbiztosítási kötési hajlandósága” – emlékeztet rá Horváth Péter.Az utasbiztosítók 2013-ban minimális díjemelést hajtottak végre az év elején - ami szintén indokolhat némi díjbevétel-növekedést. De az elemzők feltételezése szerint az is valószínű, hogy a kiutazók tájékozottabbak, jobban odafigyelnek az egyes termékek által nyújtott szolgáltatásokra, illetve szolgáltatási limitekre, és ha szükséges, magyasabb összegű szolgáltatást nyújtó biztosítást vásárolnak.  

Jelentősen növelte árbevételét a Nemak Győr Kft.

2014.02.18.
A 150 millió eurós árbevétel tíz százaléknál is magasabb bővülés 2012-höz képest, ami visszatérés a 2008-ban kitört válságot megelőző egy évtized emelkedéséhez - mondta, jelezve: az idei célkitűzés a 165 millió euró elérése, és létszám 40-50 fős bővítése.Hozzátette, a fejlődés fontos eleme, hogy mind nagyobb szakember-igényű tevékenységet folytatnak, a megfelelően képzett gárda megtartása érdekében pedig a helyi szakiskolával is együttműködnek, de saját oktatócentrumot is kialakítottak.Jelenleg 850-900 munkatársat foglalkoztatnak, a létszám úgy alakul, ahogyan ezt a termelés igényli.Elmondta, egy 2012-es, 30 millió eurós fejlesztés eredményeképpen negyedével nőtt a társaság addig évi kétmillió darabos termelése. Az 1979-ben alakult mexikói Nemak-csoport legnagyobb európai hengerfejgyára az Opelt és a Renault-t, az Audit és a BMW-t látja el termékeivel. A győri gyárat 2007-ben vásárolta meg a társaság.Közölte, három-négy éven belül újabb gyárfejlesztési ütem várható, mivel a portfolió kezd szélesedni, mind komplikáltabb hengerfejeket gyártanak.MTI

Autólopás! KTG-630 Peugeot 307

2014.02.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KTG-630-Gyártmány: Peugeot-Típus: 307 3 9HY-Gyártási év: 2007-Motorszám: PSA9HY10JB733076323-Alvázszám: VF33C9HYC85035427-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2011 február 27-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XIV.-Utca, házszám: EGRESSY ÚT 110.-Megjegyzés: Az autót fiam használta és reggel 5 óra magasságában leállt a lakása előtt, majd 8 órakor az autó már nem volt meg. A helyén csak üvegdarabok voltak, ami a kocsi ajtajának az üvege volt. Rendőri helyszínelés nem történt, csak bejelentés után jegyzőkönyvezés. Sajnos a jegyzőkönyv másolatot nem találom! Az autó hitelre lett vásárolva, amit azóta is fizetek, ugyanis Casco-t arra az évre elfelejtettem kötni, ugyanis biztosítót váltottam UNIQA helyett Posta. Az előző biztosítónál volt Casco-m!https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.594767897277564.1073742689.423534077734281/594767917277562/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója