Olasz Nagydíj - Hamilton győzött és átvette a vezetést az összetettben

2017.09.03.
A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hatodik, pályafutása 59. futamgyőzelme, Monzában pedig már negyedszer diadalmaskodott. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.      Fotó: MTI - archív A rajtot Hamilton jól kapta el, elsőnek fordult el a célegyenes végén, miközben a harmadik kockából startoló Esteban Ocon (Force India) feljött másodiknak. A Hamilton mellől induló újonc, Lance Stroll (Williams) a harmadik helyre sorolt be, de ezt a pozíciót elvette tőle a második kör végén Bottas. A finn egy körrel később elment Ocon mellett is, ezzel már második volt. A hatodik helyről startoló Vettel is megkezdte a felzárkózást, az ötödik kör végén már a negyedik helyen száguldott. A 10. körben Hamilton, Bottas, Vettel volt az első három helyen haladók sorrendje, mögöttük a negyedik pozícióért nagy csata zajlott Ocon és Stroll között. A kerékcserék után Ocont és Strollt Kimi Räikkönen (Ferrari), valamint Daniel Ricciardo (Red Bull) is megelőzte, így a fiatal pilótáknak a hatodik és a hetedik hely maradt elérhető. Az élmezőnyből Vettel állt ki elsőként kerékcserére, mégpedig a 32. körben, majd Hamilton kapott friss abroncsokat a 33., Bottas pedig a 34. körben. A boxlátogatások után nem változott a helyzet az élen, Hamilton előnye 24-25 másodperc volt Vettellel szemben, Bottas pedig 3,5 másodperces lemaradással követte a versenyben vezető csapattársát a második helyen. A hajrában már nem történt jelentős változás, Hamilton magabiztosan győzött, Bottas értékes pontokat szerzett és vett el Vetteltől, aki pedig a balul sikerült időmérő edzés után mentette a menthetőt. Hamilton előnye ezzel a győzelemmel három pont Vettel előtt a világbajnoki pontversenyben. A vb két hét múlva, Szingapúrban folytatódik. MTI

Életet mentettek a magyar rendőrök

2017.09.03.
A feleségével utazó bolgár állampolgár 2017. szeptember 2-án 17 óra körül lett rosszul, az átkelőhely ellenőrzési vonalától mintegy 100 méterre. Az asszony ekkor segítséget kért. A magyar rendőrök közt szolgálatot ellátó Jártass Tamás c. r. főtörzsőrmester és Szalai Henrik c. r. főtörzsőrmester - mint képzett elsősegélynyújtók - azonnal a helyszínre siettek. Közben a szolgálatirányító parancsnok kérte a román kollegáit, hogy értesítsék a mentőszolgálatot. A járműhöz érve a rendőrök látták, hogy a férfi fuldoklik és a teste rángatózik. A légutait szabaddá tették, addigra azonban már nem lélegzett. Azonnal megkezdték a szívmasszázst, melynek hatására a férfi keringése megindult és magához tért. A román mentőhelikopter megérkezéséig a magyar rendőrök a beteg mellett maradtak, állapotát felügyelték. A férfit 17 óra 32 perckor átvették a román mentősök, akik miután állapotát stabilizálták, kórházba szállították. Fotó: police.hu

Tóbiás és Balambér bicajjal megy iskolába

2017.09.03.
Két kézzel fogni a kormányt! (kép: godolloi-hirek.hu) Tóbiás kicsit még álmosan nyomta ki csörgő ébresztőóráját, mely jelezte, hogy itt az idő felkelni, vár az iskola. Komótosan felöltözött, és ült az asztalhoz reggelizni, ahol már édesanyja és Balambér majszolták a finom kakaós csigát. - Jó reggelt drágaságom! Hogy aludtál? – kérdezte az édesanya. - Jól aludtam, csak még egy kicsit az ágyban maradtam volna. – válaszolt Tóbiás. - Jaj, drágám, csak meg kell szokni, hogy egy kicsit korábban kelünk, mint nyári szünet alatt. Ennyi az egész. – vigasztalta kedvesen az édesanya. - Én nagyon izgatott vagyok. Majd kiugrom a bőrömből. – lelkesedett Balambér. A kis család csendesen falatozott, amíg az édesanya fel nem tette a nagy kérdést. - Mivel szeretnétek iskolába menni? - BICIKLIVEL! – kiabálta kórusban a testvérpár. - Gondoltam, hogy ezt fogjátok választani. Tóbiás már tavaly is ment egyedül az iskolába, Balambér, te viszont még édesapád nélkül vagy én nélkülem még nem bicikliztél. Ha szeretnéd, idén te is együtt mehetsz a bátyáddal az iskolába. - Igen, igen! Nagyon szeretném, már szaladok is, hogy előkészítsem a bicómat. - Ne olyan gyorsan kicsinyem! Azért beszéljük át, hogy milyen fontos dolgok szabályok vannak, amiket mindenképpen be kell tartanod. Hol szabd kerékpározni? A „Kerékpárút” tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez. Egymás mellett biciklizni csak önálló kerékpárúton lehet. A megengedett sebesség kerékpárúton 30 km/h. (kép: gyorsjogositvany.hu) Ha a gyalogos és a kerékpáros forgalmat burkolati jel választja el, a gyalogos és a kerékpáros csak az útnak a részére kijelölt részén közlekedhet, vagyis mindenki kizárólag a saját „sávjában” mehet. Gyalog- és kerékpárúton a megengedett legnagyobb sebesség 20 km/h. (képek: gyorsjogositvany.hu) az „Út melletti kerékpárút” tábla jelzi, hogy innentől kerékpárút kezdődik, így oda hajts fel. (képek: gyorsjogositvany.hu) A kerékpársáv egyirányú közlekedésre szolgál! A zárt kerékpársávot záróvonal határolja az úttesten, ezen nem mehetsz át! Ha a kerékpársáv nyitott, vagyis szaggatott vonal határolja az úttesten, balra kanyarodás előtt ráhajthatsz   (képek: gyorsjogositvany.hu) Ha ilyen, „Kerékpárosnyom” felfestést látsz, a kerékpároddal az úttesten is közlekedhetsz (kép: gyorsjogositvany.hu) - Van még itt egy nagyon fontos dolog, amit sokszor elfelejtesz, drágám, miközben biciklizni szoktunk. Az irányjelzés kanyarodáskor! – folytatta az oktatást az édesanya. - A kerékpárosnak is jeleznie kell minden irányváltoztatási szándékot. Tudod, hogy mivel jeleznek a biciklisek? - Balra kanyarodva bal, jobbra kanyarodva jobb kézzel kell jelezni! – Szólt közbe Tóbiás. - Nagyon helyes, viszont az is fontos, hogy mindezt jó előre, legalább 5 másodperccel az irányváltoztatás előtt jelezni kell. Ha kanyarodunk, sávot váltunk, kikerülünk valamit, vagy ha megállunk, jelezni kell! - Rendben, ígérem anya, hogy mindig jelzek. – mondta Balambér. - Nagyon örülök drágám! Akkor beszéljünk egy kicsit a közlekedési táblákról. – kezdte el az új témát az édesanya. - Jaj, ne már, azt annyiszor gyakoroltuk már a KRESZ parkban (például ITT és ITT olvashatsz róla), tudjuk őket. – szólt türelmetlenül Tóbiás. - Jól van, de akkor legalább beszéljük át, hogy mik is a kerékpár tartozékai, nehogy valamit elfelejtsetek. Ha ezek mind rajta vannak a bicikliden, baj nem lehet. (kép: biztonsagosveszprem.hu) - Na jól van. szerintem eleget ismételtünk kedveskéim. Miután befejeztétek a reggelit, már pattanhattok is a biciklire, és irány a suli. – mondta az édesanya, miközben egy-egy puszit nyomot Tóbiás és Balambér homlokára. - Legyen szép napotok az iskolában, és az órán tessék figyelni! - Oké, anya, szeretünk, szia! – köszöntek el a gyerkőcök, és már tekertek is az iskola felé. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Ezek a legkedveltebb oldtimerek Németországban

2017.09.03.
VW Käfer németül, VW Bogár magyarul. A Volkswagen Bogár toronymagasan uralja az első helyet, 34.643 fut még jelenleg is a német utakon. Második helyen a Mercedes 70-es, 80-as években gyártott modelljei állnak, ezekből 18.588 közlekedőképes. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a Porsche áll, a 911 és 912-esekből 14.052-nek van rendszáma. Jelenleg Németországban 45 millió autó közlekedik, az oldtimerek 0.07 százalékos arányt képviselnek - írja az automobilwoche.de
Címkék: 

„5 tengelyen-biztos kézzel!” - túl az online selejtezőn

2017.09.03.
A beérkezett 493 regisztráló közül a legjobb 40 gépkocsivezető juthatott tovább az elődöntőbe, amely szeptember két hétvégéjén kerül megrendezésre, szombaton és vasárnap Bicskén, a Schmitz Cargobull telephelyén. Az elődöntőbe bejutott versenyzők névsorát és pontos beosztását itt tekinthetik meg.

Kölcsönkért autóval hajtottak bele a szerb elnököt szállító járműbe

2017.09.03.
Az információk szerint a baleset szombat reggel Belgrádban történt, a balesetet okozó három férfit a köztársasági elnök biztonságának veszélyeztetése miatt őrizetbe vették. A Politikának nyilatkozó, neve elhallgatását kérő informátor szerint az ütközést okozó férfiak egy szórakozóhely biztonsági őrei, akik az egyik vendég - egy ismert szerb labdarúgó - Bentley típusú, spanyol rendszámot viselő autóját kérték kölcsön. Amikor reggel a jármű sebességét, illetve sodródását próbálták ki, vagyis drifteltek, véletlenül nekicsapódtak az elnököt szállító konvoj Aleksandar Vucicot szállító autójának. A férfiakat az elnök testőrei azonnal elfogták, a vizsgálatok során pedig egyikük vérében kokaint találtak. A Politikának nyilatkozó forrás szerint az elfogottak nem szándékosan okoztak balesetet, és nem is az elnök megtámadása volt a céljuk. A férfiakat hétfőn hallgatja meg a belgrádi ügyészség, és ha bűnösnek találják őket a köztársasági elnök veszélyeztetése miatt, akkor egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők. A balesetben senki nem sérült meg. MTI
Címkék: 

Megjelent a Magyar Biztosítók Évkönyve 2017

2017.09.03.
A május végéig leadott társasági mérlegek adataiból elkészült az egyik első részletes ágazati elemzés. Az ebből kirajzolódó tendenciák érdekes részletekkel gazdagítják az elmúlt évnek nemcsak a biztosítási, de szélesebb kitekintésben a gazdasági és társadalmi folyamatait is. Így például abban, hogy a szállítmánybiztosítási szerződések száma tavaly több, mint 80 százalékkal megugrott és a díjbevételek is stabilan növekedtek, fontos szerepe van a magyar fuvarozási vállalkozások térnyerésének a nyugat-európai piacokon. Bár az ottani fuvarozók a saját kormányaiknál igyekeznek elérni a piacukat védő jogi korlátok bevezetését a közép-európai versenytársaikkal szemben, ám ezek a törekvések a tényleges üzleti volumenben még nem érzékelhetőek. A közép- és kelet-európai fuvarozók tevékenységét azonban megnehezítik a tőlük megkövetelt biztosítási fedezetek is. Egyre speciálisabb igények merülnek fel, s az ezekre való reagálás a biztosítók számára is külön feladatot jelent. A változatlanul erős díjverseny ellenére a biztosítók igyekeznek a növekvő kockázattal arányos díjakat elérni. Ezek növelése annál is indokoltabb, mivel 2016-ban bizonyos kárkategóriában 60 %-os növekedést is érzékeltek egyes biztosítók. Nagymértékben nőttek a közlekedési balesetekhez kapcsolódó árukárok. Ez beleillik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál is tapasztalt kár darabszám-növekedés tendenciájába, derül ki az évkönyvből. De míg ott ez főként a személygépkocsi állomány több mint százezres bővülésének valamint a csökkenő üzemanyagárak következtében megnövekedett gépjárműhasználatnak volt a sajnálatos velejárója, addig a szállítmányozási területen a károk számának növekedésében szerepet játszott például az Európát érintő menekültválság is. A menekültek nagyon gyakran használják „közlekedési eszközként” a teherszállító járművek rakterét. Különösen az élelmiszerszállítmányoknál fordul elő – a szigorú élelmiszerhigiéniai előírások miatt, – hogy a címzett visszautasítja a teljes szállítmányt, függetlenül a tényleges károkozás mértékétől. Ez a szállítmányozó és fuvarozó cégeket is új kihívások elé állítja, és ennek a kártípusnak a kezelése egyre komolyabb problémát jelent a biztosítóknak is. A kockázat növekedése még inkább indokolttá teszi, hogy a biztosítók megalapozottan, az ügyfél és fuvarozó tevékenységének minél jobb megismerése után vállalják a kockázatot. Az évkönyvből megtudható az is, hogy az ágazatban a tavalyi, több mint öt százalékos növekedéssel a 920 milliárd forintot megközelítő díjbevétel már majdnem elérte a válság előtti, 2007-es szintet. Az életbiztosítási szerződések száma 5 százalékkal csökkent az előző évihez képest, a nem életbiztosítási szerződéseké viszont összességében 1,7 százalékkal emelkedett. Az életbiztosítási bevétel szerényebb mértékben, a nem életbiztosításoké viszont jelentősen növekedett 2015-höz képest, így a teljes díjbevételen belül már kisebb az előbbi aránya. (Az előző évi 51,3 százalékról 49,6 százalékra csökkent.) Az évkönyv megjelenésének pillanatában a hazai piacon 24 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaságnak volt tevékenységi engedélye, közülük 21 tagja a szövetségnek, míg a 19 biztosító egyesület közül egy, a 17 EU tagállami fióktelepi biztosító közül öt. Négy társaság piaci részesedése haladja meg a tíz százalékot, így együtt közel a piac felét fedik le. Részletes elemzések és táblázatok a http://www.mabisz.hu/hu/piaci-adatok-jelentesek.html linken olvashatók.    
Címkék: 

Kötelező volt a hólánc használata tegnap Ausztriában

2017.09.03.
Bár az Alpokban mindig előbb megérkezik a tél, a tegnapi kötelező hólánc használat elrendelése Ausztriában is nagy visszhangot váltott ki. Teljesen szokatlan, hogy huszonegy nappal a hivatalos ősz megkezdése előtt hóláncot kell szerelni az autósoknak - nyilatkozta az Osztrák Autóklub illetékese az orf.at-nak.  Ausztriában kötelező a hólánc használata télies útviszonyok esetén. Hiányát komoly pénzbírsággal szankcionálják, s a tél beköszöntekor visszatérő hír, mekkora dugókat okoznak azok a járművek, amelyekben nem tartanak hóláncot, s enélkül közlekednek. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója