Motorhibás randi és kétkerekű Mustang

2017.09.02.
Poénokban is gazdag Elfogult vagyok vele, mert régóta ismerem és a barátom, aki azon kevesek közé tartozik, akivel szívesen autózom tesztutakon, mert nemcsak biztonságosan és normálisan vezet, de kellemes útitárs is. És nem csak szakmai tudásban, de poénokban is gazdag, akivel élmény az autózás. Pláne újdonságokban, mert ezekről kevesen tudnak annyit, mint Szécsényi Gábor, aki ezernél több új autót tesztelt eddig. És akkor most itt jön címeinek, funkcióinak felsorolása, amihez nem kevés karakter kell. Megpróbálok teljességre törekedni és kezdem azzal, hogy ő az egyetlen magyar újságíró, aki három rangos nemzetközi zsűrinek is tagja: az egyik a 31 országot egy-egy fővel képviselő AutoBest, a másik a globális Engine of the Year, melyben szintén egyedüliként képviseli hazánkat, ahogy a Nemzetközi Járműdinamika zsűriben is. Ez azért is komoly elismerés, mert még régiós szinten sem tartozunk a nagy piacok közé, márpedig a járműgyártóknál ez fontos szempont, de a zsűrikben nem kevésbé fontos a szakmai felkészültség. Abban pedig vitathatatlanul az élmezőnyben van Gábor, aki nem csak a legkorszerűbb, sőt, a jövőt jelentő technikákban járatos, de a múltat is nagyon ismeri. És persze szereti. Igaz, e nélkül egyetlen szakmában sem szerezhet senki sem elismerést. Statikus motorpróba Szerencsés korszakban esett az autóvilágba, hiszen 1998-ban végzett autógépész mérnökként a BME-en, majd 2002-ben a Külkereskedelmi Főiskola gazdasági szakán szerzett másoddiplomát minőségbiztosítás témában. Pedig nem indult könnyen az élete, mert még az sem volt biztos, hogy egészségesen megszülethet. Édesanyja hét hónapos terhes volt vele, amikor Iszkaszentgyörgynél megcsúszott és árokba borult távolsági buszuk. A mentők a móri kórházba szállították a sérült anyukát, aki két nappal később megszülte Gábort. Először nem annyira az autó, mint inkább a kétkerekűek érdekelték a kisfiút, aki világéletében motorkerékpár mániás volt. A 10-12 éves Gábor rendszeres programként suli után meglátogatta a székesfehérvári műszaki boltot, ahol levette a polcról és fejére tette a kiskőrösi gyártású műanyag bukósisakokat, és néha ráült valamelyik a motorra is. Sajnos ez nem tartott sokáig, mert mindig rászóltak és leparancsolták az éppen aktuális Simson, MZ, vagy a nagy álom, a Jawa 350-es nyergéből. Kapujegyes ócskavashoz Első saját motorja egy 1980-as Jawa Mustang volt, 1987-ben kapta ócskavasként, de mindössze 80 km-rel az órájában. Nem kell semmiféle órapörgetős trükköt keresni, valóban alig használták az igen viseltes és koszos gépet, mely korábban arra szolgált, hogy egy vállalat munkaügyese ellenőrizze a táppénzen lévő dolgozókat. Vagyis inkább szimulánsokat, akik az aktuális mezőgazdasági munka, például szüret vagy egyéb ok miatt nem mentek be a munkahelyükre. Szóval beteglátogató-motor volt a hivatalos titulusa, ám alig használták, mert a táppénz-csalókat inkább busszal ellenőrizte a kijelölt kolléga, így a hétéves motorban tényleg csak nyolcvan kilométer volt. Miután leselejtezték, ócskavas árban adták tovább, a gép minden hivatalos irata egy 60 kilónyi haszonvasról szóló vállalati „kapujegy” volt. Kétkerekű Mustang Egyetemi éveiben adta el a Mustangot, amit Pannóniák követtek. Igaz, kellett hozzá még némi pénz, amit 1990-ben munkával és egykori TT-modellvasútjának eladásával pótolt ki Gábor. Nyáron a Bakonyi Bauxitbányák műszaki bázisán dolgozott, ekkor olvasott a Fejér megyei Hírlapban egy 350-es Jawáról szóló ígéretes hirdetést. El is mentek édesapjával a közeli faluba, ahol a sötétpiros motorért 35 ezer forintot kértek. Ez irreálisan sok volt a 44 ezer forintos új árához képest. Sarkon fordultak és otthagyták az eladót, aki aztán utánuk szólt, hogy „lenne itt még valami”. Megnézték: a P21-es Pannónia közepesen menő darab volt akkoriban, de ez nem indult be, ráadásul ecsettel volt kékre és kályhaezüstre festve. Apa és fia kétórányi munkával beindította a kéthengeres, kétkarburátoros gépet, amiért hatezer forintot fizettek. Járt hozzá még néhány csomag, amiről később kiderült, legkevésbé alkatrész inkább használhatatlan maradék. A motor a lakott terület elejét jelző Székesfehérvár tábláig bírta, aztán jött a hazatolás és a pincében szétszedés, majd a kisgenerál, vagyis csapágyak, tömítések cseréje, elektromos munkák, majd a gép fehérre festése. Az ecsetelésig azért még eltelt egy kis idő, hiszen a típusidegen alkatrészeket eredetire kellett cserélni. Ez úgy nézett ki, hogy amikor Gábornak volt egy kis pénze, kiment az Ecserire, ahol Csernyi Józsi bácsitól vásárolt. Az öreg állítólag a Csepeli Motorkerékpárgyár bezárása után szerzett meg egy nagyobb adag alkatrészt, így végül sikerült pótolni a hibás darabokat. Közben sikerült megszerezni egy eredeti P21 Luxus Pannóniát, méghozzá mindössze 455 kilométerrel. Lekésett randevúk Bárki bármit mesél, a P21-esek soha nem voltak megbízhatóak, a motorkerékpárnak köszönhetően Gábor is megbízhatatlanná vált több lányismerősénél. Pedig időben rendbe rakta motorját és magát, de így is szinte minden randiról elkésett, mert elromlott a motor, és mire végre elindult, vissza kellett menni, legalább egyet zuhanyozni. Ja, és akkoriban nem volt mobiltelefon, amiben legalább elnézést és persze új randi-időt lehetett volna kérni. Később éppen ezért vette meg az 1963-as Pannónia T1-est, a klasszikus magyar egyhengeres ma is üzemképes, amit jól mutat, hogy 13 év állás után 2013-ban elég volt kinyitni a benzincsapot és harmadik rúgásra beindult. 2001-ben jött az 1967-es Alfa Giulia, aztán a családhoz került az 1993-as Alfa Romeo 33-as, ami máig mindössze 80 ezer kilométert futott. Kellett a multinak, de... A BME 1998-as elvégzése után Szécsényi Gábor beadta jelentkezési lapját a székesfehérvári Philipshez, ahol sikeresen átesett a többszöri meghallgatáson, aztán várt, ám a beígért határidőre nem kapott választ és hiába is hívta őket. Ekkor az Egyetem J-épületének lépcsőházában meglátta a Cél Motors álláshirdetését, melyre azonnal jelentkezett. A telefont Markos László vette fel, hamarosan meg is állapodtak és azonnal felvették a friss járműgépész diplomás és angolul, valamint olaszul jól beszélő Szécsényi Gábort. Néhány nappal ezután, azzal hívták a Philipstől, hogy felvették... Felfedezték, mint zsurnalisztát Közel három évet dolgozott a Hyundait és Jaguart is forgalmazó Vadas Tamás-féle Cél Motors csapatban, miközben az elismert szaktekintély, Nagyszokolyai Iván felkérésére cikkeket írt az Autótechnika című szaklapnak. Ezekre figyelt fel Surányi Péter az Autó2 akkori főszerkesztője, akinek felkérésére nem csak szerzőként, de 2000-től már munkatársként is tagja lett a szerkesztőségnek. 2014-től pedig főszerkesztőként dolgozik a magazinnál: Az Autó mellett ő felel a Retro Mobil, az Autóvevő és az Autó Flotta kiadványokért, valamint a rangos veterános esemény, a hévízi Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance rendezése is munkájának része. Aki a choppert szereti... Kevés olyan embert ismerek, akinél pozitívum egy chopper birtoklása, de Gábornál ez sem véletlen, hiszen Harley-Davidson imádata műszaki alapokon nyugszik. Mert tényleg gyönyörű hangja van a hosszú-löketű V-motornak, amihez azért nem mindenkinek fűződnek jó emlékei. Ahogy sok más tárgy esetében, itt sem a műszaki tartalom, hanem inkább használója kelt olykor ellenszenvet… A kétkerekű amerikai motorlegenda, a Harley Davidson 2001-ben került Gáborhoz, akinek első saját autója egy 1972-es évjáratú 1302-es VW Bogár volt, érettségire kapta szüleitől 1992-ben. A VW jó társ volt egyetemre járáshoz és persze csajozáshoz. Aztán következett egy 1981-es és igencsak rángatós Austin Mini Metro, melytől gyorsan megszabadult. Woodstock-tól keletre Elismert szakemberként rengeteg szakmai meghívást kap, és sokat utazik külföldre Gábor, akinek három szép gyermeke van. A család, a munka és a házépítés mellett alig marad ideje szenvedélyeire, a veteránozásra és a motorozásra. Autózás közben olyan klasszikusokat hallgat, mint Alice Cooper, a Deep Purple, a Guns and Roses, a Metalica, a Black Sabbath, a Steppenwolf, a Credence Clearwater Revival, vagy az Aerosmith – szóval rockot, Woodstocktól az 1990-es évek elejéig. Névjegy Szécsényi Gábor 1974 január 14-én született Móron. 1998-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen autógépész mérnökként. 2002-ben a Külkereskedelmi Főiskola gazdasági szakán szerzett másoddiplomát. 1997-1999: garanciális és műszaki igazgató a Hyundai Motor Hungary-nél és Jaguar Hungary-nél. 2000-2003: Az Autó2 szerkesztője 2001-től heti autós rádióműsor szerkesztője. 2003-2009 A Retro Mobil magazin helyettes főszerkesztője. 2006-től tagja a Nemzetközi Év motorja díj zsűrijének 2009-től az Autó2-ről Az Autó névre váltó magazin helyettes főszerkesztője és egyben a Retro Mobil főszerkesztője. 2013-től a Nemzetközi Járműdinamika zsűri tagja. 2013-től Az Autó főszerkesztője. 2015-től a nemzetközi AutoBest zsűri tagja.  

Az Urals ára 27 százalékkal emelkedett 8 hónap alatt

2017.09.02.
Az orosz pénzügyminisztérium ugyancsak pénteken közölt adatai szerint az Urals átlagára 51,02 dollár volt augusztusban, 16,2 százalékkal magasabb a tavaly augusztusi 43,9 dollárnál. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából. Az Urals átlagára 41,9 dollár volt 2016-ban, 51,23 dollár 2015-ben, 97,6 dollár 2014-ben és 107,88 dollár 2013-ban.

Olasz Nagydíj - Hamiltoné a pole az esőkáoszban, ezzel rekorder

2017.09.02.
A 32 éves versenyzőnek ez volt az idei nyolcadik időmérős elsősége, mögötte a Red Bull két pilótája, a holland Max Verstappen és az ausztrál Daniel Ricciardo végzett a második és a harmadik helyen, de ők motorcsere miatt mindketten rajtbüntetést kaptak.      Fotó: MTI A második helyről így az újonc kanadai Lance Stroll (Williams), a harmadikról pedig a francia Esteban Ocon (Force India) startolhat, miközben Hamilton legnagyobb riválisa, az összetettben vezető, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) csak nyolcadik lett a szakadó esőben rendezett kvalifikáción. Hamilton a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher csúcsát döntötte meg Monzában, eddig ugyanis 68 pole pozícióval a Ferrari legendás pilótája állt az örökranglista élén. Az időmérőt először a heves esőzés és a vizes aszfalt miatt piros zászlóval félbeszakították, majd nagyjából 2,5 órás csúszással folytatták. A pole pozícióról döntő harmadik szakasz kezdetére újra hevessé vált az eső, így a versenyzőknek egyre nehezebb volt a dolguk, a Ferrari pedig ezek között a körülmények között látványosan lelassult, Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen is csak hetedik lett. Verstappenen és Ricciardón kívül a spanyol Fernando Alonso (McLaren) és Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso), valamint a német Nico Hülkenberg (Renault) és a brit Jolyon Palmer (Renault) is rajtbüntetést kapott a teljes motor, vagy annak különböző alkatrészeinek cseréje miatt.     Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.     A teljes rajtsorrend:         1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Lance Stroll (kanadai, Williams)     2. sor: Esteban Ocon (francia, Force India) Valtteri Bottas (finn, Mercedes)     3. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Sebastian Vettel (német, Ferrari)     4. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)     5. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)     6. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     7. sor: Pascal Wehrlein (német, Sauber) Max Verstappen (holland, Red Bull)     8. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)     9. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Jolyon Palmer (brit, Renault)     10. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Romain Grosjean (francia, Haas)
Címkék: 

A Volkswagen sokat vár az érkező T-roc-tól

2017.09.02.
"Praktikusságával, dinamikusságának és kezelhetőségének köszönhetően a T-Roc-ban minden megvan, ami egy igazán jó Volkswagenhez szükségesé és erősíteni fogja a SUV offenzívánkat" - mondta el Herbert Diess, a márka CEO-ja. Az új modell az Audi Q2 alapjaira épült, így futóműve város-kompatibilis, de a morcosabb kinézetével kissé más a megjelenése, mint a barátságosabb Q2-nek. A Tiguan kistestvéreként 252 miliméterrel rövidebb annál. Különleges autó lett a T-roc                                                                            Autotrader Az új SUV 6 különböző erőforrással rendelhető, 3 dízel- és 3 benzinmotorból választhatnak az érdeklődők. A belépőszintet az egyaránt 115 lóerős 1,6 lóerős dízel és az 1000 köbcentis TSI motor képviselik. A többség minden bizonnyal a megszokott 150 lóerős 2.0 dízel és az 1,4 literes motorkat váltó 1.5 TSI motor közül fog választani. Ezzel a két motorral már kérhetünk hétsebességes DSG váltót és összkerékhajtást is. Az árlista végén a 2.0 TSI modelleket találjuk 197 lóerővel, dízel társa pedig a szintén kétezer köbenctis és 197 lóerős és kizárólag összkerék-hajtással és automata váltóval rendelhető modell. Extravagáns külső és belső                                                                                     VWVortex A Volkswagen az utóbbi időben előtérbe helyezi a hibrid technológiát így nem lenne meglepő, ha kis idővel GTE verziót is piacra dobnának. Áráról egyelőre annyit tudni, hogy valahol 20 000 euró körül számíthatunk rá. Az autó belsejét a legújabb Golf dizájnja ihlette, de a megfelelő mértékű átalakításnak köszönhetően egyedi lett a T-roc belső dizájnja. Hamarosan megtudhatjuk, bejönnek-e a Volkswagen várakozásai.  

Két autó ütközött Nyíregyházán, hatan megsérültek

2017.09.02.
Dóka Imre elmondta, a baleset a Váci Mihály utcában történt, mindkét autóban hárman-hárman utaztak. Valamennyiüket kórházba vitték, az elsődleges információk szerint súlyos sérült is van. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták.

Hosszú távon küzd a Ford Mexikóvárosban

2017.09.02.
A Mexikó 6 órás futam tavaly nem bizonyult túlságosan eredményesnek a Ford Chip Ganassi Racing számára, de a csapatfőnök, George Howard-Chappell most bizakodva tekint az előttük álló kihívásra. Mivel a 67. rajtszámú Ford GT legénysége vezeti az egyéni tabellát, a Ford pedig – a Ferrarival azonos pontszámmal – a második helyen áll a gyártók bajnokságában, nagyon fontos, hogy a csapat minden versenyen a lehető legtöbb pontot gyűjtse be. - Reméljük, idén több szerencsénk lesz Mexikóban, mint tavaly - mondta Howard-Chappell. “A 2017-ben használt Michelin abroncsaink jobban illenek ehhez a pályához, ráadásul a Nürburgringi futam óta rengeteget dolgoztunk néhány változtatáson, így minden okunk megvan arra, hogy jó eredményre számítsunk.” A Mexikói 6 órás verseny a 4,483 km hosszú Autodromo Hermanos Rodriguez pályán zajlik Mexikóvárosban, a világ egyik legnagyobb metropoliszában. A pálya több mint 2000 méter magasan fekszik a tengerszint fölött, ami extra kihívást jelent a csapatok számára, hiszen a ritka levegőben csökken a motorok teljesítménye. Tavaly a 67. számú autó remek helyen, néha másodikként haladt a mezőnyben, végül azonban ötödikként ért célba. A 66. rajtszámú Ford GT jól rajtolt ugyan, de egy versenytársa miatt megpördült, később pedig egy mechanikai hiba miatt hosszabb időre a bokszutcába kényszerült, így Olivier Pla (FRA) és Stefan Mücke (GER) visszacsúszott a hetedik helyre.A Mexikó 6 órás futam szeptember 3-án, vasárnap, helyi idő szerint 12:00 órakor (közép-európai idő szerint 09:00 órakor) rajtol el.  
Címkék: 

Autóipari nagyvállalatoknak szállít az AQ Anton

2017.09.02.
1990-ben egy helyi szerszámkészítő egyszemélyes vállalkozásként kezdett szerszámgyártással foglalkozni Zalaegerszegen. Az első időben saját garázsában kezdte működését. Két évvel később kft.-vé alakulva már 15 embert foglalkoztatott, s innentől kezdve rohamosan nőtt a cég. Az ezredforduló előtt a várostól megvásárolt területen 2 200 négyzetméteres csarnokot épített. Az új üzem rengeteg lehetőséget rejtett, a legmodernebb technológiákat meghonosítva, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően mára a térség egyik vezető munkáltatójává vált az AQ Anton. Mára összesen 12 000 m2 gyártóterületen folyik a termelés. 2015-ben a svéd AQ Group AB cégcsoport vette meg a vállalatot, amely a hagyományokat folytatva, az energia-, autó-, elektromos és repülőipar jelentős nagyvállalatait szolgálja ki. 2017-ben, újabb beruházás keretében további 3 000 m2-rel bővült a vállalat raktározási és termelési területe. - Az alapítás óta eltelt időszakban a vállalat számos vevői, szakmai és gazdasági díjat kapott innovatív megoldásaiért, stabil termelési- és üzleti tevékenységéért - emlékezett vissza az elmúlt 25 évre Dr. Németh András, ügyvezető.

Mini Clubman John Cooper Works teszt: dérrel-dúrral

2017.09.02.
Hogy néz ki? Az új Mini Clubman generációváltás hírnöke a márkánál. Nem a kompromisszumok autója, hanem a mindennapi sokoldalúságé, egyedisége és prémium kialakítása azonban megmaradt. A John Cooper Works (JCW) ezen tulajdonságok mellé még felvonultatja a sportosságot. Innovatív vezetői segédrendszerekből mindent megad a jócskán felszerelt tesztautó: szélvédő-kijelző, parkoló-asszisztens, tolatókamera, kameraalapú aktív sebességszabályzás, gyalogosérzékelő és ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer fékező funkcióval, távfény-asszisztens és közlekedési táblák felismerése, LED-fényszórók ugyancsak LED-technikájú nappali menetfénnyel és hátsó lámpákkal; adaptív fényerő-eloszlás és LED-technikájú kanyarodófény; LED-ködfényszórók, hangulatvilágítás, riasztóberendezés vörös üzemállapot-jelző diódával (LED) az uszony-alakú tetőantennában. A sportülések jól tartanak; a hátsó kétszárnyú ajtó érintés nélküli nyitható, akár láblendítéssel is, kétzónás az automatikus légkondicionáló berendezés; van ülésfűtés; elektromos mozgatású a panoráma üvegtető; online kapcsolódásra is van lehetőség, elektromosan fűthető és behajthatók a külső visszapillantó tükrök; automatikusan sötétednek a belső és külső visszapillantó tükrök; a hifi Harman Kardon. Oxfordban gyártják, a többi modellel azonos gyártósoron, amelyeket a jövevény érkezésére felkészítettek, hisz a Clubman minden eddigi Mininél nagyobb. Térkínálata és stílusa tekintetében elődjénél jól érzékelhetően érettebb és felnőttesebb karakterű a Mini Clubman. Bár a márka modelljei egyértelműen uniszex modellek, a Clubman és főleg a JCW változat férfias jelenség. Az ötajtóshoz képest 27 centivel hosszabb (4253 milliméter), 9 centivel szélesebb (1800 milliméter), tengelytávja 10 centivel nőtt (2670 milliméter). Öt teljes értékű üléssel rendelkezik, a csomagtér térfogata: 360 liter, a 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla lehajtásával pedig akár 1250 liter lehet. Újratervezték az utasteret, a központi műszerek is kicsit másak mint, amit eddig megszoktunk, de nagy eltérés nincs, a középkonzol alsó része magasabban van, kissé zártabb a vezető pozíciója. A sima változat LED-fénygyűrűjét kihagyták a sportváltozatból, ebben az autóban inkább a dinamikus haladás kapott hangsúlyt és ennek rendeltek alá minden mást. A tömeget azonban nem csökkentették, így érezhetően komótosabban mozog a Clubman JCW, mint például az ötajtós sportkocsi. Hogy megy? A Mini John Cooper Works modellek orrába tervezett 2.0 liter hengerűrtartalmú benzinmotor és az ALL4 intelligens összkerékhajtás legújabb generációja a Clubman modellben dolgozik együtt először. A négyhengeres benzinmotor 170 kW / 231 lóerő maximális teljesítménnyel rendelkezik. Álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 6,3 másodperc alatt gyorsul fel, a Brembo fékek kiválóan lassítanak. A motor összlökettérfogata 1998 köbcenti, csúcsnyomatéka 350 Nm. Végsebessége 238 kilométer/óra. Az alapfelszereltség része a dinamikus vonóerő-szabályzással (DTC – Dynamic Traction Control), az első differenciálmű elektronikus záró funkciójával (EDLC – Electronic Differential Lock Control) és az optimális kanyarsebességet biztosító Performance Control teljesítményvezérlő rendszerrel kiegészített dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control), de kocsinkban az opcionális extrafelszereltség részeként dinamikus lengéscsillapítás-szabályzást (DDC – Dynamic Damper Control) is beépítettek.  Milyen vezetni? A BMW új padlólemezén mind a négy kerékre jut nyomaték. Kiválóan kanyarodik az autó, a méretei ellenére megőrizte minis gokart érzetét, futóműve bírja a hirtelen irányváltást. Az úthibákat a feszes felfüggesztés jól csillapítja. Naturális. nyers a vezetése, közel érezzük magunkat az aszfalthoz, a kormány érzékeny és pontos. Sport módban vörösben izzik az utastér, megelevenednek a motor legvégső tartalékai, a kormányzás feszesebb, a gáz érzékenyebb – a világból is kiszaladna ilyenkor. És a hangja, fenomenális. Ahogy durrog, az könnyet csal ki a szememből. Talán ezért sírtam, amikor vissza kellett adnom. Függetlenül attól, hogy kőkemény, hogy ráz és hogy embertelen drága, hatalmas élmény a vezetése. Nehéz kimozdítani a komfortzónájából, de gázelvételre fara kicsit játékra kényszeríthető.  Mennyibe kerül? Annak ellenére, hogy sportkocsinak szánták, telenyomták kényelmi berendezésekkel. Az ízléses és minőségi utastérnek, valamint a temérdek kényelmi és technikai extrának ára van, a Clubman JCW már alapáron is 11,7 millió forint, de a tesztautónkért a 15,5 milliót is elkérték. Kép és szöveg: Biró Csongor

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója