Inter Cars – Q-Service Truck

2017.09.04.
Talán kevesen tudják, hogy Q-Service hálózat nem csak a személyautók javítását végzi, de külön szegmensben már a teherautók és kamionok javítására is kínálnak megoldásokat. Veresegyházon Körmöczi Csaba ügyvezető látott vendégül és mesélt a vállalkozás és család történetéről. Vívás és autószerelés Az irodába lépve autós ereklyék helyett többségében a vívással összefüggő kegytárgyak fogadtak, úgyhogy az első kérdés adta is magát: hol járunk? Sporttörténeti tudásom gyorsan frissítették még megtudtam, hogy a szervizvezető édesapja tagja volt a montreali olimpiai vívócsapatnak, később pedig edzőként ért el elévülhetetlen sikereket. Körmöczi Csaba tulajdonos Hogy hogyan lesz valaki ilyen családi háttérrel az autók szerelmese, az roppant egyszerű. Az édesapa edzőként foglalkozott egy sráccal, akinek az édesapja annak idején az Ihász Dániel Gépészeti Szakközépiskola igazgatója volt. A két apa együttműködése révén Csabát felvették a szakközépbe, és onnan egyenes út vezetett a Hungarokamion Cinkotai úti telephelyére, ahol autószerelőként kezdett dolgozni. Az első kamion, az első javítások Még édesapja 1992-ben bekövetkezett távozása előtt, együtt született meg a gondolat, hogy venni kellene egy kamiont. Természetesen az IVECO, mint a szerelésből ismert márka jöhetett  szóba. Kicsivel később jött a lehetőség, hogy egy társsal összeállva Szadán megnyissák saját szervizüket, ahol akkoriban főleg a maszek fuvarozók jelentek meg kuncsaftként. A 90-es éves alkatrészellátása ugyan nem volt legjobb, de tekintettel arra, hogy ebben a szervizben mindig is próbáltak egy márkára koncentrálni, Csaba már akkor is jól ismerte a megbízható beszerzőhelyeket. Később, a Németországban töltött évek alatt megszerzett nyelvtudásával és az időközben Dániában kialakított kapcsolatok révén minőségi alkatrészforrások álltak rendelkezésére. Nagy test, nagy élvezet: a személyautó alkatrészekhez szokott szem csodálkozik a méreteken Az új telephely Mai helyére egy sikeres pályázat után került át a cég, és bár a helyi adók nem a legalacsonyabbak, a telkekhez jó áron lehetett hozzájutni. A 6.000 négyzetméteres területen már helyett kapott az „elfekvő” is, így Csabáéknál ritkán fordul elő, hogy valamilyen alkatrészhiány miatt megakadna a munka. Bővülésre is van lehetőség, a közeljövőben kb. 10.000 négyzetmérre bővítik a területet, amely magában foglal még egy szerelőállást is, amelynek helyigénye nem összehasonlítható a személyautók állásaival. A Meister-Trans-nál jelenleg kb. 2.500 autó fordul meg kisebb nagyobb javításokon. Az Inter Cars kapcsolat Ahogyan a sikersztorit hallgattam, adódott a következő kérdés: miért csatlakozik egy hálózathoz az, akinek amúgy is jól menő szervize van? Az ügyvezető a Q-Service előnyeiről szólva elsőként arról beszél, hogy a konkurens beszállítókhoz képest kiemelkedő az ügyfélkezelés és a problémás (viszáru) alkatrészek kezelése is jól megoldott. "Tiszta udvar, rendes ház" Aztán egyből az Inter Cars által szervezett oktatásokat említi. A 2-3 havonta megrendezett, speciálisan egy témára fókuszáló továbbképzéseket a szakmai tekintélyei adják át, legutóbb például a korszerű légfékrendszerekről tanulhattak a kollégák. 2016 októberében, hosszabb egyeztetés után, de az elsők között csatlakoztak a Q-Service Truck hálózatához. E rövid idő alatt is részt vettek már a hálózathoz tartozó síúton és egy másik kiránduláson is. Tedd le a voksod egy márka mellett A Meister-Trans idén tavasszal lett Iveco márkaszerviz. Azelőtt leginkább a korosabb autók kerültek ebbe a műhelybe, de márkaszervizként a garanciális javításokat, illetve a garanciaidő alatti karbantartásokat is teljes joggal végzik. A szerviz tulajdonosa azon az állásponton van, hogy nem szabad és nem is kell mindenhez érteni és mindent elvállalni. Nem csak azért, mert minden gyártmánynak megvannak a maga típusspecifikus fogásai – magyarán érteni kell hozzá, hanem mert a szereléshez egyre gyakrabban kellenek célszerszámok és speciális gépek, amelyek fenntartása nem kifizetődő. Körmöczi Csaba azt mondja, legfeljebb egy-két gyártó járműveire kell szakosodni, és így idő nyerhető, hiszen a meghibásodások oka a legtöbb esetben azonnal tudható, és szinte kívülről fújják a szükséges alkatrészek cikkszámait is. Van hozzá alkatrész Alkatrészek „ingyen” finanszírozva Az Inter Cars-szal való együttműködésre térve megtudtam, hogy a központ mindig készül valamilyen akcióval. Csaba most a rendszeres kenőanyag akciót emeli ki, amelynek beszerzését késleltetett fizetéssel segíti a vállalat. Ez lehetőséget ad arra, hogy az értékesített olaj árából fizethessék ki a számlát, akár nagyobb tétel esetén is. Így a szerviz pénze nem áll kiszállított nagyobb mennyiségű kenőanyagban. Az Inter Cars bónuszrendszerét a Meister-Trans is örömmel használja. A megrendelt áruk forgalma után a Q-Service tagok bónuszpontokat gyűjtenek, amelyek bármire beválthatók, de általában garázstechnikai berendezéseket (emelőket, szerszámokat), illetve munkaruházatot rendelnek belőle. Bólogató fülkék Említették még az úgy nevezett sorkedvezményt is. Ennek az a lényege, hogy ilyenkor a teljes mennyiség nincs kiszállítva a szervizhez. Mindig csak a megrendelt darabokat kell kifizetni, és a kontingens az IC központi raktárbázisán azonnal elérhető, a korábban kialakított kedvező áron. Így a szerviz könnyebben kalkulál, és a nagy mennyiségű alkatrészt nem nekik kell tárolni. Az Inter Cars megrendelő felületén könnyű és hatékony a keresőrendszer, ráadásul minden alkatrész elérhető. Bővülés előtt A Meister-Trans saját bevallásuk szerint egyáltalán nem fordít pénz reklámra, marketingre, a cég hírnevét a szájról szájra terjedő, elégedettséget sugárzó szavak öregbítik. Jelenleg 14 szerelő dolgozik a műhelyben, nettó 7.000,- forintos óradíj mellett, ami egyáltalán nem számít kiemelkedőnek. A vállalkozás annyiban családinak is mondható, hogy az ügyvezetést és a könyvelést teljes egészében Csaba és felesége végzi. A Q-Service Truck hálózata egyébként országosan 12 taggal rendelkezik, de folyamatosan bővül, keressék őket a fuvarozok bizalommal. A Meister-Trans csapata

Most Magyarország összes panziója megújulhat!

2017.09.04.
A pályázaton kizárólag panziók indulhatnak, vagyis az a szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített szálláshelytípus, ahol az e célra hasznosított szobák száma legalább hat, de legfeljebb tíz, az ágyak száma legalább tizenegy, de legfeljebb húsz. A támogatás mértéke 70%, a beruházás összes elszámolható költsége 5 millió Ft szobánként.  Amennyiben a projektcél a kapacitás bővítése, 7,5 millió Ft számolható el szobánként. A támogatás igényelhető a panzió szobáinak, közösségi tereinek felújítására, korszerűsítésére. Finanszírozható új szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódó beruházás (például családbarát, egészségturisztikai, kerékpáros szolgáltatás) és információs / kommunikációs rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó hardware eszközök beszerzése is.  Forrás igényelhető továbbá a panzión belüli, vagy annak közös üzemeltetésében levő vendéglátó egység kapacitásbővítésére és színvonalának növelésére. Elszámolhatóak az épületek energia hatékony működését javító beruházások és a szálláshelyek használatához közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések például: kertépítészet, parkolóhelyek, közművek kialakításának építési költsége. Amennyiben korában még nem történt meg, a panzió teljes körű azbesztmentesítése és az akadálymentesítéshez kapcsolódó építési munkálatok, valamint eszközbeszerzések költségei is elszámolhatóak a programban. A Kisfaludy Program keretében 2000 szálláshely újulhat meg, amely az üzemeltetőknek konkrét árbevételnövekedést okozhat, üzletileg fenntarthatóbbá téve vállalkozásukat! 2030-ig évente 10 milliárd keretösszeg került meghatározásra, így akár 30 ezer szoba korszerűsítése történhet meg. Ne Ön legyen az aki lemarad erről a lehetőségről!  Töltse ki előminősítő lapunkat IDE kattintva, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot! Tudja pályázatát biztos kezekben! Goodwill Consulting Kft. – Magyarország piacvezető pályázatírója

Emelkedik az üzemanyagok ára

2017.09.04.
Az emeléssel a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 346 forintra nő. A benzin ára legutóbb augusztus végén változott, akkor 2 forinttal, 343 forintra nőtt. A gázolaj ára két héttel ezelőtt változott, 3 forinttal, 340 forintra csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Baleset szemtanúit keresi a rendőrség

2017.09.04.
Halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint Kemecsén a Szent István utcán közlekedett személygépkocsival az Árpád utca felé 2017. augusztus 24-én 6 óra körül egy 44 éves kótaji férfi. A járművezető kanyarodása során nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy motorkerékpárosnak, ami miatt a két jármű összeütközött. A baleset során a motorkerékpár vezetője, egy 58 éves kemecsei férfi a helyszínen életét vesztette, a személygépkocsi sofőrjét könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A büntetőeljárás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a balesetnek szemtanúja lehetett egy fehér színű, platós kialakítású kistehergépkocsi vezetője, aki a szemle megkezdése előtt távozott a helyszínről. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen kistehergépkocsi sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a balesetnek szemtanúi voltak, vagy az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívószámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

Társadalmi egyeztetés a mobilitási tervről

2017.09.04.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a metrópótlási tervek részletesen a www.bkk.hu/te/m3-eszak oldalon térségenként, interaktív, térképes felületen ismerhetők meg, ezen az oldalon keresztül véleményezheti bárki a tervezetet hétfőtől szeptember 17-én éjfélig. A beérkezett javaslatokat figyelembe veszik a terv véglegesítésekor – fűzték hozzá. Ismertették: Újpest-Központ és a Lehel tér közötti várhatóan egy évig nem közlekedik majd a 3-as metró, pótlására a BKK – megvizsgálva, hogy várhatóan miként rendeződik majd át a forgalom – lakótérségekre lebontott, részletes mobilitási tervet dolgozott ki. A belváros eléréséhez az utasok igénybe vehetik az Újpest-Központ és a Lehel tér között közlekedő metrópótló autóbuszokat, valamint a belváros gyorsabb elérését biztosító alternatív lehetőségeket – tették hozzá. Közölték: a metrópótlás miatt nő majd az utazási idő, esetenként több átszállásra lesz szükség, ezért az érintettek türelmét kérik. A metróvonal infrastruktúra-felújításának célja, hogy elkészültével az utasok kényelmesebben, megújult állomásokon és vonalon keresztül, felújított metrószerelvényeken, utazhassanak – olvasható a közleményben.

Korlátozások a HÉV-közlekedésben

2017.09.04.
Pótlóbusz jár a H5-ös HÉV helyett a Batthyány tér és Békásmegyer között 2017. szeptember 9-én és 10-én – közölte a BKK. A H5-ös HÉV 2017. szeptembert 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) rövidített útvonalon, Békásmegyer és Szentendre között jár felsővezeték-, és pályakarbantartás miatt. A Batthyány tér M+H és Békásmegyer H között pótlóbusz szállítja az utasokat. A H5-ös pótlóbuszon kerékpárok szállítása megengedett. A munkák ideje alatt a H5-ös pótlóbusz Békásmegyer H felé a Batthyány tér M+H–Bem rakpart–Árpád fejedelem útja–Szentlélek tér–Tavasz utca–Flórián tér–Szentendrei út–Ország út–Békásmegyer H útvonalon halad. A BKK emlékeztetett, hogy a pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. A pótlóbuszról a HÉV-re vagy a HÉV-ről a pótlóbuszra történő átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell. A mindkét végén számkockával ellátott, egy darabból álló átszállójegyet ilyen esetben nem kell újra kezelni, mivel a másik végén is olyan számkockával rendelkezik, amelyet a pótlástól függetlenül korábbi átszálláskor már kezeltek, vagy későbbi átszálláskor kezelni fognak. A H6-os HÉV 2017. szeptember 9-én (szombaton) 7:00 és szeptember 10-én (vasárnap) 20:00 között a Dunaharaszti külső és Szigetszentmiklós-Gyártelep állomás között egyvágányon közlekedik a felsővezeték rendszer karbantartása miatt. A munkák ideje alatt a Közvágóhíd és Ráckeve között közlekedő vonatok Szigetszentmiklós-Gyártelep és Dunaharaszti külső között mindkét irányban a Ráckeve irányú vágányon közlekednek az alapmenetrendtől eltérő indulási időpontokkal. A munkák ideje alatt a Közvágóhíd és Tököl között közlekedő vonatok esetében a József Attila-telepen túl utazóknak József Attila-telep állomáson át kell szállni egy másik, átszállás után továbbinduló szerelvényre. József Attila-telepen a Közvágóhíd felől érkező vonatok a Tököl irányú vágány melletti peronnál, a Tököl felől érkező vonatok pedig a Közvágóhíd irányú vágány mellett levő peronnál állnak meg. Majd utascsere után onnan is indulnak vissza Közvágóhíd és Tököl felé.

Kiss Norbert: „Nehéz hétvégénk volt”

2017.09.04.
Mint arról már beszámoltunk, Kiss Norbert szombaton előbb a harmadik, majd 17. helyen zárt, vasárnap pedig negyedik és ötödik helyet szerzett a kamion Európa-bajnokság csehországi versenyhétvégéjén. A Tankpool24-Mercedes magyar pilótája hétvégi teljesítményével az összetett pontverseny negyedik helyén áll, hátránya 77 pont a listavezető cseh Adam Lackóval szemben. „Hát, sikerült már jobban is. Nehéz hétvégénk volt” - kezdte az értékelést a magyar pilóta. Szerinte már a pálya sem feküdt nekik, mert a cseh ringen nagyon sok a nagy kigyorsítás, és ezen a téren még lemaradásban vannak, ebben sebezhetőek. Tetézte a gondokat, hogy technikai problémák is akadtak, mint utóbb kiderült, nem megfelelő minőségű üzemanyagot tankoltak a kamionba, ami emiatt sem ment úgy, ahogy kellett volna. Mindezek után szomorúan jegyezte meg, hogy a bajnokságban visszacsúsztak a negyedik helyre. Ugyanakkor optimistán tette hozzá, hogy a lemaradásuk kicsi, így jó esély van arra, hogy visszakerüljenek a második helyre.

Újabb fekete hétvége

2017.09.04.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 169 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 személy vesztette életét, 39 súlyos és 125 pedig könnyű sérüléssel végződött. A statisztikákhoz tartozik az is: 45 személyt állítottak elő ittas vezetés gyanúja miatt. A szolgálatot ellátó állomány összesen 543 személyt fogott el, közülük 103 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 355 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 636 személyt állítottak elő, köztük 295 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 384 esetben foganatosítottak.

Prémium két keréken – Yamaha X-Max 300 teszt

2017.09.03.
A japán márka valójában az egyik kategóriateremtő: T-Max, majd X-Max néven, a negyedliteresektől egészen a félliteresekig, ma már egy teljes sorozatot kínál a sportkivitelűekből, ezek adják a cég európai robogó-eladásainak több mint felét. „Meglátja, jobban megy, mint a nagyobb 400-as” – jegyezte meg a márka képviselője, amikor egy teszt erejéig átadta a 300-ast. Van benne igazság. A motor gombnyomásra böffent, s már az első méterek után úgy éreztem, kézre-lábra áll (bár kicsit nyújtózkodnom kellett, hogy álló helyzetben leérjen a lábam). Azt viszont már a műszaki leírásokból tudom, hogy ez a típus is a Yamaha hangzatos Blue Core technológiájával született, aminek a lényege, hogy az erőforrás kevesebb üzemanyaggal, minél nagyobb teljesítményre legyen képes. A négyütemű, folyadékhűtéses, SOHC, 4-szelepes motorblokk teljesítmény-növelésének titka többi között az optimalizált szelepforma és -időzítés, valamint a magas kompresszió-arányt biztosító, kompakt, félgömb- alakú égéstér. Az eltolt hengerkialakítás csökkenti a mechanikus veszteségeket – szól tovább az erős műszaki zsargonban fogalmazott szöveg – a hatékonyabb hűtés érdekében pedig az úgynevezett DiASil (alumíniumöntvény) hengerben alkalmazott olajfúvókás dugattyúhűtés. Mindebből a kormányt szorongatva én csak azt éreztem, hogy az X-Max 300 kezes jószág. Finoman húz, sebessége, gyorsulása városban több mint elég, kint az országúton pedig könnyen suhan száz felett is. Ráadásul töltéskor kellemes meglepetés, hogy száz kilométerenként megelégszik a 3 liter alatti fogyasztással. Így aztán igaz lehet a márka állítása, hogy a 26 lóerős motor (mindössze 4 lóerővel gyengébb a 400-asnál) megfelel az Euro 4 normáknak, az elődmodell 250-esnél jobban gyorsul, magasabb a végsebessége és kevesebbet is fogyaszt. A vezetés élvezetét ugyanakkor fokozza, hogy még a városi dzsungelben is jól lehet vele kanyarogni, de kint a pályán egyenes futására sem lehet panasz. Mozgékonysághoz hozzájárul a masszív felfüggesztés és a motorkerékpáros stílusú rugózás is. Arról van ugyanis szó, hogy ez a közepes méretű kétkerekű megkapta a csúcsmodellnek számító T-Max maxirobogó konstrukciós elemeit. Az X-MAX is kettős villahíddal, teleszkópvillákkal és kettős hátsó lengéscsillapítókkal van felszerelve, így fokozva a sportos kezelhetőséget és a nagyobb sebesség melletti stabilitást. Biztonsági csúcsmegoldás, hogy az elől-hátul tárcsafékes kerekekben blokkolásgátló (ABS) és kipörgésgátló (TCS) technika dolgozik – méghozzá az alapfelszereltség részeként. Általában is elmondható, hogy a sportrobogókban trendformáló Yamaha élen jár az új technikák bevezetésében, aminek nyomán az X-MAX 300-as is prémium-mezben lép elő. A szemrevaló dizájn és karosszériafényezés mellett kábító a sportautókéval vetekedő műszerezés, a kulcsnélküli indítás és a LED típusú világítás. A két kerekformájú analóg sebesség- és fordulatszámmérő között jeleníthetők meg a többfunkciós lcd monitor adatai a kormánymarkolat melletti gombokkal. Az is újdonságnak számít ebben a motorosztályban, hogy már itt sem kell elővenni a zsebre vágott slusszkulcsot. A motorosnak elegendő csak elforgatni egy villanykapcsolóra emlékeztető gombot a „műszerfalon”, azzal lehet indítani, kormányt reteszelni. Elöl a helyzetjelző lámpákkal együtt a hármas tagolású led-fényszóró nemcsak látványos dizájnelem, hanem egyúttal parádés világítóegység. Közülük kettő tompítottnál kapcsol be, a középső viszont csak a fényszóró-funkciónál áraszt a hagyományosnál nagyságrendekkel több fényt. Az is remek szolgáltatás, hogy az ülés alatti „csomagtartóba” két bukósisak mellé akár belefér a laptop és más kisebb cucc, a kormánymű baloldali tároló-dobozában pedig található egy 12 voltos kimenet is mobil eszközök működtetéséhez, feltöltéséhez. Lelkesedésemet legfeljebb csak a húzós árak hűtik. Az X-Max 300 vételára valamivel 1,8 millió forint felett startol. A nagy rivális, a Honda azonos hengerűrtartalmú típusát, a 300-as Forzát 1,7 millióért, a hagyományos robogóformát őrző Vespa GTS 300 ABS ASR modellt pedig mintegy 2 millió forintért adják. Így hát a sportos robogózás nem olcsó mulatság, de legalább lehet válogatni. HEIMER GYÖRGY
Címkék: 

Kamion Eb - Kiss Norbert negyedik és ötödik helyet szerzett vasárnap

2017.09.03.
A nemzetközi sorozat honlapja szerint a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája hétvégi teljesítményével - szombaton előbb a harmadik, majd 17. helyen zárt - az összetett pontverseny negyedik helyén áll, hátránya 77 pont a listavezető cseh Adam Lackóval szemben.      Fotó: MTI Az Európa-bajnokság hetedik versenyhétvégéjére két hét múlva a belgiumi Zolderben kerül sor. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója