Bunkoczi csomagolásban is gyors

2016.12.23.
Szalay Balázzsal immár negyedszer vágnak neki a Dakarok klasszikus útvonalán – Marokkó, Mauritánia, Szenegál – haladó Africa Race-nek.  „A csomagolásban már akkora rutinom van, hogy most is negyedóra alatt megvolt, ami azért jó, mert így több mindenre jut idõ karácsony elõtt és az ünnepek alatt” – mondta Bunkoczi László, aki azt is hozzátette, ezek a napok számukra félig-meddig már a ráhangolódással telnek, hiszen bár nem elõször vágnak neki a Szaharának, azért a világ legkegyetlenebb sivatagját nem lehet félvállról venni. A tesztek alapján az Opel Mokka jobb, mint valaha, ami nagyon is biztató.  „Jó néhány éve járunk a Szaharába, és még nem fordult elõ, hogy ne akartam volna visszamenni. Ez egyfajta életérzés, amit nagyon nehéz megmagyarázni. Szeretem az afrikai embereket, a kihívásokat, amelyeket a sivatag állít elénk, a hatalmas tereket, az érintetlen, vad tájat. Azt a furcsa Afrika-szagot, amit rögtön megérzel, ha kiköt a komp Marokkóban... Vagy amikor égetik a trágyát... A legfõképpen azonban az összetartást, ami ott jellemzi a mezõnyt. A világban nagyon kevés helyen, kevés alkalommal adatik meg, hogy vadidegen emberek úgy segítenek egymásnak, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna” – mondta Bunkoczi, aki szerint az elsõ néhány napon nem szabad rohanni, mert a marokkói sziklás utak tönkretehetik az autót, ám ha azon túl vannak, akkor már úgyis belerázódnak annyira, hogy tudják, mit lehet és mit nem.  A csapat december 27-én 10 órakor, ünnepélyes keretek között, a Hõsök terérõl indul útnak, hogy azután a jármûvek december 30-án átessenek a kötelezõ technikai ellenõrzésen, szilveszterkor pedig Monacóban elrajtoljon a mezõny az Africa Race-en. A behajózás után összesen 6500 kilométer vár a versenyzõkre, amíg Marokkón és Mauritánián át eljutnak Szenegálba, a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóra. Forrás: dakar.hu

Ha egy Japán tuningmester Porschéhez nyúl…

2016.12.23.
Nakai-san a Rauh Welt Begriff tuningműhely megalapításával szerzett magának hírnevet, illetve az ott készülő fantasztikus Porsche 911 átiratokkal. Az RWB műhelyéből kizárólag léghűtéses 911-ek kerülnek ki átalakulva, egy kicsit „japánosan őrülten”. Aki egy klasszikus jármű esetében ragaszkodik a tökéletesen pontos gyári állapothoz, semmiképp ne indítsa el a videót, ám aki nem bánja, ha egy tuningmester elengedi a fantáziáját és „belerondít” a gyári megjelenésbe, nyugodtan nézze végig. A japán mester Philadelphiába utazik, ahol Ben Harmony látja vendégül. Az amerikai srác imádja a Porsche sportautókat, ám egy igazán egyedi példányra áhítozva felkereste Nakai-sant, hogy segítsen valóra váltani az álmát. A rövid dokumentumfilmben ízelítőt kapunk abból, hogyan vált valóra az álom, és közben elmerenghetünk a tuningmunka művészi mivoltáról. Végül a „Prince” névre keresztelt és száguldásra kész Porsche 911-et Pennsylvania kanyargós útjain próbálja ki a büszke tulajdonos: Forrás: porscheforever.hu

Átadták az első támogatott elektromos autót

2016.12.23.
Lepsényi István hozzátette: a december 21-ig benyújtott pályázatok közel felét, 33-at még az idén véglegesítik, ez 47 tisztán elektromos gépjármű beszerzését teszi lehetővé első körben. A pályázatok között 13 magánszemély, 18 gazdasági társaság egy költségvetési és egy civil szervezet is van, jövő május elsejéig lehet pályázni. Az állami támogatás 1,5 millió forint, a cégek és szervezetek több esetben nem csak egy autóra pályáznak. Az érdeklődők a Magyarországon kapható bruttó 15 millió forintot meg nem haladó elektromos gépjármű márkák közül válogathatnak. A kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására, ebből nagyjából 1300 járművet lehet vásárolni - mondta Lepsényi István. A támogatás fedezete 2017-ben is biztosított. Hozzátette: a kormány már több éve dolgozik az elektromos közlekedés fejlődését szolgáló szabályozási és támogatási környezet kialakításán, a Jedlik Ányos terv tartalmazza azokat a lépéseket, direkt és indirekt ösztönző eszközöket és szabályozási feladatokat, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek. Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára (b) és Berkes Zoltán, a BMW Magyarország értékesítési vezetője (k) átadja az első támogatott elektromos autó kulcsát Topa Jenőnek, a debreceni Kígyó Patika képviselőjének a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2016. december 23-án. A pályázaton elnyerhető állami támogatás autónként 1,5 millió forint. A pályázók a Magyarországon kapható márkák közül a bruttó 15 millió forintot meg nem haladó elektromos gépjárművek közül választhatnak. Fotó: Máthé Zoltán/MTI   Kifejtette, hogy a zöld rendszámú járművek különböző kedvezményeket élveznek, így például nincs regisztrációs adó, a villamosnergia áfatartalma visszaigényelhető, és ezeknek a kedvezményeknek a köre bővülni fog. Jelenleg mintegy 1200 zöld rendszámú autó közlekedik az országban, ezek egy része hibrid. Tájékoztatott, hogy egyszerűsítették idén januártól a töltőberendezések létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, és a kormányzati beszerzéseknél is növelik az elektromos autók számát. Első körben hét elektromos járművet szereztek be a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) gépjárműállományába, és a terveik szerint évente 50 járművet szereznek majd be az állami hivatalok részére. Az elektromos taxik elterjedését is ösztönözni szeretnék. A következő feladatnak Lepsényi István a járművek megfelelő töltőhálózatának kiépítését nevezte, a mintegy 1 milliárd 250 millió forintos keretösszegben meghirdetett töltőállomás létesítési pályázatból minden 15 ezernél nagyobb város jogosult támogatásra, ebből összesen ezer töltési pont létesülhet. Eddig erre 63 pályázat érkezett be, amelyből mintegy 90 töltőhelyet hamarosan birtokba is vehetnek az autósok, ez a jelenleg rendelkezésre álló töltőhelyek megduplázását jelenti - mondta. A hálózat kiépítése jövőre tovább gyorsul, a nagyvárosok között is biztosítják az átjárhatóságot töltő telepítésekkel, első lépésben 80 kilométerenként a főutak mellett szeretnének töltőhelyeket létesíteni - fűzte hozzá. Az elektromobilitás fejlesztése fontos gazdasági érdek, a műszaki fejlődés a járműgyártásra is nagy hatást gyakorol. Jelenleg több mint 700 járműipari vállalat működik Magyarországon, amelyek az évi teljes ipari export értékesítés 35 százalékát adják, a cégek közvetlenül több mint 144 ezer munkavállalót foglalkoztatnak - húzta alá.  Mala Ferenc, a BMW magyarországi márkamenedzsere elmondta: a zöld rendszám bevezetése fontos mérföldkő, ahogy a pályázati támogatás is lendületet adott az elektromos autók elterjedésének, ezeknek köszönhetően már több mint 150 elektromos BMW közlekedik Magyarországon. Az első támogatott autót egy debreceni vállalkozás kapta, amivel a régiót környezetbarát módon és olcsón körbe tudja majd járni.

Tizenegy napon át edzőtáboroztak a 220 Volt H-Moto Team új és régi versenyzői

2016.12.23.
Úgy tűnik, a 220 Volt H-Moto Team nagyon komolyan gondolja azt, hogy nemcsak a legnagyobb, hanem a legeredményesebb hazai gyorsaságimotoros csapattá váljon. Ennek érdekében a magyar motorsport történetében először egy spanyolországi edzőtábort szerveztek december 3. és 13. között, ahol versenyzőik a lehető legjobb körülmények között készülhettek a 2017-es feladatokra. A régi – Györfi Alen, Kis Viktória, Bódis Ricsi, Kovács Bálint, Kakuszi Ádám és Vincze Hanna – és az új versenyzők – Kovács Zoli, Misko Bem, Kecskés Bence és Tomi – Andalúzia egyik legszebb városában, Almeriában nagy- és kispályán motorozhattak, valamint festői környezetben folytathatták a fizikai felkészülésüket. A csapat tulajdonosa úgy látja, ebben a tizenegy napban minden adott volt a jó és eredményes munkához, sőt, elárulta, hogy január végén visszatérnek Spanyolországba. A régi – Györfi Alen, Kis Viktória, Bódis Ricsi, Kovács Bálint, Kakuszi Ádám és Vincze Hanna – és az új versenyzők – Kovács Zoli, Misko Bem, Kecskés Bence és Tomi Almeriában. Fotó: Molnár Ádám "A gyorsan jött ötletet alapos tervezés és előkészítés követte. Ricsi jerezi fordulójának alkalmából személyesen néztük meg a helyszíneket, és csak utána fixáltuk a repülőjegyeket. A kiutazásig még a transzportot is össze kellett állítani, ami a technikai eszközöket és a motorjainkat szállította ki. Az utazás utáni akklimatizálódást követően a második naptól reggelente fizikai edzést tartottunk, majd a kicsiknek jött a tanulás, déltől pedig irány a pálya. Este a közös vacsorát követően mentális tréningeket tartottunk. Úgy vélem, igazi csapattá kovácsolódtunk, a versenyzőink megismerték egymást alaposan, jó volt látni, miként segítik egymást a kint töltött napok alatt. Döbbenetes volt látni azt a fejlődést, amit az utánpótláskorú motorosaink mutattak a kint töltött idő alatt, de ez nem csoda, ugyanis az idősebb versenyzőink maximálisan segítették a munkájukat, és erre nagyon büszke vagyok. A nagyok három napot töltöttek az almeriai aszfaltcsíkon. Alen, Bálint és Ricsi, kiegészülve a vendégként velünk lévő Adriánnal, profin teljesítették a kitűzött programot, ezt a pályanap szervezői is elismeréssel nyugtázták, és jelezték bármikor szívesen biztosítanak helyet a számunkra. A kint eltöltött napokat összegezve úgy vélem, hatalmas lépest tettünk a jövő évi sikereink felé, mert a mostani edzőtábor jótékony hatásait itthon nem lehetett volna reprodukálni, így ezzel előnyhöz jutottunk, amit meg is akarunk tartani, hisz komoly céljaink vannak" – jelentette ki Kelemen Krisztián. Eddigi pályafutása során először edzőtáborozhatott Spanyolországban a 220 Volt H-Moto Team egyik élversenyzője, Bódis Ricsi. A 22 éves motoros idén remekül helyt állt a Superbike-vb betétsorozatában, ugyanis kétszer is dobogóra állhatott az EJC-ben, egyszer a pole pozíciót is megszerezte, és összetettben végül a hetedik helyen végzett. "Tizenegy napot töltöttünk el a csapatommal Roquetas de Marban, ahol a mindennapos motoros edzések mellett fizikális és mentális tréningekkel töltöttük az időnket! Négy alkalommal az El Ejido-i gokart pályán, míg három alkalommal a számomra még új almeriai aszfaltcsíkon róttuk a köröket. Mind a két pályán nagyon élveztem a motorozást, és meg kell, hogy mondjam, most már értem, a spanyol versenyzők miért is vannak akkora előnyben a többiekkel szemben. Ha mi is folytatjuk tovább ezt a fajta felkészülést, akkor ezt a hátrányt valamilyen szinten be tudjuk hozni, és közelebb kerülhetünk a nemzetközi élmezőnyhöz. Kifejezetten örülök annak, hogy a felnőtt csapattársaim mellett részt vettek az edzőtáborozáson a 220 volt H-Moto Team utánpótlás versenyzői is, akik sokat fejlődhettek a velünk való motorozások alatt. Nagyon jó érzéssel tölt el, ha a tapasztalataimat átadhatom a kicsiknek, mert tudom, hogy milyen jó érzés volt számomra is, amikor segítséget kaptam nálam tapasztaltabb versenyzőktől. Ezúton is szeretném megköszönni a csapatomnak és a támogatóimnak ezt a fantasztikus lehetőséget, ugyanis sosem volt még alkalmam a téli szünetben motorra pattanni, és ilyen profi körülmények között készülni a következő szezonra" – jelentette ki Bódis Ricsi.

Africa Race - Ismét indul a kamionos Kovács Miklós

2016.12.23.
A Qualisport Racing csütörtöki sajtóközleménye szerint Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő azzal a Scania kamionnal vesz részt a versenyen, amellyel az októberi Marokkó-ralin indult először. "Megszereztük az első tapasztalatokat, azóta pedig gőzerővel dolgozunk, hogy az Africa Race-ig hátralevő időben versenyképessé varázsoljuk a kamiont" - fogalmazott a pilóta, aki együttesével a Jean-Louis Schlesser által szervezett verseny legnagyobb múltú résztvevői közé tartozik. Kovács Miklós - fotó: facebook.com/qualisport Mostanáig csak egy futamot hagytak ki, az évek során pedig a kamionos kategória dobogójának összes fokát megjárták már. 2010-ben győztesként értek célba, az előző Africa Race-t pedig az ötödik helyen zárták. A mezőny december 31-én Monacóból indul, a 12 szelektív szakaszból álló futam során a résztvevők átszelik Marokkót, Mauritániát, január 14-én pedig Dakarban, a Rózsaszín tó partján érnek célba.

Új repülőjáratok indulnak Budapest és London között

2016.12.23.
A Flybe az új járatokkal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozza meg: számukra Budapest vonzó hosszú hétvégés célpont - írta a Budapest Airport. Hozzátették: a magyar utasok is nyernek az új járattal, mert a szélesebb kínálat általában kedvezően hat az árakra is. A Southend repülőtérről a belvárosi Liverpool Street állomás közvetlen vasúti összeköttetéssel 50 perc alatt érhető el. Fotó: airportal.hu A Budapest-London repülőjáratokra továbbra is nagy a kereslet: a brit utasok száma 14 százalékkal nőtt ebben az évben, az év végére a másfél milliót is meghaladhatja az utasforgalom - áll a közleményben. A Budapest Airport arra számít, hogy a kínálat a kapacitásbővítésekkel vagy új szolgáltatók belépésével más városok irányába is bővülhet. Az exeteri székhelyű légitársaság Európa legnagyobb független regionális fuvarozója. Éves utasforgalma tavaly 8,2 millió volt. A társaság kiigazított eredménye 5,5 millió font volt 2015-ben, egy évvel korábban 25,5 millió fontos veszteséggel zártak. Flottájuk regionális típusokból, így ATR-ekből, Embraerekből és Bombardier Q400-asokból áll, 81 gépével a társaság mintegy száz célállomásra repül.

A BMW mellett voksoltak a legtöbben

2016.12.23.
Az EY magyarországi menedzserprogramjában részt vevő munkatársak három autómárka közül választhatták ki jövőbeli, új autóikat. A márkák közül a legtöbben a BMW mellett tették le voksukat, őket a Wallis Motor Pest Hungária körúti szalonjában várták, hogy átvegyék a kiválasztott autóikat.  „Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen múlttal és szolgáltatási színvonallal rendelkező vállalat a BMW-t választotta partneréül. Bízunk abban, hogy ez egy hosszú és eredményes együttműködés lesz a két márka között és az új autótulajdonosok nem fognak csalódni az általuk kiválasztott autókban.” – mondta el Antal Péter, a Wallis Motor Pest ügyvezető igazgatója, aki azt is hozzátette, nem mindennapi megtiszteltetés ez számukra.

Woodstock legendás zenekara az Open Road Festen

2016.12.23.
Adott egy emblematikus együttes, amihez olyan dalok fűződnek, mint a nemzedéki himnusszá lett ’I'm Going Home’, vagy az ’I'd Love To Change The World’ – egy vérbeli zenekar, akikből még mindig elemi erővel árad a rock. Évtizedek jöttek-mentek, de az idő múlásával sem veszítettek lendületükből, bár a legendás gitár-virtuóz Alvin Lee – aki 2005-ben fellépett az Open Road Festen - már az égiek zenekarában játszik, de Marcus Bonfanti-val friss vér került a veterán banda véráramába. A blues csodagyerekének is emlegetett új frontember 2014-ben csatlakozott, azóta új stúdió lemezt adtak ki és nagy sikerű koncertekkel turnézzák körül a világot. 2017-ben Alsóörsre érkezik a Marcus Bonfanti- gitár, ének, Colin Hodgkinson- basszus és a két ősalapító, Ric Lee-dob, és a Chick Churchill-orgona összeállítású négyes fogat. Olyan dalok csendülnek majd fel az Open Road Fest színpadán, mint a ’Gonna Run', 'Nowhere To Run', vagy a 'I Say Yeah' című, Alvin Lee szerzemények, melyeket eddig még sosem játszott élőben a zenekar. Lehengerlő gitárjátékra és látványos show-ra készülhetünk, elementáris energiák borzolják fel majd a Balaton vizét. De a gigantikus slágereket sem maradnak el; úgy, mint az ’I Woke Up This Morning’, ’Love Like A Man’, ’The Hobbit’, vagy a ’Choo Choo Mama’ – légy ott, amikor életre kell Woodstock szelleme - váltsd meg kedvezményes, early-bird bérleted a zene, a motorok és a szabadság birodalmába!

Négyéves kutatás-fejlesztési projekt indult a Magyar Suzuki Zrt. vezetésével

2016.12.23.
A projekt megvalósításához 2,712 milliárd forint saját forrás áll rendelkezésre, amit az Európai Unió 2,596 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással dupláz meg. A fejlesztéssel az autógyárból, egyetemekből, non-profit kutatóhelyből és beszállítókból innovációs hálózat jön létre. Fotó: Horváth Miklós A megvalósítás során a tervek szerint az esztergomi autógyárban hálózatba kapcsolják a hegesztőrobotokat, hatékonyabbá teszik a gyáron belüli, illetve a gyárat és a beszállítókat összekapcsoló logisztikai rendszert, előkészítik a lézerhegesztés bevezetését, valamint új, kiváló műszaki tulajdonságú, költségtakarékos polimereket fejlesztenek a gépkocsigyártáshoz - írták. A fejlesztések eredményeként a gyár korszerű, versenyképes, biztonságos tesztelt prototípust állít elő, amelynek súlya kicsi, fogyasztása és környezetterhelése csekély, karbantartási és javítási igénye minimális, széleskörű kényelmi és egyéb szolgáltatásokat nyújt a vezető és az utasok számára, továbbá a benne felhasznált anyagok 95 százaléka újrahasznosítható. A támogatási szerződést aláíró konzorcium tagjai a Magyar Suzuki Zrt. mellett a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a PEMÜ Műanyagipari Zrt., valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Suzuki Zrt. 2015-ben 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt. A Suzuki az elmúlt 25 év alatt 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe.

Egyszerűbben tervezhető a Google Térképen a vasúti utazás

2016.12.22.
 Kiemelték, az informatikai óriáscég a MÁV, a MÁV-Start és a Gysev együttműködésének köszönhetően október óta elérhető  a vasúttársaságok menetrendje a Google Térképen, további fejlesztés révén új elemeket vetettek be, ami elsősorban az elővárosi vonatok utasainak teszi könnyebbé a tervezést, mivel számos járatot külön színekkel, viszonylatjelzésekkel látnak el a Google Térképen. A MÁV ismerteti, hogy az S betűvel jelzett személyvonatokat világoskékkel, a G jelű, gyorsított személyvonatokat világoszölddel, a Z jelű, zónázó vonatokat okkersárgával, az X jelű, expresszvonatokat pedig fehérrel jelzi a rendszer. A MÁV-Start évek óta alkalmazza a viszonylatjeleket, a Vonatinfón, az állomások területén elhelyezett kijelzőkön, az elővárosi közlekedésben leginkább érintett Flirt-vonatok fedélzeti tájékoztatási képernyőin, az állomási hangos utastájékoztatásban. A MÁV-Start - az utastájékoztatás fejlesztése és az utasszám növelése érdekében - a jövőben is igénybe kívánja venni a világ legkorszerűbb technológiai megoldásait, ezért tette menetrendi adatbázisát díjmentesen elérhetővé a www.mavcsoport.hu weboldalon - közölte a MÁV-csoport.  A vasúti menetrenddel kibővült Google Térkép alkalmazás elérhető Androidon és iOS-en, illetve a maps.google.hu weboldalon is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója