Elkészült az első utcai Ford GT

2016.12.21.
A Ford GT ugyan már megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt idén a GT autók között, de a szériaváltozat gyártása csak most kezdődött meg a Multimatic ontariói gyárában. Az első példányt Raj Nair, a Ford elnökhelyettesen vezette le a szerelősorról. Amikor 2006-ben elkezdtük a projektet, két cél lebegett a szemünk előtt: hogy nyerjen Le Mans-ban, és, hogy idén év vége előtt elkezdjük a kiszállításokat. Mindkettőt elértük” – nyilatkozta Nair. A Ford még mindig nem árulta el a pontos műszaki adatait az autónak, csak annyit, hogy egy 3,5 literes V6-os EcoBoost turbómotor hajtja 600 lóerővel. A gyártást a versenyautókat is készítő Multimatic cégre bízták, évente 250 autónak kell elkészülnie. Már két évre előre eladták mind az 500 példányt. Összesen csak 1000 autót fognak gyártani 4 év alatt, a második 500 példányra csak 2018-ban vesznek fel megrendeléseket. Mindenkinek, aki részt vett a tervezésben és fejlesztésben, beleértve az alkalmazottainkat és a beszállítóinkat is, ez a pillanat olyan, ami megérdemli, hogy megünnepeljük. A vadonatúj Ford GT a bizonyíték arra, hogy milyen erősek vagyunk innovációban, és hogy többet akarunk adni az ügyfeleinknek a könnyű anyagok, az aerodinamika és az EcoBoost motortechnológia vonatkozásában” – tette hozzá Nair.
Címkék: 

Lángok martaléka lett egy mentőautó Budapesten

2016.12.21.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a mentő beteg és megkülönböztető jelzés nélkül haladt a forgalomban, amikor a személyzet észlelte, hogy a motortérben tűz keletkezett. MTI Fotó: Lakatos Péter Az autóval félreálltak, a mentősök kiszálltak, személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. A tűz okát Győrfi Pál elmondása szerint műszaki szakértők tisztázzák.
Címkék: 

Nissan Micra 60 másodperc alatt

2016.12.21.
Stephent fotografikus memóriája és városképeket ábrázoló hatalmas fekete-fehér, papír-ceruza rajzai tették híressé. Ezeket a rendkívül részletes alkotásokat gyakran úgy készíti, hogy a várost csak pár percre látja helikopterből.  Mindig kapható arra is, hogy új munkamódszereket próbáljon ki, a Nissan pedig teljesen új kihívás elé állította: le kell rajzolnia az új Micrát a Tilt Brush by Google alkalmazás segítségével. Ez egy innovatív virtuális valóságot létrehozó kreatív alkalmazás, ami lehetővé teszi, hogy a művész három dimenzióban fessen a HTC Vive VR fejkészülék segítségével. Az eredmény egy valóban lenyűgöző vizuális művészi alkotás, ami jól bemutatja az új csapotthátú modell kifejező és atlétikus vonalait. Az alkotáson életteli, energikus narancs (Energy Orange) színű az autó, ami várhatóan az új Nissan csapotthátú egyik legnépszerűbb fényezése lesz.  Stephen elmondta: „Tetszik a Micra. A kialakítása futurisztikus, és imádom a narancs színt. Tetszenek a lámpák, tetszik a formája és a határozott vonalvezetés végig az oldalán. Egy valóban letisztult forma.” A művész nem először rajzol autókat. Építészeti munkái mellett nagyon szeret ceruzarajzokat készíteni az ötvenes és hatvanas évek nagy amerikai szalonautóiról is – figyelve a krómozott elemekre és fehér szélű gumikra is. A képre kettintva videó indul. A Nissan Micrát egy használaton kívüli raktárépületben alkotta meg szülővárosában, Londonban, és a feladat kétszeres kihívást is jelentett. Egyrészt nem kettő, hanem három dimenzióban dolgozott, másrészt pedig „életnagyságban” készítette el az autót, nem méretarányosan. A legnagyobb próbatételt talán mégis az jelentette, hogy eddig még soha nem dolgozott virtuális valóságban. Azonban rövid gyakorlás is elég volt a Tilt Brush kézi vezérlőivel és intuitív kezelőfelületével, hogy rögtön elemében érezze magát. Az új Nissan Micra ötödik generációs modell, és nagy előrelépést jelent elődjéhez képest. Immár meghatározó szerepet tölt be az európai B-szegmens csapotthátú választékában, és kifejező kialakítása az egyik fontos erőssége.  A dinamikus arányok és lekerekített vonalvezetés hatását tovább fokozza a merész színek élénk palettája. A kiváló stílus pedig belül is megvalósul a modern „siklószárny” műszerfallal. A puha tapintású anyagok és kétszínű kárpitozás alapfelszerelés minden Micrán.  

Sportváltozatot kap a Volkswagen Up!

2016.12.21.
A Volkswagen néhány autós lapnak már lehetővé tette, hogy vezesse a 2017 végén kereskedésekbe kerülő Up! GTi prototípus változatát. Ezekből a beszámolókból tudjuk, hogy a kis méregzsákot a Golfból ismert egyliteres, háromhengeres turbómotor mozgatja 114 lóerővel. A motort 1,5 bar nyomáson üzemelő turbófeltöltő lélegezteti, a Porsche 911 Turbóban sincs nagyobb turbónyomás. A százas sprintet 8,8 másodperc alatt teljesíti az egytonnás miniautó, a végsebessége több mint 190 km/h. Egy hatfokozatú kézi váltó juttatja el a motor erejét az első kerekekhez. Természetesen kívül sem hagyták változatlanul a csúcsváltozatot, nagy felniket, mélyre húzott első kötényt és küszöböket, nagy légbeömlőket, matricacsíkokat, nagy kipufogóvéget és hátsó szpojlert kapott a zseb-GTi. Belül sportkormány és sportülések várják az utasokat. Még nem tudni, hogy az Up! testvérmodelljei, a Seat Mii és a Skoda Citigo is megkapja-e az erős turbómotort.
Címkék: 

A fehér volt a legnépszerűbb autószín 2016-ban

2016.12.21.
Az autógyártók egyre több árnyalatot kínálnak az új autókhoz, de a legtöbb vásárló még mindig a klasszikus színeket választja. Az Axalta festékgyártó cég statisztikája szerint 2016-ban eddig az új autók 37 százalékát fehérben adták el, ezzel ez a szín messze az első a listán. Elképzelhető, hogy a globális felmelegedés is közrejátszott a fehér népszerűségében, hiszen köztudott, hogy a legmelegebb országokban mindig is a fénysugarakat visszaverő fehér volt a legnépszerűbb szín. Tavaly is a fehér volt a legnépszerűbb szín, de akkor az aránya még csak 35 százalék volt. Kínában az eladott új autók 57 százaléka volt egyébként fehér 2016-ban, ami nagyon hozzájárult a 37 százalékos globális átlaghoz. A második helyet a fekete szerezte meg, de mindössze 18 százalék az aránya az összes kocsi közül, amire magyarázat, hogy főleg a sportkocsi és a prémiumautó vásárlók kedvelik. Harmadik a korábban oly népszerű szürke-ezüst szín 11 százalékkal. Ezen a három színen kívül még a piros, a kék volt népszerű, 6-6 százalékos részesedéssel. 
Címkék: 

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor

2016.12.21.
A MÁV-Start tájékoztatása szerint december 24-én szombati, 25-én ünnepnapi, 26-án pedig vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. Az év utolsó és a jövő év első napján nem változik a személyszállító vonatok forgalmi rendje: december 31-én, szilveszterkor szombati, január 1-jén vasárnapi ütem szerint közlekednek a szerelvények. Az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva a MÁV-csoport az összes rendelkezésére álló üzemképes járművét felhasználja. A helyfoglalások figyelembevételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz pluszkocsikat is kapcsol a vasúttársaság. A BKK tájékoztatása szerint 22-én és 23-án már a tanítási szünetben érvényes menetrend lesz érvényben, 24-én pedig a járatok a megszokottak szerint 15-16 óráig járnak, utána az éjszakai buszok közlekednek. Az utolsó metrószerelvények a Deák Ferenc térről 15.34 és 15.45 között indulnak el. A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 óra után pedig 15 percenként közlekedik. Az éjszakai buszjáratok délután és este jellemzően az éjszakaiéhoz hasonló gyakorisággal indulnak, kivéve egyes nagyobb forgalmú járatokat: 16 és 18 óra között az éjszaka megszokottnál sűrűbben közlekedik a 900-as, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 923-as, a 931-es, a 950-es, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A autóbusz. December 25-én és 26-án az ünnepnapi, munkaszüneti napi indulásokat kell figyelni a menetrendben, 27-étől 30-áig az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrend szerint indulnak a járatok. Szilveszter éjjelén lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. Egész éjjel közlekedik a 4-es és a 6-os villamos, valamint a fogaskerekű. Sűrűbben, vagy nagyobb befogadóképességű buszokkal jár majd a 901-es, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 918-as, a 922-es, a 923-as, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as, a 979-979A és a 990-es éjszakai járat is. A Volánbusz honlapján olvasható tájékoztatás szerint december 24-én a szabadnapi, 25-én és 26-án munkaszüneti napi, december 30-ig tanítási szünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben. December 31-én szabadnapi, majd január elsején ismét munkaszünet napi menetrendnek megfelelően indulnak a járatok. MTI

Magyar iskoláknak ez álom: iPadokat vett az Audi diákjainak

2016.12.21.
Így például a hegesztési folyamatokról, a munkavédelmi kesztyű helyes használatáról, az esztergálás alapjairól, vagy a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról a felhasználók, vagyis a tanulók forgatnak kisfilmeket, készítenek maguk és osztálytársaik számára szöveges tananyagot, kvízkérdéseket. Ezek később bármilyen mobilkommunikációs eszközön megtekinthetők. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a duális szakképzésünkben tanuló fiatalok egy interneten szocializálódó, digitális nemzedék tagjai, akiknek figyelmét újszerű módszerekkel tudjuk kellőképpen felkelteni”, fogalmazott Dr. Knáb Erzsébet, a vállalat személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Az önálló tanulás, az interaktivitás rendkívül fontos a Z-generáció számára, a mobile-learning kiváló platformot ad ehhez.” A győri vállalat duális szakképzési rendszerében jelenleg mintegy 250 fiatalt képeznek 15 szakmában. 

Autólopás! MIT-522 Opel Corsa

2016.12.21.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján: - Rendszám: MIT-522 -Gyártmány: Opel -Típus: Corsa -Alvázszám: Nincs adat -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 december 21 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Baross utca 38  

Autólopás! KA VK 188 Ford Fiesta - fehér

2016.12.21.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. -Rendszám (német): KA VK 188 -Gyártmány: Ford -Típus: Fiesta -Gyártási év: 2014 -Alvázszám: wfodxxgakdfl454455 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2016 december 20 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIX. -Utca, házszám: Jókai u. 12 -Megjegyzés: Az autó németországban van forgalomba helyezve

Autólopás! KPU-626 Skoda Octavia - kék

2016.12.21.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: KPU-626 -Gyártmány: Skoda -Típus: Octavia -Kivitel: Kombi -Gyártási év: 2007 -Motorszám: BXE530007 -Alvázszám: TMBHS21Z472140329 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2016 december 17 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVIII. -Utca, házszám: Teleki utca 52

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója