Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover tulajdonosa

2023.07.20.
A gyár a délnyugat-angliai Somerset megyében, Bridgwater városának közelében épül fel, a gyártás várhatóan 2026-ban kezdődik. A Jaguar Land Rover a brit autóipar legnagyobb munkaadója. A Tata korábban az EU-tag Spanyolországot is fontolóra vette az új akkumulátorgyár telephelyeként, de végül a brit helyszín mellett döntött. A cég a brit üzleti és kereskedelmi minisztériummal közösen kiadott szerdai tájékoztatásában közölte, hogy a beruházásra 4 milliárd fontot (1725 milliárd forintot) fordít. Az új gyár közvetlenül négyezer alkalmazottat foglalkoztat majd, és a beszállító hálózat további több tízezer embernek ad munkát - áll a közleményben. Az üzem kezdetben a Jaguar Land Rover elektromos modelljei - köztük a Range Rover, a Defender, a Discovery és a különböző Jaguar-modellek - számára gyárt akkumulátorokat, de később más márkák gyártóival is szállítási szerződéseket kíván kötni. Az angliai üzem kezdetben évi 40 gigawattóra akkumulátorkapacitást tud majd előállítani, csaknem a felét annak a kapacitásnak, amelyre iparági becslések szerint a nagy-britanniai elektromosjármű-gyártásnak 2030-ra szüksége lesz - áll a Tata Motors és a brit szakminisztérium szerdai ismertetésében. A közlemény szerint ez lesz a Tata-csoport első gigaüzeme Indián kívül, és a cég Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyárát építi fel Angliában. A Downing Street megerősítette, hogy a kormány "jelentős ösztönzőkkel" támogatja a beruházást, de a miniszterelnöki hivatal szóvivője erről részleteket nem árult el. A Financial Times című londoni üzleti napilap nemrégiben közölt értesülése szerint a Jaguar Land Rover anyacége 500 millió font (216 milliárd forint) támogatási csomagot kért kutatásfinanszírozás és energiaköltség-hozzájárulás formájában Londontól ahhoz, hogy az üzem Angliában épüljön fel. A BBC brit közszolgálati médiatársaság által nem sokkal később idézett londoni kormányforrások gyakorlatilag cáfolták az 500 millió fontos támogatási összegről szóló értesülést, de elismerték, hogy a támogatási csomag értéke "több százmillió font". MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Meglepő adatok a Volvo Cars működéséről

2023.07.20.
A cég honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint a kamat és adózás előtti nyeresége (EBIT) 5 milliárd svéd koronára (162,6 milliárd forint) esett az egy évvel korábbi 10,8 milliárd koronáról. A tavalyi eredményt egy egyszeri tétel növelte. Az egyszeri tételek nélkül számolt idei EBIT az elemzői várakozások átlagában szerepelt 5,2 milliárd koronával szemben 6,4 milliárd korona lett, 39 százalékkal felülmúlta a tavalyi második negyedévi 4,6 milliárd koronát. A Volvo Cars bevétele a második negyedévben 43 százalékkal, 102,2 milliárd koronára ugrott. A kínai Geely többségi tulajdonában lévő gyártó adatai szerint a teljesen elektromos Volvo autómodellek értékesítése éves szinten 178 százalékkal nőtt a negyedév során, teljes részesedésük 16 százalékra emelkedett a tavalyi második negyedévi 7 százalék után. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jobb lesz elkerülni az elkerülőt! Komoly dugóval indul a reggel

2023.07.20.
Az M0-s autóút keleti szektorán, az M3-as autópálya felé vezető oldalon, Pécel térségében oldalára borult egy személyautó. Az 52-es km-nél sávzárás és 5 km-es torlódás nehezíti a haladást. A magyar-román határszakaszon, az M43-as autópályán, Csanádpalotánál a kilépésre várakozó kamionsor meghaladta az 5 km-t. Ezen a hétvégén rendezik a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat Mogyoródon, a Hungaroringen. Ezért már csütörtöktől erősebb járműmozgásra készüljenek az M3-as autópályán Mogyoród térségében mindkét irányból, valamint a 3-as főúton, Kerepes környékén is. Fontos tudnivaló, hogy a fővárosból kifelé haladva az M3-as autópályán a 13-as és a 18-as km között a leállósávot csak a VIP vendégek használhatják. A nagyközönség a versenypályát a 19-es és a 23-as km-nél lévő kihajtón keresztül tudja megközelíteni. A hétvége során Mogyoród és Kerepes térségében jelentősebb torlódásokra, esetenként rendőri irányításra kell számítani, valamint Mogyoródon jelentősen megnövekedett gyalogosforgalom is várható. Az M1-es autópályán a főváros irányába, a 16-os km-nél lévő, M0-s autóúti csomópont melletti gyűjtő és elosztó ág és a hozzá tartozó le és felhajtó ág, fix munkavégzés miatt nem használható. A lezárás az 1-es főúti csomópont felől közlekedőket is érinti, ezért kerülni az M0-s autóúton a 2-es km-nél lévő, Törökbálint csomóponton keresztül tudnak Budapest felé. Új fix terelést építettek ki az M1-es autópályán, Győr elkerülő szakaszán a 122-es és a 128-as km között. Hegyeshalom felé a külső és a leállósáv járható Budapest irányába pedig a belső valamint az ellenkező oldal belső sávja. A 4-es főúton Szolnok elkerülő szakaszán, a 99-es km-nél Tisza-hídon, dilatációs szerkezetet javítanak. A félpályás lezárásnál, jelzőlámpa szabályozza a forgalmat. Napközben torlódásokra is számítani lehet. Recsk térségében, a 24-es főúton, a 32-es és 33-as km között - még a tegnapi heves esőzés, zivatar következtében - több kidőlt fa miatt továbbra is útszűkületen kell áthajtani. Vezessenek fokozott óvatossággal! Az országos közúthálózaton, napközben sokfelé dolgoznak folyamatosan az útpadka és rézsű helyreállításán. A mozgó tereléssel járó lezárásnál, fokozott óvatossággal vezessenek! Továbbá, figyeljék az előjelzéseket és csak akkor előzzék meg a munkagépeket, ha biztonságosan vissza tudnak sorolni a forgalmi sávjukba! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megfizethető modellre vált a Genfi Autószalon

2023.07.20.
A koronavírus 2020-as kitörése óta egyszer sem tudták megtartani a Genfi Autószalont, ami érthetően gondolkodásra bírta a szervezőket. Három éve pont a szalon megnyitójára készült mindenki, amikor a világot teljesen lezárta a koronavírus kitörése, ez pedig olyan nehéz helyzetbe hozta a gyártókat, hogy sokan inkább az online leleplezések mellett döntöttek. Mostanra egyre több gyártó dönt úgy, hogy nem jelenik meg a költséges autószalonokon, hiszen egy jól összerakott online eseménnyel legalább olyan jól el lehet jutattni az emberekhez egy új autó hírét, mint az autószalonokkal. Ezen szeretne változatni a Genfi Autószalon új üzleti modelljével. Ha minden jól megy, 2024. február 26 és március 3-a között kerül megrendezésre a Genfi Autószalon, a szokásos Palexpo kiállítóteremben, közvetlen a Genfi Repülőtér mellett. Sandro Mesquita, a szalon főszervezője elmondta, hogy már kibérelték és ki is fizették a helyszínt, ezzel is kiemelve, hogy nem félvállról veszik a visszatérést. Hogy minél több gyártót bevonzzanak, igyekeztek drasztikusan lecsökkenteni a költségeket. Például előre legyártott kiállító helyeket kínálnak. Amolyan plug-and-play konfigurációkat, hogy a gyártóknak ne keljen saját standot gyártani és építeni. A standok kisebbek és kevésbé feltűnőek lesznek, mint a múltban, de persze még mindig hozhatnak saját eszközöket a gyártók. Ezenfelül 16 környékbeli szálláshellyel kötött együttműködést a Genfi Autószalon szervezőbizottsága, hogy lent tudják tartani a hotel költségeket. Mindenféle kategóriájú hotel elérhető lesz, magas árak vagy utóköltségek nélkül. A szervezők tízezer újságírót és háromszázezer látogatót várnak a jövő évi autószalonra. Ezek visszafogott számok a szalon 2019-es, 600 000-es látogatószámához képest. Az esemény főszponzora egyébként a Qatari Turizmus lesz, hiszen idén októberben ott is tart ugyanez a szervezőcsapat egy autószalont. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Toyota fordított autógyára

2023.07.19.
A hatvanas években az ipari termelés lázában élt a világ, milliószámra gyártottak autókat, hogy mindenkinek jusson. Senki se gondolt rá, hogy mi lesz néhány évvel később az újkorában megbecsült, de élete végén eldobásra ítélt kocsival? A nagyon környezettudatos Svédországban rengeteget eresztettek le tavak fenekére, olajostól, akkumulátor-savval együtt, nálunk is sok végezte erdőszélen, vagy álldogál valahol, az idők végezetéig. Gondoljunk bele, 2022 végén 1270 millió gépjárművet tartottak nyilván Földtekénken. Mi lesz belőlük húsz év múlva? Értéktelen roncs. Évente százmillió kocsit gyártanak, egyre nagyobb nyersanyag-beszerzési problémákkal küszködve. Tehát értékes ércekből, félgyártmányokból, s nagyon értékes ritkafémekből lesz minden esztendőben, saccolva, 150-200 millió tonna, jórészt veszélyes hulladék! Ez már globális viszonylatban is számottevő mennyiség… Azért zsigereljük ki bolygónkat, hogy beszennyezhessük! Egyedül a Toyota Motor Corporation, az autókereskedő Toyota Tsusho Corporation, és az acélgyártó Aichi Steel Corporation jutott látnoki gondolatra és elhatározásra, 1970-ben megnyílt Toyota Metal néven a világ első számottevő roncsgépkocsi-visszaforgató üzeme, és azóta is dolgozik. A Toyota Metal az elmúlt ötvenhárom évben a legmagasabb szintre emelte az autóipari hulladékok feldolgozásának hatékonyságát. Három fő tevékenységi területe, a hulladékok aprítása, az aprításból visszamaradt pornemű anyagok (ASR) (automotive shredder residue) visszanyerése, valamint a kutatási és oktatási feladatokat ellátó autóipari újrahasznosítási műszaki központ. A Handa városában működő Toyota Metal az egyetlen a világon, amely autógyártó irányítása alatt áll. Az aprítást gondos előkészítés előzi meg. Leeresztik a folyadékokat, eltávolítják a nem acél alkatrészeket, ezeket porítják és szétválogatják. Leszerelik az újra felhasználható karosszériaelemeket (pl. lökhárítókat és ajtókat), majd a karosszériát összepréselik, és így kerül az aprítóba. A cég két nagy kapacitású, egyenként kétezer lóerős shreddert (aprítót) üzemeltet; egyikük, a 1990-ben üzembe állított, német berendezés nyolcórás munkanaponként mintegy ezer gépkocsit képes törmelékké zúzni, és összesen négyszáz tonna autóipari vashulladékot nyer vissza. Az aprítás után visszamaradó finom por, az ASR évtizedeken keresztül hulladéklerakókba került világszerte. A Toyota Motor Company és a Toyota Metal azonban 1998-ban létrehozta ASR újrahasznosító központját, egyrészt, hogy véget vessen a környezetterhelő gyakorlatnak, másrészt, mert a modern autókban egyre több alumíniumot, kompozit anyagokat, rezet építenek be, amelyek visszanyerésével értékes nyersanyagokhoz jut az autóipar. Az ASR-t ma száz százalékban szétválogatja és újrahasznosítja a Toyota Metal. Hasonló innovációkkal folyamatosan javítják a hulladék feldolgozását, a nyersanyagok visszanyerését. Az új megoldások kidolgozója az Automobile Recycle Technical Centre, azaz autóipari újrahasznosítási műszaki központ. A 2001-ben létrehozott intézmény legújabb feladatai közé tartozik például a nagyfeszültségű hibrid akkumulátorok állapotának megállapítására alkalmas eljárások és berendezések kidolgozása. Folyamatosan tökéletesítik a hagyományos módszereket is, hogy hatékonyan, gyorsan és könnyen szerelhessék ki a hulladékká vált járművek egyes alkatrészeit. A központ másik fókuszterülete a tudásátadás, amellyel részben az általános környezeti tudatosságot erősítik világszerte, másrészt hozzájárulnak modern hulladékhasznosító állomások megépítéséhez. A Toyota Metal külön részlege foglalkozik a hibrid- és elektromos járművek hajtásláncainak újrahasznosításával, az ezekben felhasznált értékes nyersanyagok visszanyerésével. Ugyanez a helyzet a légzsákok újrahasznosításával. A cég több mint fél évszázados tapasztalatát az autóiparon kívül is hasznosítja. A vállalat értékteremtő stúdiója (Value Create Studio, VCS) például háztartási gépek – klímaberendezések és mosógépek –, valamint egyéb réztartalmú hulladékok újrahasznosításával foglalkozik, de a kishajók, motorkerékpárok és a szállítási láncolat „utolsó kilométerén” alkalmazott elektromos mikrojárművek feldolgozása is kompetenciái közé tartozik. Ami a jövőt illeti, a Toyota Motor Corporation 2030-ra világszerte harminc elektromosjármű-feldolgozó és -újrahasznosító létesítmény megnyitását tervezi. A vállalat 2050-es környezetvédelmi kihívásának teljesítésében kulcsszerepet játszó újrahasznosítási tevékenységeket elősegíti, hogy a Toyota eleve úgy építi járműveit, hogy tömegük 99 százalékában újrahasznosítható legyen. Közel egy évszázadon át óriási bűnöket kövezett el az autóipar a környezet, a természet, illetve végső soron az emberiség ellen, megmérgezve élőhelyét. Ilyet sose követne el egy hangyaboly, egy patkánykolónia, de a homo sapiens képes volt rá. Talán nem véletlen, hogy a távol-keleti kultúrkörhöz tartozó, a környezetet tisztelő Japánból indult el és terjed világszerte egy racionális, a fenntarthatóságot szolgáló kezdeményezés. Hazánkban is vannak jelentős járműgyárak, talán valamikor eljön az ideje, hogy itt is létesítsünk egy fordított autógyárat, ami felérne egy-egy vas- és rézbányával, amelyekből gyengén állunk. Akár regionális központ is lehetnénk, a Toyota nyomdokába lépve.  

Utolsó menetpróbáin az új Passat Variant

2023.07.19.
Új Passat Variant modellje kifejlesztése során a Volkswagen teljes mértékben kiaknázta a Moduláris keresztmotoros platform új fejlesztési fázisában (MQB evo) rejlő lehetőségeket. Kai Grünitz, a márka igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja kiemelte: „Különös hangsúlyt fektettünk az új Passat magas szintű menetkényelmére, amit közvetlenül is érzékelhetnek az ügyfelek. Erről egyebek mellett hosszabb tengelytávja és új, kétszelepes lengéscsillapítókkal szerelt adaptív futóműszabályzása gondoskodik. Emellett új kijelző- és kezelési koncepciónk különösen intuitív módon használható, a légkondicionált masszázsülések pedig szintén hangsúlyozzák prémium-megközelítésünket.” Újraalkotott beltér-architektúra – A színvonalas anyagválasztásnak és a hatékony zajszigetelésnek köszönhetően egyaránt új szintre emelkedett az igényesség és a kényelem. Extrafelszerelésként az ErgoActive első ülések is megjelennek a kínálatban, elektromos állítással (modelltől és felszereltségtől függően akár 14 irányban), valamint különbözőképpen konfigurált masszázs- és légkondicionálási funkciókkal. Új kijelző- és kezelési koncepció – A Passat Variant új beltér-architektúrája következetesen valósítja meg a Volkswagen ügyfelei részéről érkezett különböző visszajelzéseket. A cél a lehető legintuitívebb kezelés, ennek szellemében a Passat Variant új fejlesztésű vezetőtérrel és infotainment-rendszerrel érkezik a piacra. A szériafelszereltség új infotainment-képernyőjének képátlója 32 centiméter (12,9 col), de extrafelszerelésként, illetve felszereltségtől függően egy új, 38 centiméteres (15 col) képernyő is rendelkezésre áll majd. Az infotainment-képernyő alatt háttérvilágítású érintőcsúszkák találhatók, amelyekkel olyan funkciók állíthatók, mint a belső hőmérséklet és a hangerő. Mindezeken túl a Volkswagen extrafelszereltségként új Head-up kijelzőt is kínál, amely a szélvédőre, s ezzel a jármű előtti térbe vetíti ki információit. A multifunkciós kormánykeréken ismét gombok találhatók, itt is még egyszerűbbé téve a kezelést. Nagyobb hely hátul – Az új Passat Variant lényegesen tágasabb elődjénél. Megnövelt hosszúsága (plusz 14 centiméter) további öt centiméterrel növeli a hátsó lábteret, míg a csomagtartó térfogata 40 literrel 690 literre (a hátsó üléstámlák magasságáig pakolva), a hátsó ülést lehajtva pedig már 140 literrel 1920 literre bővül. Új DCC Pro és integrált Menetdinamikai menedzser – Számos egyedi megoldással fejlődött az új modell futóműve. Ezek közé tartoznak például a megnövelt kerékdőlés-irányú merevség, illetve az oldalirányú erő hatására létrejövő fokozott geometriaváltozás a négylengőkaros hátsó felfüggesztéseken (stabilabb hátsó kerékvezetés, fokozott menetbiztonság), továbbá az elektromechanikus kormánymű új hangolása, az átdolgozott stabilizátorok és lengéscsillapítók, illetve az egyes keréktárcsák alkalmazásához szükséges módosítások. Mindemellett a közvetlenebb kormány-áttételezés és a hosszabb tengelytáv a Passat Variant menettulajdonságaira is kedvező hatást fejt ki. A Volkswagen az adaptív futómű – azaz a Dinamikus-futóműszabályzás (Dynamic Chassis Control; DCC) – továbbfejlesztett generációját is kínálja „bestselleréhez”. A kétszelepes lengéscsillapítókkal működő, extrafelszerelésként rendelhető DCC Pro folyamatosan reagál az útfelület jellemzőire és a pillanatnyi menethelyzetre, olyan paramétereket is figyelembe véve, mint a kormányzási, fékezési és gyorsulási folyamatok. A rendszer a másodperc töredéke alatt mindegyik kerékre kiszámítja az ideális csillapítást, ennek megfelelően szabályozva a lengéscsillapítókat. A vezető a hangsúlyosan kényelmestől a kifejezetten sportosig egyéni igényei szerint állíthatja a DCC működését. A Menetdinamikai menedzser (Vehicle Dynamics Manager) szintén az alapfelszereltség része. Ez az MQB-alapú rendszer a jelenlegi Golf GTI felszereltségében mutatkozott be. E technika irányítja az Elektronikus differenciálzár-hatású funkció (XDS) és a DCC Pro által szabályozott lengéscsillapítók oldalirányú dinamikai elemeinek működését. A kerekenkénti fékezési beavatkozások, illetve a csillapítás mértékének ugyancsak kerekenkénti szelektív változtatása révén a Menetdinamikai menedzsernek köszönhetően még semlegesebb, stabilabb, agilisabb és pontosabb irányíthatósági tulajdonságok jellemzik az autót. Az út intenzív megvilágítása – A Passat Variant a csúcsfelszereltségű változataiban az IQ.LIGHT LED-Matrix fényszórók új generációjával érkezik. Az elődjéhez képest is még keskenyebb kialakítású fényszóró új, nagyteljesítményű, mintegy 500 méter hatótávú távolsági fénnyel rendelkezik. Hátulján az új modell folytonos vízszintes, LED-technikájú fénysávot hordoz. TDI, TSI, eTSI és eHybrid – Az MQB evo platformnak köszönhetően a Passat Variant különböző hajtásrendszerekkel szerepelhet majd a kínálatban, így a turbófeltöltésű dízel- (TDI) és benzinmotorok (TSI) mellett a turbófeltöltésű mild-hibrid benzines erőforrás (eTSI) és a hálózatról tölthető hibrid (eHybrid) konstrukciók is megjelennek a palettán. Az új plug-in hibrid hajtások elektromos hatótávját a korábbiakhoz képest jelentősen, felszereltségtől függően akár 100 kilométerre sikerült növelni, emellett minden eHybrid változatot gyorsabb váltakozóáramú (AC) töltés, és most először már alapkivitelben az egyenáramú (DC) gyorstöltés lehetősége is jellemez majd.  

Kihelyezheti belsőégésű operációit a Denso

2023.07.19.
Kép: Denso UK A Toyota leányvállalataként működő Denso egy memorandumot írt alá, hogy bizonyos belsőégésű motorokkal kapcsolatos üzletágait átruházná a szintén japán, Niterra (egykori NGK Spark Plug) autóipari beszállítóra. Ha megegyezésre jutnak, a Denso egy kialkudott összegért cserébe átadná gyertya és kipufogó gázszenzor termékfejlesztését a Niterrának. Persze ehhez minden érintett ország és régió versenyjogi hatóságának a jóváhagyása is szükséges. Ezzel a két cég együttműködése ugyanis még szorosabbá válhat a hagyományos, belsőégésű motoros autóalkatrészek fejlesztésében. Miközben a Denso, állítása szerint elsősorban a villanyautókra szeretne koncentrálni, addig a Niterra szerint még az elektromos autók elterjedése után is nagy kereslet lesz a belsőégésű motoros autók alkatrészeire.  A villanyos átállással egyébként sorban dőlnek le az autóipar eddig megingathatatlan bástyái. Ha már a Toyota háttérrel rendelkező, és a világ második legnagyobb autóipari beszállítója Denso is lépésre kényszerül, az semmiképp sem jó ómen a kisebb beszállítókra tekintettel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Ford Pro Európa új digitális funkciókkal fokozza a 2024-ben érkező, megújult Ford Transit termelékenységét

2023.07.19.
A Ford Transit és E-Transit modellek átfogó továbbfejlesztésével nagy mértékben javul a járművek konnektivitása, és a felhasználók számára elérhetővé válnak Ford Power-Up vezeték nélküli frissítések. Új szoftverek teszik egyszerűbbé teszik a felépítmény-átalakításokat, illetve automatizálják a gyakran ismétlődő folyamatokat azoknál a kiszállítóknál, akiknek sofőrjei gyakran 150 küldeményt is kézbesítenek naponta. A futómű tökéletesítésével és egy nyolcfokozatú automata sebességváltó bevezetésével tovább nő az autó hasznos teherbírása, miközben javul az irányíthatósága, teljesítménye és üzemanyag-fogyasztása is.  “A Ford immár zsinórban nyolc éve vezeti az európai haszonjármű-eladási listákat, mi pedig továbbra is folyamatosan keressük az új megoldásokat, amelyek értékes versenyelőnyt biztosítanak vásárlóink számára,” nyilatkozta Hans Schep, a Ford Pro Európa vezérigazgatója. “Piacvezető szakértelmünket kiaknázva folyamatosan fejlesztjük a Transit digitális funkcióit, hardverét és a Ford Pro támogató szolgáltatásainak ökoszisztémáját, hogy vevőink minden eddiginél jobb termelékenységre számíthassanak.” Fejlett technológia – alapáron A Ford Pro tovább tökéletesíti a Transit és E-Transit haszonjárművek digitális képességeit, hogy ügyfelei – bármilyen szakmában dolgozzanak is – kihasználhassák a hálózatba kapcsolt járművek előnyeit. A 2024-es modellév újdonságai a következők lesznek az európai piacokon: · SYNC 4 kommunikációs és információs rendszer  egy 12 colos központi érintőképernyővel és 8 colos digitális műszeregységgel. A rendszer része a Kapcsolódó Navigáció, amely valós idejű forgalmi adatokkal segít az útvonal megtervezésében és a tervezett időbeosztás betartásában. · A Ford legújabb 5G modemje  szupergyors csatlakozást kínál, hogy a Transit intelligens technológiái mindig a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a Ford Power-Up vezeték nélküli frissítésekkel; így anélkül javítható a jármű termelékenysége, hogy időről időre el kellene látogatni egy márkaszervizbe. · Az új Fuvarsegéd  (a hosszú tengelytávolságú E-Transit és automata sebességváltós Transit modellekben) fuvaronként akár 20 másodpercnyi időt is megtakarít azzal, hogy önműködően végrehajtja azokat a folyamatosan ismétlődő feladatokat, amiket a sofőrnek kellene újra meg újra végig csinálnia, miközben akár napi 150 küldeményt kézbesít. Ha a vezető Park állásba kapcsolja a váltót, a rendszer leállítja a motort, aktiválja a vészvillogót és a riasztót, és lezárja azokat az ajtókat, amelyek nem kellenek ahhoz, hogy a sofőr kiszálljon és kivegye a küldeményt a raktérből. Később a fékpedál megnyomásával a motor újra beindul, a vészvillogó pedig kikapcsol. · Az Upfit Integrációs Rendszer segítségével a sofőr az utólagos átalakítás során beépített rendszereket is az autó normál érintőképernyőjének digitális gombjaival kezelheti. Amellett, hogy a képernyőn látható az utólag beépített eszközök teljesítménye, a digitális kiegészítések a Ford Pro szoftvercsomagokhoz is kapcsolódhatnak, így a flottakezelők távfelügyelettel is ellenőrizhetik azok működését – például a gyógyszert, ételt vagy italt szállító hűtőkocsikban nyomon követő lesz a raktér hőmérséklete, ha fontos, hogy a hűtési lánc ne szakadjon meg. Intelligensebb, hatékonyabb és többet bír A vezető és a szállítmány számára egyaránt nagyobb biztonságot kínáló fejlett vezetéssegítő rendszerek az alapfelszereltség részei a Transitban, köztük az Automatikus Vészfékezéssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, a Sávtartási Figyelmeztetés és Segítség, illetve az Intelligens Sebesség Asszisztens. A vezetéssegítő csomagokban szerepel a Keresztirányú Forgalomfelügyelettel kombinált Holttérfigyelő, az Intelligens Adaptív Sebességtartó Automatika Sávközép és Stop & Go funkcióval, valamint a 360 fokos kamerával összekötött Automatikus Parkoló Asszisztens. Ezek a rendszerek nem csupán arra szolgálnak, hogy a sofőr munkáját megkönnyítsék, hanem arra is, hogy a jármű üzemeltetője kevesebb állásidővel, esetleges javítási költségekkel és biztosítási díjakkal számolhasson. A 2024-es elsőkerékhajtású modellben vezeti be a Ford az új nyolcfokozatú automata sebességváltót, ami javítja az autó teljesítményét, üzemanyag-fogyasztását és vontató képességét.  Az új váltóművel a Transit megengedett össztömege elérheti a 4250 kilogrammot, megengedett szerelvény-össztömege pedig a 6000 kilogrammot7, ami 700, illetve 1750 kilogramm növekedést jelent. Az új kerékagy és fékrendszer – a jármű konfigurációjától függően – akár 27 kilogramm tömegcsökkentést eredményez. A szerkezet áttervezésének köszönhetően a fékbetétek könnyebben cserélhetők, ami körülbelül két órával rövidíti le a szervizben töltött időt. A 2024-es modellt már alapáron 16 colos keréktárcsákkal szerelik fel. Az elsőkerékhajtású változatok vásárlói megrendelhetik az új, nagy terhelésre kialakított GAWR csomagot is, amivel 1850 helyett 2000 kg az első tengely maximális terhelhetősége; ezzel egyszerűbbé válnak az olyan, alacsony padlót igénylő átépítések, amikor a járművet például lószállítóvá alakítják át, vagy rendszeresen targoncával rakodnak bele nehéz rakományt. A legújabb Transit és E-Transit modelleket már július végén megrendelhetik a vásárlók; a gyártás jövőre kezdődik, és az első autók kiszállítása 2024 nyarára várható. Bár az E-Transitot csupán 2022-ben mutatta be a Ford, a jármű máris egyértelműen vezet a kéttonnás EV-k szegmensében, és saját kategóriájában az Európában eladott összes elektromos autó több mint 50 százalékát ez a modell teszi ki. 
Címkék: 

Még a csilláron is lógtak a Kápolnai Macskaárvaházról és Kiss Norbertről készült film díszbemutatóján

2023.07.19.
Lányi Adél filmrendező dokumentumfilmje ezt követően több külföldi fesztiválon is részt vesz, így - a szabályoknak megfelelően - csak ezután kerülhet a hazai nagyközönség és - várhatóan - az állami televízió műsorára is. A vendégeket Kovács Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Dr. Illés Zoltán korábbi környezetvédelmi államtitkár, ökológus, egyetemi tanár, a Közlekedési és Építési Minisztérium miniszteri biztosa köszöntötte, felhívva a figyelmet arra, hogy mind a hazai állatvédelem, mind pedig a dokumentumfilm készítés fontos eredményekkel büszkélkedhet. Kovács Zsolt arra is kitért, hogy a dokumentumfilm szakmai eszközeivel lehet talán leghitelesebben bemutatni azt az örömet és küzdelmet, amit az állatok védelme, mentése jelent az önkénteseknek. Dr. Illés Zoltán hozzátette:példaértékűnek tartja Kiss Norbert és a Macskaárvaház Alapítvány munkáját, büszke arra, hogy az alapítvány önkénteseihez évtizedes szakmai-baráti kapcsolat fűzi. A Sorsfordító című film díszbemutatóján, amelyet megtisztelt részvételével Eperjes Károly színművész is,  számos olyan Heves Vármegyéhez köthető közszereplő is megjelent, akik szerepelnek az alkotásban, vagy részt vállaltak az állatmentés feladataiban önkéntesként.  Szalóki Péter Kápolna alpolgármestere, Gyetvai Péter természetfotós, a Fidesz Kál-Kompolti csoportjának elnöke, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Bíró Márk a megyében élő, korábbi országgyűlési képviselő, Szikora István sokszoros magyar bajnok nehézsúlyú bokszoló, edző, Kapin Ricsi a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője, Nagy Norbert Heves Vármegyében élő Európa bajnoki futamgyőztes túraautó és hegyiversenyző, valamint Szomszéd Lajos egri üzletember, az alapítvány támogatója.  - Megtiszteltetés és öröm, hogy Lányi Adél filmrendező a mi alapítványunk történetét választotta nagyszerű filmje témájául, bízunk benne, hogy mind az állat és természetvédelem, mind pedig a rendezőnő karrierje szempontjából egy fontos alkotás lesz a Sorsfordító - fogalmazott Bóday Csilla a Macskaárvaház Alapítvány titkára, aki bízik benne, hogy a film a jövőben a hazai iskolák természet és állatvédelmi vizuális pedagógiai programjának is része lehet majd.   

Nyaralni autóval megyünk, hétköznap inkább lemondunk róla

2023.07.19.
Az elmúlt másfél évben megnövekedett költségek idén éreztetik először hatásukat a nyári szabadságolások terén. Megfontoljuk, hova, mennyi időre és milyen közlekedési eszközzel utazzunk. A Magyar Suzuki kutatására beérkezett válaszokból kitűnik, a megkérdezettek 95,58 százaléka autóval utazik nyaralni, mert a saját jármű szabadságot ad (33,48%), praktikus (a csomagok, háziállat miatt – 31,63%), a vezetés élvezetes elfoglaltság (20,79%), biztonságos (4,98%), megválaszthatóak az útitársak (4,52%), költséghatékony (3,85%) és kiszámítható (0,75%), nem vagyunk például kitéve járattörléseknek. Visszatartó erő a költségnövekedés Tízből heten ugyanannyiszor választják az autózást vakációzáshoz, mint korábban. Ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka változtatott. A módosítók 16,86 százaléka hétköznap kevesebbet, nyaraláskor viszont többet használja az autót, 8,97 százalék továbbra is autóval nyaral, de kevesebbszer utazik külföldre, mindössze 1,6 százalék vallja, hogy már nem indul útnak autóval országhatáron túli helyre. Azok, akik nem autóval mennek nyaralni, többek között a megemelkedett költségek, így a benzinárak (39,89%), a nem megfelelő jármű állapot (36,75%) vagy éppen kényelmi okok miatt döntöttek így (például fárasztónak találja a hosszabb ideig tartó vezetést, 13,89%). Bevált praktikákkal kötjük le a gyerekeket A KSH statisztikái alapján a legtöbb közúti baleset nyáron történik, ami érthető, hiszen ilyenkor többen használják az autót, a forgalom is gyakran torlódik egyes útszakaszokon és a hét egyes időszakaiban (péntek-vasárnap). A kánikula ráadásul sokkal jobban megterheli a szervezetet, amely a koncentrációra is hatással van, emellett a nem megfelelő műszaki állapotban lévő autók is balesetveszélyesek. A Magyar Suzuki kutatásából az derült ki, hogy tízből hatan akár három óránál hosszabb útnak is nekivágnak, többségük pedig (68,20%) spontán pihenőt tart fáradtság esetén, míg a megkérdezettek 16,91 százaléka előre tervezett megállást iktat be. Vannak azonban olyan tényezők, mint az időjárás (32,97%), a sötétség (21,93%), vagy éppen a fáradtság (5,68%), amely miatt a sofőr mégsem vág neki egy hosszabb útnak. Egy autós utazás előtt sok családban külön figyelmet fordítanak arra is, hogy mivel foglalják le a járműben utazó gyerekeket: az elektronikai eszközök (24,17%), a hangoskönyv (15,45%) és a mesemondás (14,81%) a három leggyakoribb praktika, amelyet a szülők bevetnek. Hosszabb út előtt az autósok inkább átvizsgáltatják a kocsit Jó hír, hogy nemcsak az utazásszervezésre és a csomagolásra fordítunk időt, hanem hosszabb út előtt az autóval is foglalkozunk: a megkérdezettek többsége nem indul el a gépjármű műszaki állapotának ellenőrzése nélkül (67,64%), viszont csupán az elővigyázatosabbak fele viszi autóját szakemberhez. Több, mint 38 százalék maga ellenőrzi az autó megfelelő műszaki állapotát. „Cégcsoportunk több, mint 100 éves fennállása óta nagy figyelmet fordít arra, hogy olyan termékeket hozzon létre, melyek kiszolgálják az ügyfelek igényeit. Autógyártóként kiemelt figyelmet fordítunk a biztonságra, azonban ez önmagában nem elegendő. A vezetők és a közlekedés összes résztvevőjének felelősségteljes viselkedése is elengedhetetlen ahhoz, hogy a közutakon mindenki biztonságban érezze magát. A nyár az önfeledtségről, a pihenésről és a kikapcsolódásról is szól, fontos azonban, hogy a vakáció alatt is körültekintőek legyünk, amikor volán mögé ülünk. Járművünk legyen mindig megfelelő műszaki állapotban, ezért fontos rendszeresen, szakember segítségét kérni a gépjármű ellenőrizéséhez. Érdemes azokon a körülményeken is elgondolkodni, amelyek hatással lehetnek vezetői képességeinkre. A mentális- és fizikai fáradtság mellett vegyük figyelembe azt is, van-e kellő rutinunk, hogy a megnövekedett forgalmi helyzetben magabiztosan helyt álljunk.” – vélekedett a kutatásra reagálva Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.        

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója