Teszteltük a fizetős vasútvillamost Szeged és Vásárhely között

2022.09.06.
Az ingyenes próbaüzem utasszámát már az első fizetős héten elérték, 7700 menetjegyet, 1100 bérletet és diákbérletet, valamint 300 kerékpárjegyet értékesítettek. Mint írtuk, vasútvillamos augusztus 1-je óta jár új menetrend szerint. A próbaüzem alatti óránkénti ütemű menetrendhez képest kora reggeltől késő estig már félóránként közlekedik. A járatok száma irányonként hétfőtől csütörtökig 40, pénteken, hétvégén és ünnepnapokon 44. Az ünnep előtti csütörtök reggelt választottam a fizetős tesztjáratra, s miután csúszásban voltam és nem akartam „birkózni” a jegykiadó automatánál, személyes vettem meg a jegyet a Nagyállomás pénztárában. Retúrt nem tudtak adni – nem láttam előre, melyik járattal jövök vissza, így csak Hódmezővásárhelyig kaptam egy időalapú jegyet, ami 07.45 ás 08.44 között volt érvényes. A szerelvényre felszállva nézegettem a vezetőhöz közeli jegykiadó automatát, de nem működött. Ezzel tisztában volt a „masiniszta” is, és rákérdezett, sikerült-e jegyet vennem. Mert ha nem, a kocsi végén működő automatánál ezt megtehetem. Nekem nem volt rá szükségem, de egy hölgyön kifogott a működő automata: végigment a menün, de a jegy helyett az azt üzenetet olvashatta a kijelzőn, hogy A(z) SZKT_OB_TVM alkalmazása sajnos leállt. Rajta kívül még ketten indultak utaztak úgy a Rókusi vasútállomástól számítva, hogy nem sikerült jegyet váltaniuk. Ez utóbbi megállóban húzza be a szerelvény az áramszedőt, így a vezető tanácsára itt próbált meg az automatánál jegyet venni a hölgy, de újfent sikertelenül. A szegedi Nagyállomástól egyébként hét utassal indult el a szerelvény A következő két megállóban 2, illetve 4 utas szállt fel, a Kelemen utcánál már volt leszálló is. Itt, azaz a Háginál jött szembe az „ellen” szerelvény. A nagypostánál plusz négy volt a felszállók és a leszállók egyenlege, ez, az utasszám az Anna-kútnál további hattal nőtt. Innentől már inkább fogyás volt, a Mars téri piachoz legközelebbi megállóban, a Rókusi templomnál például négy volta  mínusz. Végül húsz utassal hagyta el a szerelvény Szegedet, immár dízel üzemmódban indult az algyői megálló felé. Itt az ajtók a másik oldalon nyíltak, és ezeken felszállt két ellenőr is. Rövid úton szembesültek azzal, hogy három utasnak nem sikerült jegyet váltania – és miután kipróbálták a hátsó automatát, ők is megállapították, hogy leállt az alkalmazás. Az egyik ellenőr ezt a tényt jelentette is telefonon a „központnak”, elmondta a hibajelet és bediktálta az automata regisztrációs számát. Az önhibájukon kívül bliccelőket természetesen nem büntették meg, az volt az érzésem, hogy inkább segítő jelleggel dolgoznak az ellenőrök, mintsem bírságolási céllal. Többen is okostelefonos alkalmazással vették meg a jegyet vagy a bérletet, és a készülék képernyőjén mutatták be azt azt. Az utastájékoztatási rendszer mindvégig hibátlanul működött a szerelvényen, angol és magyar nyelven írta ki a legfontosabb információkat, a kevésbé fontosaknak is maradt idő és hely. Innen tudható például a menetsebesség, ez 90 kilométer/óra felett is volt. Mindig kiírja a menetrendi és a valós érkezés időpontját, 2 percnél több késést sehol sem szedett össze a szerelvény, amit azután mindig gyorsan le is dolgozott. Hódmezővásárhelyen a strandfürdő megállóban szálltam le, hogy úgy érjem el az Szegedre tartót, hogy legyen időm az automatánál jegyet venni. Azért birkóztam vele egy kicsit, olyan szögben sütött rá a nap, hogy alig lehetett látni valamit a képernyőből. Ha nincs ez a "vakság", akkor nagyon logikus a menü, csak azon csodálkoztam, hogy Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely zónajegyet ajánl fel és ad ki. Olyan nem találtam, ahol a két végállomást felcserélte volna a rendszer. A bankkártyás fizetés sem ment elsőre, és másodikra sem, harmadikra azonban elfogadta és ki is adta a jegyet az automata. Ára, csakúgy, mint az odaút, 465 forint volt. A szerelvény több mint 40 utassal hagyta el Hódmezővásárhelyt és lódult meg Algyő, illetve Szeged felé. A megyeszékhely belvárosában mindkét irányban előfordult, hogy valaki csupán egy hosszabb megállót ment a tram-trainnel vagyis az villamosként is kitűnően funkcionál. A rövif távon utazók gyakran nem is kerestek ülőhelyet maguknak, inkább álltak. A legnagyobb utascserét az Anna-kútnál regisztráltam, ami 12 le- és 5 felszállót jelentett. Visszafelé egy megálló eltéréssel jött szembe a másik vasútvillamos, vagyis az Aradi vértanúk terénél volt az "együttállás". A Nagyállomáshoz percre pontosan ért a szerelvény, azaz 09.29-re. A legújabb hír a vasútvilamosról, hogy az utolsó előtti, vagyis a 11. szerelvény is megérkezett már Szentesre, és ez is hamarsoan munkára fogható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megalakult a Győri Tudástranszfer Központ

2022.09.06.
„Vállalatunk jövője szempontjából kulcsfontosságú a magasan képzett munkaerő-utánpótlás biztosítása, amelyért nap mint nap teszünk duális szakképzési és duális felsőfokú képzéseinkkel. Örülök, hogy a Széchenyi István Egyetemmel és a Győri Szakképzési Központtal való intézményesített együttműködésünk eredményeként a szakemberképzés és az utánpótlásnevelés e két meghatározó pillére a jövőben még közelebb kerül egymáshoz. A Győri Tudástranszfer Központ működésével egy, a munkaerőpiac igényeihez még inkább igazodó közép és felsőfokú képzést valósítunk meg közösen, amely tovább erősíti vállalatunk, a régió és Magyarország versenyképességét”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Balról jobbra: Szigeti Éva, az Audi Akademie Hungaria vezetője, Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Pölöskei Gáborné, szakképzésért felelős helyettes államtitkár, Hartyándiné Frey Aranka a Győri Szakképzési Centrum főigazgatója, Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja és dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja A Győri Tudástranszfer Központ lehetőséget teremt a nagyvállalati szféra, valamint a kis- és középvállalkozások oktatás területén történő együttműködésére, továbbá a diákok számára új lehetőségeket és a piaci igényekhez igazodó oktatást kínál. Az együttműködés által lehetővé válik a duális felsőoktatás és szakképzés vonzerejének növelése és a partnerek közötti szinergiák és erőforrások hatékony és optimális kihasználása. „A Széchenyi István Egyetem térségben betöltött meghatározó szerepét mutatja, valamint a Győri Szakképzési Centrum és az AUDI HUNGARIA Zrt.-vel hosszú idő óta tartó gyümölcsöző együttműködését fémjelzi a mai napon aláírt megállapodás”, értékelt dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány elnöke. „Elkötelezettek vagyunk az oktatás színvonalának folyamatos emelésében, innovatív programok bevezetésében és az egyetemünkön megtalálható tudásbázis társadalmi hasznosításában. A Széchenyi István Egyetem versenyképességének fokmérője és egyben alappillére a kibocsátott diplomák munkaerőpiaci értéke, amelyet meghatároznak az ehhez hasonló együttműködések. Büszkék vagyunk rá, hogy a nálunk tanulók erős vállalati partnerkapcsolataink révén minőségi, gyakorlatorientált oktatásban vehetnek részt, s olyan értékes diplomát szerezhetnek, amely valódi előnyt jelent számukra az elhelyezkedésnél”, hangsúlyozta dr. Knáb Erzsébet. „A Győri Szakképzési Centrum fő célkitűzése, hogy minél több diákot és tanulni vágyó felnőttet juttasson piacképes szakmához és szakképesítéshez, és ezen keresztül vonzó életpályát biztosítson a szakképzést választók számára. A Győri Tudástranszfer Központ keretében megvalósuló együttműködés a duális okleveles technikus képzés szakmai és módszertani megalapozásán túl kiterjed a mérnöktanár képzés, valamint a felnőttek képzése és oktatása területén való közös gondolkodásra is. A kooperáció eredményeiből a közvetlenül érintett Lukács- és PÁGISZ-iskoláinkon kívül a további 17 intézményünk tanulói és duális partnereink is profitálhatnak. A Győri Tudástranszfer Központ lehetőséget nyújt a szakképzésben tanulók és oktatók számára, hogy közvetlen bepillantást nyerjenek a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria életébe”, emelte ki Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja. A Győri Tudástranszfer Központ a következő területeket fedi le: Okleveles Technikus képzés, mely egy új életpályamodellt hoz létre, amelyben a Széchenyi István Egyetem, a Győri Szakképzési Centrum és az AUDI HUNGARIA Zrt. által közös tematikával, szakmai programmal kidolgozott duális okleveles technikus képzés során magasabb szintű szakmai ismereteket ad, és melynek eredményei kreditpontként jelennek meg a felsőfokú tanulmányokban. Duális Mérnöktanár Képzés, mely témakör célja egy új duális, szélesebb spektrumú mérnöktanár szak létrehozása, amelyben az oktatás iránt elkötelezett, pedagógiai és korszerű oktatásmódszertani ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése a fő célkitűzés, mely magába foglalja a mérnök, az iskolai oktató és a vállalati oktató szerepköröket egyaránt. A felnőttképzés  területén  a felnőttek számára biztosított szakmai oktatások és képzések megvalósítása áll a fókuszban, melyek lehetnek szakmajegyzék szerinti, iskolarendszerű, valamint iskolarendszeren kívüli szakmai képzések. Az Online Platform témakör megvalósításával cél az online kommunikációt és tudásmegosztást segítő, a partnerek általa közösen kezelt felület létrehozása. Módszer és tartalom témakörben az együttműködés a konkrét programok kidolgozásánál az élményalapú oktatásra fókuszál, amely magában foglalja a kooperatív módszerek alkalmazását, továbbá segíti a digitális és blended, azaz a személyes jelenlétet igénylő és az e-learning oktatási módszerek alkalmazását az életkori sajátosságok figyelembe vételével. Az AUDI HUNGARIA Zrt. Magyarországon elsőként, több mint 21 éve indította el a duális szakképzési modellt, amelyben 2001 óta több mint 2 000 fiatal végzett, nagy részük munkatársként kezdte el szakmai pályafutását a győri vállalatnál. Az Audi Hungaria nem csak saját szakembereit képezi az elismert duális szakképzésében, hanem ezt a lehetőséget a régió más vállalatai számára is elérhetővé teszi. A vállalat és a Széchenyi István Egyetem közötti hosszú éves sikeres együttműködés eredményeként 2015-ben alakult meg a hét tanszékből álló Audi Hungaria Járműmérnöki Kar. A vállalat és az egyetem országosan is egyedülálló módon vezette be a duális képzést a mérnökképzésben, valamint számos kutatási projektet valósít meg, első sorban a műszaki fejlesztés területén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Drágult a parkolás a fővárosban - de pontosan mennyivel is?

2022.09.06.
Szeptember 5-től lépett életbe az új parkolási rendszer a fővárosban, amely a zónák leegyszerűsítése mellett jelentős drágulást is hozott. Nemcsak a parkolási óradíj emelkedett, hanem több tarifasávban a fizetett parkolási időtartam is. Például a Belvárosban az eddig 20:00 óra helyett az időtartam 22:00-ig tart. Fontos tudnunk azt is, hogy az áremelést nem csupán az infláció követés indokolja, hanem az a megfontolás is, hogy a magasabb díjak - az egyre romló budapesti parkolási helyzetben - több szabad parkolóhelyet eredményezhetnek.    De mennyi az annyi és mik az új zónák? Online parkolási kalkulátorral segíti a vásárlókat az eligazodásban az egyik jelentős hazai parkolási applikáció, a VoxPay. A kalkulátor használatával néhány kattintással gyorsan és könnyedén lekérdezhetők az információk, amely a változásokat érintik. Nincs más dolgunk mint kiválasztani a régi zónakódot és megadni a szokásos parkolásunk időintervallumát. A kalkuláció eredményével pontos összehasonlítási képet kaphatunk az eddigi és az új zónák díjáról, új fizetési időszakokról, valamint a drágulás konkrét mértékéről is. Az egyik legnagyobb változás a 9. Kerületi zónában érzékelhető: a kitolódott parkolási időszak miatt összesen 6650 Ft-al nőhet a parkolási díjunk az új zónában.  A kalkulátor itt érhető el: VoxPay budapesti parkolás kalkulátor További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Sok sikert kíván Valter Attilának új csapatában a Škoda Magyarország

2022.09.06.
A 23 éves Valter Attila a világ egyik legerősebb csapatához szerződött azzal, hogy aláírt a Jumbo-Visma-nál, magyar versenyző szerint itt lesz a legjobb esélye tovább fejlődni. A döntéshez a versenyzőt támogató magyarországi ŠKODA csapata szívből gratulál, és további sok sikert kívánnak az olimpikonnak a kitűzött céljai eléréséhez! „A ŠKODA valaha maga is kerékpárgyártóként kezdte járműipari szereplését, e gyökereinkre pedig kiemelten büszkék vagyunk – mondta Németh János, a ŠKODA márkaigazgatója. Hozzátette, a magyarországi ŠKODA nevében kijelentheti, hogy büszkeséggel tölti el a márkát az, hogy az általa támogatott sportoló a világ élvonalába szerződhetett, és további sok sikert kívánt Valter Attilának. "Örülök ennek a lehetőségnek, alig várom az elkövetkező három évet a Jumbonál. Az FDJ mellett a Jumbo is erős kötelékkel kötődik a Skodához. A Vueltán a Jumbo-Visma például jelenleg is több Skoda Enyaq-kal kíséri a csapatot, ami külön jó érzéssel tölt el, hiszen a nehezebb logisztikai szervezés ellenére is fontosnak tartják a zöld irányt." – mondta Valter Attila. Valter Attila nevét itthon már az is megismerhette, aki az országúti kerékpárversenyeket nem követi: Attila ugyanis idén harmadszor indult el a Giro d’Italia mezőnyében. A rangos országúti kerékpáros körverseny egyik szakaszán Attila idén egy balszerencsés balkanyar miatt a dobogóról éppen lecsúszva 4. lett, 2021-ben pedig 3 napig viselhette a rózsaszín trikót. Mindezen eredményeknek köszönhetően ő lett a verseny történetének eddigi legsikeresebb magyar kerékpárosa. 2020-ban Valter Attila első helyen végzett a Tour de Hongrie-n, így joggal nevezhetjük őt a hazai kerékpározás egyik legjelentősebb versenyzőjének. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Lelőttek egy ukrán luxusautó-kereskedőt

2022.09.06.
Hétfőn 11 óra 45 perc körül emberölés történt Hannover Ledeburg kerületében. A "Bild" újság szerint két férfi berontott az Entenfangweg-i "Autogalerie"-be. Egyikük fegyverrel lelőtte a cégfőnököt. A Bild cikke. Képernyőfotó A 43 éves autókereskedő meghalt. Odesszából származik, és a jelek szerint az 1990-es években Németországba költözött. A rendőrök két férfit letartóztattak A tanúvallomások szerint az autókereskedést állítólag korábban férfiak figyelték meg. Kicsit később a rendőröknek két gyanúsítottat sikerült elfogniuk a tetthely közelében. A két gyanúsított Kelet-Európából származik. A rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekmény pontos háttere egyelőre nem ismert. A gyilkos fegyvert még nem biztosították. A vizsgálatok folyamatban vannak. A tetthelyet lezárták. Michael Fürst, az elhunyt ügyvédje azt gyanítja, hogy bérgyilkosság történt - írja a német Bild. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kerítésnek ütközött egy autóbusz a XXI. kerületben, sérültek is vannak

2022.09.05.
A balesetben, amely a csepeli Erdősor utcában történt, a helyszínről származó információk szerint hatan megsérültek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a közösségi oldalán arról tájékoztatott: a 159-es buszok a baleset miatt módosított útvonalon közlekednek. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb videón a legpofátlanabb sofőrök!

2022.09.05.
Már a nyitás is erős: egy gyorsforgalmi lekanyarodó sávjában, forgalommal szemben dugót kerülő autóssal indul a videó, amelyben persze jelezték, eljárás indult a renitens sofőr ellen. Újra látni büntetőfékezést, és hajmeresztő, amikor zebrán, a gyalogostól karnyújtásnyira előzött az autós, aki még fel is háborodott – megkapta büntetését. A videó itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Maradj otthon! – a kevesebb autózásért kampányol a Polestar

2022.09.05.
A svéd elektromos autómárka, a Polestar tavalyi Design Contest versenyén nyert díjat a Koja, egy kis épület, ami harmonikusan illeszkedik a természetbe. A Koja svédül "kunyhót" vagy "barlangot" jelent. Az ötletadó egy finn tervező, Kristian Talvitie, aki úgy álmodta meg a minilakást, hogy az a fa törzséhez rögzíthető legyen, közvetlenül a korona alatt, anélkül, hogy bármilyen módon megsértené a növényt. A kialakítás az üveghomlokzattal a lehető legjobban kihasználja az ilyen magasságban élvezhető panorámát. Az épület helytakarékos és 100%-ban önellátó. A legtöbb designer a felhasználó szemszögéből elemzi a tervezést, én viszont a környezetvédelmet is képviselem. Szimbiózisnak kell lenni az alkotás és a tér között, amelybe illeszkedik – magyarázta Kristian Talviti. A klasszikus faház innovatív változata annyira megtetszett a Polestar vezetőinek, hogy meg is építették azt. Az ufóra emlékeztető lakás helyi forrásból származó fenyőfából és gyapjúból készült és a délnyugat-finnországi Fiskars Village Art & Design Biennálén látható. Lenyűgözött minket az ötlet, és az, ahogyan ez a projekt a márkaértékeinket más kontextusban reprodukálja. A Koja minden elemét úgy tervezték, hogy minimalizálja az anyag- és energiafelhasználást és az élményt hangsúlyozza. Ez összhangban van cégünk fenntarthatósági és esztétikai értékeivel – mondta Maximilian Missoni, a Polestar formatervezési vezetője. A svéd cég úgy látja, hogy könnyű a jövő utazását alakító technológiákra összpontosítani, de fel kell ismerni azt is, hogy a klímaválságra adott egyik válasz lehet, ha kevesebbet utazunk. Úgy vélik, az utazások csökkentése még nagyobb hatással lehet a mobilitás jövőjére és az életmódunkra, mint a járműtervezés terén bevezetett újítások. Ehhez az ideához illeszkedik a Koja, ami lehetőséget kínál a természetben való elmerülésre anélkül, hogy túl messzire mennénk otthonról – idézi a Polestar hitvallását a greenme.it. https://youtu.be/R3UzZgH17xY Az ufo-ház első olvasatra tetszetős elképzelés, csak én magam nemigen látom a lehetőségét széles körű elterjedésének a kevésbé sűrűn lakott és erdővel gazdagon borított országokon kívül. És még azt sem nagyon körvonalazom, hogy például Budapest, London vagy Párizs lakossága melyik régiót választhatná, hogy egyensémára home office-oljon a fák tetején gubbasztva, és olyan szintű szemléletváltást indukáljon magába, hogy a nyolcórás robot leteltével ne kívánjon mást, mint átugrani a legközelebbi fán élő szomszédhoz sörözni vagy társasjátékozni. És az is magyarázatra szorul, hogy Józsi bácsi miként adja fel a dédszülői örökség tanyasi házát, hogy beruházzon egy jó eséllyel túlárazott, a tyúkólszagtól messzire elrugaszkodott design-lakra. Női szemmel: hangzatos, látványos, kattintásvadász projekt, de nem az átlagemberre szabva. Vagy még nem most, 2022-ben.

Durván kirívó gyorshajtás Szabolcsban – a büntetés sem csekély

2022.09.05.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai végeztek sebességellenőrzést 2022. szeptember 3-án a 403-as úton, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h. A sebességmérő berendezés rögzítette, amint egy járművezető a sebességhatárt jelentősen túllépve 183 km/h-val haladt gépkocsijával, valamint azt is, hogy az előzni tilos közúti jelzőtábla hatálya alatt szabálytalan előzést hajtott végre. A rendőrök a járművezetőt a megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt 130.000 forint összegű közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték, valamint 6 előéleti büntetőpontot is kiszabtak. A szabálytalan előzés miatt további 10.000 forint összegű helyszíni bírságot és ahhoz kapcsolódóan is 6 előéleti büntetőpontot szabtak ki. A gépjárművezető előéleti büntetőpontjainak száma az egyidőben elkövetett két szabálysértésért kapott 12 ponttal összesítve meghaladták a 18 pontot, aminek következménye vezetői engedélyének bevonása, amelynek visszaszerzésére utánképzés elvégzését követően nyílhat lehetősége. „Sebességmérési tapasztalataink azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával. A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka. A megengedett legnagyobb sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával nemcsak a saját, de mások életét, testi épségét is veszélyezteti. A rendőrség óva inti a járművezetőket e felelőtlen magatartástól, és felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat mindig tartsák be.” – írta a rendőrség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója