A szakember 2025 elején vette át a Peugeot irányítását, ám korántsem számít újoncnak az autóiparban: korábban meghatározó vezetői pozíciókat töltött be a Porsche és a Bentley kötelékében, és hosszabb ideig dolgozott francia gyártóknál is, többek között a Citroën brit piacának vezetőjeként. Nem véletlen, hogy kívülről érkezve is pontosan látja, mi különböztetheti meg a Peugeot-t az autóipar új szereplőitől. Gondoljunk csak arra a tényre, hogy a múlt és hagyományok nélkül rendelkező, feltörekvő távol-keleti márkákkal szemben a Peugeot 135 éve gyárt autókat, s a vállalat már ekkor is nyolcvan éves múltra tekintett vissza.
Favey szerint a márka jövőjének egyik kulcsa tehát éppen az, ami másoknál hiányzik: a több mint évszázados örökség, a francia dizájnkultúra, a vezetési élmény iránti elkötelezettség és az a fajta karakteresség, amelyet a Peugeot történelmileg mindig is képviselt. Ahogy fogalmaz: „Rengeteg versenytársunk van, de én egy közhelyekkel teli tengert látok. A Peugeot örökséggel, innovációval, dizájnnal és francia stílussal rendelkezik. Olyan pozíciót keresünk a márkának, amely valóban különlegessé teszi.” A Peugeot-nak tehát nem az a célja, hogy a tömeggyártók közé simuljon, hanem hogy megőrizze saját hangját a túlságosan egyneművé váló piacon.
A vállalat kelet-franciaországi gyökerei, a márkát máig irányító Peugeot család jelenléte és az a mentalitás, amelyben a fegyelem és a kemény munka a francia eleganciával és kreativitással párosul, mind részei annak a különleges egyensúlynak, amelyet Favey szeretne újra hangsúlyossá tenni. Mint mondja, a Peugeot egyszerre komoly és karizmatikus márka: technológiában igényes, formában letisztult, élményben pedig olyan, amely a vezetést nem pusztán funkciónak, hanem élvezetnek tekinti.
A márka közelmúltbeli nehézségeivel kapcsolatban Favey nem kertel, ugyanakkor nem is dramatizál. A Peugeot európai piaci részesedése a pandémia előtt még hét százalék körül alakult, ám mára öt százalékra csökkent – ez azonban nem egyedi jelenség, hiszen számos tradicionális gyártó vesztett pozíciót a gyorsan növekvő új szereplők, köztük a koreai és kínai márkák térnyerése miatt. Favey szerint a Peugeot a járvány utáni időszakban túl gyorsan emelte árait, ami jót tett ugyan a flottapiacnak, de a magánvásárlóknál visszaesést eredményezett.
A változás ezért kétirányú: a Peugeot egyrészt visszatér a közvetlenebb, emberközelibb kommunikációhoz – „barátságosabb, dinamikusabb és emberibb hangon szólunk majd az érdeklődőkhöz” –, másrészt sokkal nagyobb hangsúlyt helyez a termékfejlesztésre és az innovációra, amely, Favey szerint, a márka létezésének alapvető értelme. „A végén minden a terméken múlik” – mondja. „Minőség és innováció terén kell bizonyítanunk. Nem leszünk konzervatívak.” A márka vezetője tehát nem csupán stabilizálni, hanem karakteresebbé is szeretné tenni a Peugeot kínálatát.
E gondolkodás egyik legfontosabb példája a hamarosan érkező E-208 GTi, amely a Peugeot sportos örökségét hozza vissza a márka elérhető árú modelljei közé. Favey már érkezésekor meglepődött, hogy a 208-asból korábban nem készült GTi változat. Ennek pótlására gyorsan megszületett a döntés: a GTi visszatér, méghozzá teljesen elektromos változatban. A villanyhajtás egyrészt összhangban van a mai piaci elvárásokkal, másrészt teljesítmény terén is garantálja azt a dinamizmust, amit a GTi név mindig jelentett. Az E-208 GTi, Favey szerint, a Peugeot egyik legfontosabb járműve lesz, ami azt üzeni, hogy a márka továbbra is komolyan veszi a vezetési élményt, és nem engedi el a sportos karaktert akkor sem, amikor az iparág elektrifikációja sok terméket uniformizál.
A másik meghatározó újdonság, amelyről Favey különösen lelkesen beszél, a Hypersquare kormány és irányítási rendszer. A cégvezető szerint ez a technológia nem egyszerűen látványos innováció, hanem stratégiai irány: a Hypersquare-rel a Peugeot aktívan formálja az autózás jövőjét, nem pedig követi azt. A rendszer előnyei egyértelműek: egyrészt az ergonomikus kialakítás gyorsabb, természetesebb reakciókat tesz lehetővé, másrészt a teljesen elektronikus kapcsolat nagyobb szabadságot ad a mérnököknek a vezetési élmény finomhangolásában.
Favey egyenesen a Quattro bevezetéséhez hasonlítja a Hypersquare hatását, hiszen a 4x4-es technológiai áttörés képes volt az Audi megítélését hosszú évekre meghatározni. A Hypersquare idővel a Peugeot teljes modellpalettájában megjelenhet, s ezzel a márka saját technológiai identitást épít; a Peugeot egyszerre válik modernné és karakteressé.
A cégvezető világos célja, hogy a Peugeot soha ne legyen közhelyes, hanem saját hangján, saját értékeivel és saját innovációival szóljon a vásárlókhoz. A márka jövőképe így nem csupán a stabilizációról szól, hanem arról is, hogy a Peugeot újra meghatározó, inspiráló szereplő legyen az európai és globális autópiacon.