Elemzők szerint folytatódhat a kamatcsökkentés

2013.09.24.
    A jegybank monetáris tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 20 bázisponttal 3,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden.    Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője szerint a 20 bázispontos csökkentés nem nevezhető éppen óvatos kamatpolitikának, holott az MNB rendre ezt hangoztatja a kamatdöntéseket követő kommentárokban.    A szakértő úgy véli: azzal, hogy a jegybank nem lassított a kamatcsökkentés ütemén, nő az esélye annak, hogy messzebb fog lefelé menni az alapkamat, 3 százalékig vagy akár még lejjebb. Ennek csak a nemzetközi pénzügyi piacok, a kockázati környezet alakulása, a forint gyengülése szabhat gátat.    Hozzáfűzte, hogy a döntés ugyanakkor megfelelt a piaci várakozásnak, hiszen az amerikai Fed múlt heti döntése - amellyel elhalasztotta a likviditási program keretösszegének csökkentését - pozitív piaci reakciót váltott ki, amelyben a forint is erősödni tudott. Emiatt az elemzők többsége 20 bázispontos vágásra számított. Ugyanakkor általános nézet a piacon, hogy nincs már messze az enyhítési ciklus vége.    Az elemző kifejtette azt is, hogy a mostani kamatcsökkentés nyomán tovább mennek majd lefelé az állampapír-piaci rövid hozamok, ami alapvetően negatív a forint árfolyamára nézve, mivel így egyre kisebb a felár. A hosszú hozamok ugyanakkor nem követik szorosan az alapkamat alakulását, nem csökkennek olyan ütemben, így a reálgazdaságra, a beruházásokra minimális hatása lesz az újabb kamatcsökkentésnek. Megjegyezte, hogy a túlzottan alacsony kamatnak stabilitási kockázata is van.    Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere osztotta azt a véleményt, hogy a jegybank lépése inkább csak jelképesen mutatja a fokozott óvatosságot a korábbi 25 bázispontokhoz képest.    Úgy vélte, hogy a Fed-döntés nyomán kialakult kedvezőbb nemzetközi hangulat és a várakozásoknál jóval alacsonyabb augusztusi inflációs adat elég lehetett a monetáris tanácsnak ahhoz, hogy ismét a vágás mellett döntsön.    Hozzátette: az alapvető kép ugyanakkor nem változott, tehát a jelenlegi kedvezőbb nemzetközi hangulat csak átmeneti. Az amerikai gazdaság élénkülése miatt a fejlett piaci hozamok tovább fognak emelkedni, csökkentve a mozgásteret a feltörekvő piaci jegybankok számára. Előre tekintve Magyarország esetében további veszélyforrást jelenthet a jegybank növekedési hitelprogramja, amely mindenképpen növeli a forintkínálatot, így gyengíti a hazai devizát.    Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője arra számít, hogy az év végérig folytatódik a kamatcsökkentési ciklus, így - 20 bázispontos vágásonként - 3,0 százalékra csökkenhet az irányadó ráta.    Ettől a pályától véleménye szerint akkor várható csak eltérés, ha a Fed mennyiségi enyhítési programjának (QE3) kivezetése mégis az idén indulna el, és ez nagyobb turbulenciát váltana ki a nemzetközi piacokon, és jelentősebb forintgyengülést hozna. Hozzátette: a piaci árazás ennél valamivel enyhébb pályát mutat, a határidős kamatok alapján 3 hónap múlva 3,23 százalék lehet az irányadó ráta.    Az elemző szintén felhívta a figyelmet az MNB a növekedési hitelprogramjának  veszélyeire, kifejtve, hogy az bővíti a hitelezést, és ezáltal pozitívan hat a gazdasági növekedésre, de emellett jelentős többletterhet is ró a költségvetésre a következő években. Az emelkedő mérlegfőösszeg ugyanis az MNB forrásoldalán a kéthetes kötvényekben csapódik majd le, amire az alapkamatot fizeti az MNB, míg az eszközoldali növekmény nulla százalékos bevételt hoz, így a két kamat közti különbség az MNB vesztesége minden kiadott forint után. Ráadásul a likviditástöbblet megemeli a forintkínálatot, ami növelheti a hazai fizetőeszközre nehezedő nyomást.    Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője úgy véli, hogy az infláció alakulása, a reálgazdasági folyamatok, valamint az, hogy az infláció várhatóan tartósan alulmúlja a 3 százalékos inflációs célkitűzést, lehetővé és indokolttá tették az alapkamat csökkentését. A Fed döntése nyomán csökkenő hozamok mind a fejlett, mind a feltörekvő piacokon szintén növelték a hazai monetáris politika mozgásterét. A Fed azonban csupán elhalasztotta a mennyiségi lazítás visszafogását, amely már az év vége előtt elkezdődhet - tette hozzá.    A határidős kamatlábpiac a következő hónapra 20 bázispontnyi, az év végéig pedig összesen 35-40 bázispontnyi további kamatvágást áraz, így az év végére 3,25 százalékra süllyedhet az alapkamat Suppan Gergely szerint, aki jövőre már nem számít további kamatcsökkentésre.    Mivel a fejlett gazdaságokban fokozatos hozamemelkedés várható, így csak akkor maradhat tartósan alacsony szinten a hazai alapkamat, ha a hazai kockázati felárak tartós javulást mutatnak. Ezért kedvező esetben a jövő év végéig 3,25 százalék maradhat az alapkamat, a kockázatok azonban felfelé mutatnak. Az MNB ugyanakkor a növekedési hitelprogram agresszív kiterjesztésével így is komoly méretű monetáris lazítást hajt végre - fejtette ki az elemző.MTI
Címkék: 

Egyre több pert nyernek a cégek a NAV-val szemben

2013.09.24.
   A könyvvizsgáló és tanácsadó cég összesítése szerint az elmúlt hat évben folyamatosan növekedett a pernyertes adózók aránya: míg 2007-ben a bíróságok a perek 78 százalékában az adóhatóságnak adtak igazat, addig 2012-ben már 71 százalékra, a 2013. első félévében pedig 66,5 százalékra csökkent a helybenhagyó döntések aránya.    Hasonló a tendencia a másodfokú adóhatóság által lefolytatott jogorvoslati eljárások esetében is. Amíg 2006-ban még az ügyek közel 80 százalékában az elsőfokú határozatot helybenhagyó másodfokú döntés született, 2007-2011 között már ez az arány átlagosan csak 70 százalék volt. Tavaly pedig az adózók számára kedvező másodfokú döntések aránya tovább javult, 66,4 százalékra csökkent.    A közleményben megjegyzik: az adatok különösen kedvezőek annak fényében, hogy 2007 óta több mint másfélszeresére emelkedett az adóügyekben hozott ítéletek száma, ezért nemcsak százalékos arányában, hanem darabszámban is javulnak a mutatók.    "Elemzésünkből egyértelműen kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben mind a másodfokú adóhatósági eljárás (fellebbezés), mind a bírósági felülvizsgálat valódi jogorvoslatot jelent az adóügyekben" - idézi a közlemény Pásztor Jánost, az EY adóperekkel foglalkozó menedzserét.MTI 
Címkék: 

Az Autós Nagykoalíció elindította az Autós Akadémiát

2013.09.24.
- Új dolgot találtunk ki az Autós Nagykoalícióban - kezdte köszöntőjét Knezsik István, s egyúttal köszönetet mondott Erdélyi Péternek, a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete ügyvezető elnökének, aki mint fogalmazott, sokat segített az indulásban. Az elnök hangsúlyozta, az Autós Nagykoalíció azon dolgozik, hogy az átlagkormányt tekergetők is megértsék céljaikat, ami nem más, hogy aki reggel elindul, egészségben haza is érjen.Megtelt a Bohém Étterem különterme.Sokan kérték - fogalmazott Knezsik István-, hogy vegyük fel videóra, s osszuk meg azokkal, akik kíváncsiak rá. Sok érdekes, szakmában dolgozó ember olyan dolgokról fog mesélni, amire nem is gondolunk.- Az út rögös és nehéz, az elmúlt hetek sajnálatos balesetei újra rávilágítanak, sokat kell még beszélni. Ne a hatóságoktól várjuk a csodát, merjük elmondani, milyen problémák vannak például a lökésgátlóval, mi történik, ha százharmincnál autópályán beáll a motor - fogalmazott Knezsik István.Szakértő közönségAz elnök elmondta, hetven százalék ma a fekete gazdaság mértéke a szervizelésben, tele vagyunk sufni garázzsal. Országosan 54 ezer legális munkavállaló dolgozik a szervizekben, 4 és fél milliós járműparkkal számolva nem kétséges, ennyi ember ennyi autót képtelen lenne javítani, óriási a feketegazdaság mértéke.- Egyenlő pályán egyenlő esélyek legyenek, ezért dolgozunk - zárta megnyitóját Knezsik István.Az első összejövetelen négy előadás hangzott el. Megay Róbert Péter  gazdasági tanácsadó, felszámoló „Autószervizek és kereskedések válságban - van kiút?” címmel tartott előadást.Megay Róbert PéterDittel Gábor, a NIT Hungary ügyvezető főtitkára „A körmünkre ég…” – a közúti járműmentés helyzete Magyarországon címmel a kaotikus helyzetről beszélt.Dittel Gábor kérdése az volt: Mikor lesz rend a közúti járműmentésben?A harmadik előadó Kisdeák Lajos, a MOL-LUB Kft. Kenéstechnikai Szolgáltatásának vezetője „A közúti járművek fejlesztésének mozgatórugói és irányai” címmel tartott előadást, míg  Pap László, a PapControl Kft. vezetője Az új autó meghatározása, útja a gyártástól az átadásig címmel tartott előadást.Kisdeák LajosAz előadókkal az autoszektor.hu interjút készített, ezeket rövidesen olvashatják honlapunkon. Ugyancsak láthatják majd az esemény videofelvételét is, amint felkerül a videomegosztóra, jelezzük olvasóinknak.Pap László  
Címkék: 

Logisztikai-raktárközpontot épített a szombathelyi BPW-Hungária Kft.

2013.09.24.
Tájékoztatása szerint a cég tulajdonosa - a BPW Hungária  Kft. a németországi BPW-Bergische Achen KG leányvállalata -  jóváhagyta az újabb szombathelyi nagyberuházást, amelynek  előkészítése már megkezdődött: az új logisztikai és raktárcsarnokot  a tervek szerint 2015-ben állíthatják majd üzembe.  Brumbauer József hangsúlyozta: cégüket is érzékenyen érintette a  gazdasági válság, megrendeléseik jelentősen visszaestek, de  igyekeztek megtartani dolgozóikat és a kiutat termékszerkezet  megváltoztatásában keresték. A korábbi nagy sorozatú  szériatermékekről egyedi, több élőmunkát igénylő, ugyanakkor nagyobb  szaktudást, speciálisabb felkészültséget igénylő termékcsaládok  gyártására tértek át. A többféle termékhez viszont többféle  alapanyagra és alkatrészre van szükség, amely viszont  elengedhetetlenné tette a raktárkapacitás és a logisztikai  szolgáltatások bővítését - mondta.  Szavai szerint, noha még mindig mintegy 20 százalékkal kevesebb  futóművet állítanak elő mint a válság előtt, a foglalkoztatottak  száma jelenleg meghaladja a válság előttit, s ma 1360 embernek adnak  munkát.  Az igazgató ismertetése szerint a most elindult fejlesztés is  azt mutatja, hogy a BPW továbbra is hosszú távra tervez  Szombathelyen, éppen ezért szorgalmazták a Nyugat-Pannon Járműipari  és Mechatronikai Központ létrehozását és vesznek részt aktívan annak  munkájában is.  Brumbauer József rámutatott annak fontosságára, hogy  Szombathelyen továbbra is rendelkezésre álljon a jól képzett  munkaerő, éppen ezért kapcsolódtak be az elsők között gyakorlati  képzőhelyként a középfokú oktatásba, létrehozva saját  oktatóbázisukat, ahol minősített hegesztőket, CNC-forgácsolókat,  mechatronikai műszerészeket képeznek.  Hozzátette: elsődleges fontosságúnak tartják, hogy Szombathelyen  a felsőoktatásban haladéktalanul meginduljon a mérnökképzés is,  hiszen cégüknek a jövőben egyre több jól képzett mérnökre lesz szüksége.Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a  sajtótájékoztatón hangsúlyozta: programjuk egyik legfontosabb eleme,  hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák a város  gazdaságának fejlesztését, éppen ezért keresték fel sorra a  Szombathelyre telepedett nagyvállalatokat, összefogásra,  együttműködésre biztatva azokat.  Szavai szerint az önkormányzat pozitív hozzáállásának is  köszönhető, hogy jelenleg az összes jelentős cég, köztük a  BPW-Hungária is fejleszti szombathelyi gyártóbázisát, fokozza a  termelést, újabb munkahelyeket teremt. MTI 
Címkék: 

Az év exportőre díjat írta ki a HITA

2013.09.24.
A HITA célja, hogy az Év Exportőre Díj segítségével:hangsúlyozza az export fontosságát a magyar gazdaság szerepében, erősítse annak mértékét a KKV szektoron belül;növelje a tudatos és innovatív hazai KKV exportőrök számát;megismerje és díjazza a legsikeresebb KKV exportőröket;elősegítse a női vállalkozók eredményeinek széleskörű elismerését,a díjazottak példamutató exportmodelljeiket is felhasználva végezze tovább exportfejlesztési küldetését.Az Év Exportőre Díj pályázatban kategóriánként egy díjazottat választ ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a HITA szakértőiből álló Bíráló Bizottság.Jelentkezési határidő: 2013. október 28.Bővebb információ: Év Exportőre Díj 2013KATEGÓRIÁK:„Év exportőre 2013 – Tudatos Exportőr”Azon hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat ismerjük el, amelyek valamely hazai termék, szolgáltatás vagy technológia területén, innovatív módon, átgondolt és tervezett piacra lépési stratégia mentén fejtik ki külgazdasági tevékenységüket.„Év exportőre 2013 – Innovatív Exportőr”Azon hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat díjazzuk, amelyek termékük/szolgáltatásuk technológiai fejlesztése által értek el külpiaci sikereket.„Év exportőre 2013 – Meghatározó Exportőr”Azon hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat ismerjük el, amelyek legalább 10 éves exportőri múlttal rendelkeznek és jelentős külpiaci sikereikkel tartósan hozzájárulnak a magyar gazdaság eredményeihez.„Év exportőre 2013 – Regionális stratéga”Azon hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat díjazzuk, akik kitartó és megbízható külgazdasági tevékenységük során hozzájárultak a szomszédos országokkal való gazdasági kapcsolataink elmélyítéséhez. (Balkán, Visegrádi országok, Ukrajna)„Év exportőre 2013 – Legnagyobb Legkisebb Exportőr”Azon hazai mikrovállalkozások külpiaci tevékenységét díjazzuk, akik 10 főnél kevesebbet foglakoztatnak és az éves nettó árbevételük legfeljebb 500 millió Ft, valamint exporttevékenységük innovatív jellege példamutató más mikrovállalkozások számára.„Év női exportőre 2013 – ERGO és HITA Enterprise Europe Network közös díja”Azon hazai mikro-, vagy kisvállalkozásokat ismerjük el, amelyek az elmúlt 1-3 évben kiemelkedő exportsikereket értek el termékük/szolgáltatásuk külpiacra jutási törekvései során. Azok a cégek jogosultak pályázni erre a címre, akik az alábbi feltételek közül legalább egynek megfelelnek és így női vállalkozásnak minősülnek.Női vállalkozásnak minősül a pályázat szempontjából az a vállalkozás, amelynek nő:a szakmai ügyvezető igazgatója, vagylegalább 50 százalékban a tulajdonosa, vagyvállalkozás alapítója/társalapítója, vagya felső vezetés tagja, aki a külpiaci stratégia megalkotásáért/kivitelezéséért felel. 
Címkék: 

Egyelőre nem indokolt a fordított adózás az informatikában

2013.09.24.
    A tárca keddi közleménye szerint a fordított adózást alapvetően az adott szektorbeli csalások visszaszorítására lehet alkalmazni, ennek megfelelően a fordított adózás bevezetését minden esetben alaposan mérlegelni kell.    A nemzetgazdasági tárca egyelőre nem rendelkezik arról  adatokkal, hogy az informatikai ágazatban olyan mértékű és típusú áfacsalás lenne, ami ezen adózási mechanizmus bevezetését indokolná. Ennek megfelelően a minisztérium nem dolgozik annak bevezetésén.    A tárca általánosságban a fordított adózás kiterjesztésével kapcsolatban kiemelte, hogy önmagában ez a jogintézmény nem csodafegyver, így indokoltság esetén is csak kellő körültekintéssel célszerű kiterjeszteni, olyan módszerek egyidejű kutatásával, amelyek hosszútávon is hatékony eszközt nyújtanak az áfacsalások elleni küzdelemben. (A fordított adózásnál az eladó nem számít fel áfát, a forgalmi adót a vevőnek kell megfizetnie.)MTI 
Címkék: 

Harmadával bővítette székhelyén üzemterületét a Grana Kft.

2013.09.24.
Nagy Péter ügyvezető igazgató elmondta: a 100 millió forint  értékben uniós pályázati forrásból finanszírozott projekt egy  nagyobb fejlesztés első üteme. A második etapban - a most zárulóhoz  hasonlóan - újabb 750 négyzetméterrel bővül a társaság eddig 2500  négyzetméteres üzemterülete.  Fotó: MTIHozzátette: a második ütemhez uniós pályázaton már elnyertek  további negyedmilliárd forintot, ami a költségek negyven százalékát  fedezi majd.  Simon Róbert Balázs (Fidesz) győri alpolgármester elmondta, hogy  a Grana Kft. az utóbbi években mintegy 30 fővel emelte  alkalmazottainak számát, a most folyó fejlesztések pedig 15-20 újabb  munkahelyet teremtenek.  A mintegy száz embert foglalkoztató, 70 százalékban hazai, a  fennmaradó hányadban német kézben lévő társaság által gyártott  cikkek szinte valamennyi nagy európai autógyár termékeiben helyet  kapnak. Az 1997-ben alapított cég árbevétele 2011-ben és 2012-ben is  meghaladta az öt és fél milliárd forintot.  A most avatott üzemrészben egy új fröccsöntő gép állt üzembe, a  beruházás nagyobb részét a magas automatizáltságú, daruzott csarnok  és a hozzá kapcsolódó alap- és technológiai infrastruktúra tette ki. MTI 
Címkék: 

Ötszáz új munkahelyet teremt a Systemax

2013.09.24.
    A kormányfő újságírók előtt hangsúlyozta: a közép-európai bástyáját Budapesten felépítő amerikai vállalat 505 jól felkészült magyar szakembernek ad majd munkát.    Szavai szerint a Systemax elsősorban azért fektetett be Magyarországon, mert bízik a magyar fiatalokban, a döntő tényező az ő munka iránti elkötelezettségük, felkészültségük volt, ami fontos üzenet nekik: "lesz olyan Magyarország, ahol ezek a történetek (...) egy idő után megszokottá fognak válni". Hozzátette, ha egy ekkora nemzetközi cég megbízik a magyar fiatalokban, "itt az ideje, hogy mi, magyarok is bízzunk" bennük.    "Nem mondom, hogy kolbászból lesz a kerítés egy-két éven belül, de azt határozottan állítom, hogy ha sikerül folytatnunk mindazt, amit három éve elkezdtünk, akkor egyre több ilyen bejelentést hallhatunk" - fogalmazott Orbán Viktor.    A miniszterelnök megjegyezte azt is, időnként kereskedelmi ügynöknek érzi magát, akinek az a dolga, hogy értékesítse az ország lehetőségeit, de ha jól teszi a dolgát, akkor megveszik az ötleteit, amivel beruházások, munkahelyek jönnek létre.    Orbán Viktor végül kiemelte: a magyar gazdaságnak rugalmasnak és nyitottnak kell maradnia, ha olyan cégeket akar idevonzani, amelyek külföldön eladott, itt előállított termékekkel és szolgáltatásokkal növelik a magyar nemzeti összterméket.    Sajtónyilatkozatában Pim Dale elmondta, a Budapesten január óta jelen lévő, New York-i központú cégük a politikai stabilitás, az üzleti környezet, a nagyon jó magyar oktatási rendszer és a rendkívül fiatalos, szilárd munkaetikával rendelkező munkaerő miatt döntött Magyarország mellett.    A vállalatvezető közölte, főként informatikai szakembereket keresnek, majd megjegyezte, hogy az informatikai központjuk is Budapesten lesz, a magyar fővárost ugyanis központként szeretnék használni közép-európai jelenlétük továbbépítéséhez és csomópontként jövőbeni közel-keleti és afrikai tevékenységükhöz.    A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Systemax januári sajtótájékoztatóján a résztvevők arról beszéltek, hogy a budapesti szolgáltatóközpont back-office és adminisztratív feladatok ellátásával támogatja majd a Systemax európai terjeszkedését, egyúttal a cég kelet-közép-európai értékesítési és marketingtevékenységének is helyszínt biztosít.    Az akkori tájékoztatóra kiadott közlemény szerint a Systemax EMEA Technológiai Csoportjának árbevétele 2011-ben meghaladta az 1,1 milliárd dollárt. A cég többcsatornás értékesítési platformján keresztül lakossági ügyfeleket, cégeket, állami szervezeteket és mikrovállalkozásokat egyaránt kiszolgál. A termékek és szolgáltatások forgalmazása többek közt webáruházak (online sales platformok) és a célpiacokon működő, az adott piacnak megfelelő nyelven elérhető telefonközpontokon (call center) keresztül, MISCO és WStore márkanév alatt történik. A társaság több százezer számítástechnikai márkaterméket is forgalmaz a legnagyobb gyártóktól.MTI 

Javult az ifo német üzleti hangulatindexe

2013.09.24.
    Szeptemberben 107,7 pontra emelkedett az ifo üzletei hangulatindexe az előző havi 107,6 pontról. Az index az ötödik egymást követő hónapban emelkedett szeptemberben, de elmaradt a 108,2 pontos elemzői várakozásoktól.    Az ifo gazdaságkutató intézet által a havi rendszeres felmérésbe bevontak körében az aktuális üzleti környezet megítélése 111,4 pontra csökkent az augusztusi 112,0 pontról. Elemzők kis javulást, 112,5 pontot vártak.    Az elkövetkező hat hónapra vonatkozó üzleti várakozásokat számszerűsítő index 104,2 pontra emelkedett szeptemberben az augusztusi 103,3 pontról és még a 104,0 pontos elemzői várakozásoknál is kissé jobbnak bizonyult.    A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) havi rendszerességgel végzi 7 ezer német vállalat körében üzleti hangulatfelmérését.MTI 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója