450 lóerős Euro 6-os Scania motor SCR technológiával

2014.06.17.
– A Scania tovább bővítette már most is széles Euro 6-os minősítésű tehergépkocsi-motorválasztékát. Bárki, akinek 450 lóerős teljesítményszintre van szüksége, a Scania jól ismert 13 literes motorjai között kettőt is talál. A legújabb fejlesztés eredményeként az új motor kizárólag az SCR technológiát használja utókezelési eljárásként, ezáltal nagy népszerűségre számíthat főleg azon hosszú távú fuvarozással foglalkozó ügyfelek körében, akik számára a kis üzemanyag-fogyasztás kiemelt fontossággal bír.– A 13 literes, kizárólag SCR technológiát használó 410 lóerős motorunk sikere arra ösztönzött, hogy folytassuk megkezdett utunkat a motorok komplexitásának és az üzemanyag-fogyasztás további mérséklése irányában – mondta Joel Granath, a Scania tehergépkocsik gyártásáért felelős igazgatója. „Ügyfeleink most már 18 különböző Euro 6 motor közül választhatnak, ami lehetővé teszi számukra, hogy a hajtásláncot optimális teljesítményűre szabják, függetlenül a vezetési körülményektől és a jármű felhasználási területétől.”Mivel a Scania mérnökeinek sikerült megalkotniuk az Euro 6 norma szigorú kibocsátási határértékeinek megfelelő, kizárólag SCR technológiával működő motort, így – eltekintve a nagyobb teljesítménytartományoktól – az ügyfelek egyszerűbb megoldások között válogathatnak. Az új, DC13 147 jelzésű motornak nincs szüksége változó geometriájú turbófeltöltőre vagy EGR-rendszerre.– Csakúgy, mint a tavaly ősszel bevezetett, kimagaslóan takarékos 410 lóerős modell esetében, ez a motor is az olyan, európai hosszú távú fuvarozásban dolgozó ügyfelek számára lesz ideális választás, akik számára az üzemanyag-fogyasztás elsődleges szempont, de nem szeretnének lemondani a nyomatékosságról és a vezetési kényelemről sem – tette hozzá Granath úr. „A saját – Scania Streamline vontatóval folytatott – méréseink eredményei alapján ugyanolyan körülmények között egy százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el a korábbi, EGR és SCR technológiát használó modellhez képest.A kizárólag SCR-es járművek viszont több AdBlue-t igényelnek. A Scania járművek esetében a normál dízel-üzemanyag fogyasztásának átlagban 6 százalékát teszi ki az AdBlue fogyasztás, míg az EGR és SCR technológiát használó járművek esetében ez az érték 3 százalék körül mozog. Az üzemanyag-tartály méretének optimalizálásához a Scania különböző kapacitású AdBlue tartályokat kínál, amelyek egy része az alvázon belülre szerelhető, így nem foglal el hasznos helyet.Az új motor, elődjéhez hasonlóan, meggyőző nyomatékot kínál: maximális forgatónyomatéka 2.350 Nm, amely már 1.000-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll, kimagaslóan jó vezethetőséget biztosítva.A biodízel-üzemanyagot használó ügyfelek számára a 450 lóerős motor speciális változata áll rendelkezésre, amely az EGR és SCR technológiát együttesen alkalmazza a kipufogógázok utókezelésére. 

Autóólopás! MMN-242 Mercedes E 200 - fekete

2014.06.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MMN-242-Gyártmány: Mercedes-Típus: 212-Kivitel: E 200 CDI-Gyártási év: 2009-Motorszám: 651925-Alvázszám: WDD2120051A117229-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 június 17-Lopás helyszíne - város: Csomád-Utca, házszám: Szent István utca 14https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.662576107163409.1073743110.423534077734281/662576123830074/?type=3&theater

Autólopás! IVE-485 Seat Cordoba - fekete

2014.06.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: IVE-485-Gyártmány: Seat-Típus: Cordoba 1.4 PDTDI-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 június 14-Lopás helyszíne - város: Székesfehérvár-Utca, házszám: Tóvárosi lakónegyedhttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.662574880496865.1073743109.423534077734281/662574897163530/?type=3&theater

Autólopás! LMY-937 Ford Fiesta

2014.06.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: LMY-937-Gyártmány: Ford-Típus: FIESTA-Kivitel: GHIA-Gyártási év: 2009-Motorszám: SPJA9R12680-Alvázszám: WFOJXXGAJJ9R12680-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 június 16-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XI.-Utca, házszám: ALBERT UTCAhttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.662573793830307.1073743108.423534077734281/662573797163640/?type=3&theater

Autólopás! KZB-169 VW Jetta - fekete

2014.06.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: KZB-169-Gyártmány: Volkswagen-Típus: Jetta-Kivitel: 1.9 PD TDI Trendline-Gyártási év: 2007-Motorszám: BXE468390-Alvázszám: WVWZZZ1KZ8M037481-Szín: fekete-Lopás időpontja: 2014 június 16-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: XIII.-Utca, házszám: Kisgömb utca 6https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.662570553830631.1073743106.423534077734281/662570640497289/?type=3&theater

Ismét a Renault-é a körrekord a Nürburgringen

2014.06.17.
A Renault Mégane RS 275 Trophy-R 7 perc 54,36 másodperc alatt ért körbe a Nürburgring-Nordschleifén, ezzel legyőzte a korábbi rekorder Seat Leon Cupra 280-ast, amelynek pár hónappal ezelőtt 7 perc 58,4 másodpercre volt szüksége a kör megtételéhez. A Renault azonban kicsit trükközött, mert a rekord érdekében megalkotott egy különleges, mindössze 250 példányban készülő szériát, amelyből kiszerelték a hátsó üléseket, a légkondicionálót, a rádiót és a hangszigeteléseket, kisebb akkumulátort és könnyített, egy darab polikarbonátból öntött Recaro üléseket építettek be. A 275 lóerős, 360 Nm nyomatékú kétliteres turbómotorhoz nem nyúltak, de a titánból készült Akrapovic kipufogó mellett Öhlins gátlókkal, Michelin Pilot Sport Cup 2 gumikkal, 19 colos felnikkel és 350 mm-es tárcsafékekkel is ellátták az autót. Felárért hatpontos biztonsági öv is kérhető, amivel már tényleg tökéletes pályagéppé változik a legvadabb Mégane.A rekorddöntés bejelentése után a Seat futóműfejlesző mérnöke, Sven Schawe kijelentette, hogy vissza tudnák venni a címet. „Igen, a Renault-é a rekord, de ez egy nagyon különböző típusú autó, mint a miénk. Ha mi is kivennénk részeket a kocsiból, akkor biztos vagyok benne, hogy visszaszereznénk a rekordot, mivel csak 4 másodpercről van szó.

Anyukám sem vezet papucsban

2014.06.17.
Tudom, hogy laza, szabados, divatos meg minden, de papucsot hordani a vezetéshez eléggé veszélyes dolog. Persze hétköznapi utazásaink 99%-ban nem történik semmi, ami indokolná, hogy ne vezessünk papucsban, de százból ott van az az egy, amikor akár életet is menthet, hogy cipőt húztunk.Én elhiszem, hogy kényelmes, de nem biztonságosMiért?A cipő viselésének egyszerű oka van. Ha bele kell taposni a fékbe, akkor azt keményen kell megtenni, olyan keményen, ahogy csak tudjuk. (Itt kell megjegyezni, hogy a tapasztalatlan sofőrök egyáltalán nem tudnak, illetve nem mernek vészfékezni. Ezt támasztják alá a vezetéstechnikai pályákon szerzett tapasztalatok: hiába kérjük a vezetőket teljes fékezésre, a többség egyszerűen nem tudja végrehajtani a feladatot.) Ha ezt egy vékony talpú papucsban próbáljuk meg, akkor két dolog fordul elő. Az egyik, hogy a vékony talpon nem oszlik el megfelelően a lábukkal a pedálra gyakorolt erő, hanem az koncentráltan, egy kis felületen hat a lábunkra, és ez egészen egyszerűen fájdalmas dolog. Feltétlen reflexünk, hogy ha valahol fájdalmat érzünk, akkor a fájós testrészt megpróbáljuk elmozdítani. Így teszünk például, amikor valami forró dologhoz nyúlunk, már rántjuk is vissza a kezünket. Ha fékezés közben egy talpideget alaposan megnyomunk, azonnal vissza fogjuk rántani a lábunkat a pedálról, ami ugye együtt jár a fékerő megszűnésével. Nem tudjuk tehát lassítani az autót, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek.Jogos, hogy sok autóban létezik már az úgy nevezett vészfék asszisztens, amely segíti a vezetőt, amikor a rendszer úgy érzékeli, hogy a sofőr vészfékezést kívánt végrehajtani. (Gyengébb pedálerő mellett is maximális fékerőt biztosít.) Jó, de akkor nézzük a következő okot!A másik ok, amiért nem ajánlatos a papucs viselése az autóban, az az, hogy a megizzadt, benedvesedett láb a papucsban könnyen megcsúszhat. Hiába illesztjük a lábbeli talpát a fékpedálra, a talp ott marad, a lábunk meg felfelé elcsúszik rajta. Ilyenkor vagy a papucs pántjai szántanak barázdát a lábujjak közé, vagy második lépésben papucsostól minden becsúszik a pedálok fülé.A végeredmény ugyanaz, nincs fékezés, aztán PUFF. Szerintem, ha megkérdezném 100 emiatt összetörött autó tulajdonosát, hogy megérte-e a „kényelem”, nem lenne igenlő válasz.Még cipőben is előfordulhatTavasszal egyik éjszaka az Andrássy úton vártam az utolsó buszt. Az utcában a kései időponthoz képest óriási forgalom volt, egy taxis a záróvonal ellenére döntött a fordulás mellett. Kollégája későn vette észre, és a már majdnem megfordult autót visszafordította az eredeti irányba. A csattanásra kaptam fel a fejem a járdán állva, csak nem értettem, hogy az ütközés után miért nem áll már meg a kocsi. Fékezés nélkül még a parkoló kocsikat is lekoccolta. Gondolkodtam a dolgon és arra jutottam, hogy az oldalról történt ütközésben minden valószínűséggel a sofőr lába leesett pedálokról, és a hirtelen események közben egyszerűen nem tudta őket sehogy sem visszatenni. Képzeljük el ezt az egészet úgy, hogy papucs van a lábunkon, és ahogyan próbálkozunk kiszabadítani a pedálok közé akadt lábat, össze-vissza verjük a pedálokon. Akkor lenne csak nagy sírás-rívás, és fogaknak csikorgatása.John Travolta a Szombat esti láz c. filmben és a magas sarkújábanMagas sarkú cipőA mai formájában kb. a ’60-as évektől a feltaláló nagyobb dicsőségére élvezhetjük férfitársaimmal a magas sarkú cipők jótékony hatását. A diszkó-korszakban Travoltáék sem vetették meg, de ez (hála Istennek) nem maradt divatban. A tűsarok a kocsiban elsősorban azért hátrányos, mert az egyetlen ponton támaszkodó sarok nem stabil és éppen az emelt jellege miatt a sarok forgáspontja messze kerül a testrésztől, így irányítása sem egyszerű. A másik, de gyakorlatilag huszadrangú szempont, hogy a szőnyegbetéteket és padlókárpitokat seperc alatt kilyukasztják a tűsarkak, ami egészen egyszerűen ronda.Így már nem is annyira szexiJuj, el ne felejtsem! Mezítláb meg végképp ne próbálkozzon senki! Ezt így külön nem is magyaráznám…Kecske és káposztaVezetéshez a legjobban a sportcipők illenek. Kényelmesek, könnyűek, szellőznek, talpuk vastag és jól tapad. Én megértem, hogy a nadrágkosztümhöz nem áll jól a tornacipő, ezért azt javaslom, hogy a kocsiban legyen egy vezetésre alkalmas lábbeli. Fél perc alatt át tudjuk húzni indulás előtt és újabb fél percet vesz majd el az életünkből, amikor visszaváltjuk, de legalább nem adjuk meg az esélyt a fent részletezett balesetek előfordulására. Így megmarad a szépség és a biztonság is.Más szempontokTélen férfiaknál is jó ötletnek tűnik a váltócipő. Ebben a rovatban is volt már szó a sí utakról. Egy-egy síterep hazánktól akár 1000 km-re is lehet. Mi több ízben mentünk kocsival a Franciaország keleti részén lévő síterepekre, ami több mint 1300 km autózást jelentett. Egy meleg téli bakancs a hóban, hidegben áldás, de egy fűtött autóban mondjuk tíz órán keresztül már inkább átok. A megoldás nekem is egy sportcipő volt, kár, hogy csak másodjára jutott ez eszembe.Fontos, hogy a lábakat amúgy sose hagyjuk kihűlni. (ld. klíma) A hidegben csökken az izmok teljesítőképessége és megint csak oda lyukadunk ki, hogy nem tudunk kellő erőt kifejteni a pedálra!Áldozzunk tehát néhány percet a biztonság oltárán, hiába „csak a strandig megyek”, húzzunk cipőt, nehogy ráfizessünk a lustaságra, illetve a hiúságra!

Megalkotta a jövő sportautóját a Nissan

2014.06.17.
A Nissan szerint az új tanulmányautó egy vízió, amely megmutatja, hogy hogyan nézhet ki a jövő nagyteljesítményű Nissanja. A Concept 2020 Vision Gran Turismo egy 2+2 üléses szupersportkocsi, amely sok részletében hasonlít a márka csúcsmodelljére, a GT-R-re. A hosszúkás fényszórók, a dupla, kör alakú hátsó lámpa és a körkörös szélvédő is e jelenlegi modellre utal, a karosszéria azonban sokkal merészebb formájú, a dizájnerek láthatóan élvezték, hogy nem kell a sorozatgyártás kötöttségeivel számolniuk a munka során. A V-alakú orr a hatalmas hűtőnyílásokkal, a kólásüveg-szerűen karcsú középrész és a merész hátsó sárvédő nagyon látványossá teszik a kocsit, a nagyméretű hátsó szárny, a szénszálas szplitter és a méretes diffúzor pedig azért felel, hogy a kocsi nagy sebességnél is az úthoz tapadjon,A tanulmányautót a Nissan európai formatervező központjában alkották meg, de a Japánban, Atsugiban működő Nissan Technical Center és a Gran Turismo játék kiadója, a Polyphony Digital is beleszólt a munkába.A Concept 2020 Vision Gran Turismo már júliustól letölthető lesz a konzolos Gran Turismo 6 videojátékba, később talán kézzel fogható formában is elkészíti a japán gyártó.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója