2018.08.07.

- Esős utak, hó, jég, előrejelző útviszonyok-szolgáltatásunkkal még a kritikus helyzetek kialakulását megelőzően tájékoztathatunk a veszélyekről. Ehhez partnerünk, a Foreca által nyújtott időjárási adatokat használjuk fel, vagyis az automatizált jármű pontosan tudhatja, hogy hol és hogyan...

2018.07.28.

A héten elhunyt Sergio Marchionne a Fiat vezérigazgatójaként 2009-ben látta meg a lehetőséget a Chrysler átvételére. – Ebben a közel tíz évben a vállalat teljesen új irányba mozdult - mondta el Dave Sullivan, az AutoPacific elemzője. – Ma már egy teljesen más képet látunk arról az időről, és...

2018.06.29.

„A szomszédos Magyarországot már hosszabb ideje egyfajta adóparadicsomnak tekintjük, a szlovák cégek fokozatos, bár kezdetben lassúbb ütemű kiáramlása ebbe az országba már nyolc-tíz éve elkezdődött. A társasági adó a magyaroknál már akkor is alacsonyabb volt, mint Szlovákiában, ma pedig a...

2018.05.28.

Komárom-Esztergom megyének jelenleg a tudomásom szerint három fölterjesztett jelöltje van a hungaricumra: a bábolnai shagya arab lófajta, a kisbéri félvér, valamint a kocsi kocsi. A bírálók állítólag azt akarják, hogy a kocsi kocsi a népi magyar fogatolással együtt kapja meg ezt a címet. 

2018.05.07.

A régi biciklik jobbak voltak, mint a mostaniak, amin nem lehet csodálkozni. Ez minden használati tárgyra igaz. A gyártónak az az érdeke, hogy miután a boltból hazavitted, minél gyorsabban ki kelljen dobni, hogy aztán újat vehess. 

2018.04.09.

Miután tavaly felvarrták a Golf család ráncait, kijött a nagyobb hatótávolságú e-Golf és Golf GTE, megújult a Polo, piacra lépett az Arteon, a T-Roc, valamint a Tiguan Allspace, idén májusban érkezik az új Touareg, majd a jövő tavaszra ígért újabb Passat és a T-Cross után, 2018 novemberében...

2018.03.24.

Azért vagyunk mi magyarok ennyire jók a járműgyártásban, mert a lovak jelentik a gyökeret, ott ugyanis a ló jelenti a motort. 

2018.03.18.

Az Audi Hungaria 25 éve egyet jelent az innovációval. Büszkén tekintek vissza a vállalat által elért eredményekre, valamint munkatársaim teljesítményére, és bizakodva tekintek a következő 25 évre. 

2018.02.28.

A 2017-es év egy különleges év volt a BMW számára, hiszen soha nem látott magasságba szöktek az eladások, soha ennyi autót és motorkerékpárt nem értékesített a BMW Group világszerte.

2018.02.13.

A Continental célja, hogy belátható időn belül nullára csökkentse a halálos kimenetelű közúti balesetek számát. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseket a Vision Zero nevű koncepcióban rögzítette, mely fontos fejlesztési irányokat határoz meg a jövőre nézve. Az elképzelések között meghatározó...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....