A Ford Motor Company és a Volkswagen AG ma bejelentette, hogy globális szövetségüket az elektromos járművekre is kiterjesztik - és együttműködnek az Argo AI-vel az autonóm járműtechnológia bevezetésében az Egyesült Államokban és Európában - az ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében...
Loktyev Oleg Ukrajnából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.
Kevés vonzóbb munka létezik egy autómániás menedzser számára, mint egy nagy márka vezetése. Mindenesetre úgy tűnik, ezt is meg lehet unni, legalábbis ez történt Harald Krüger BMW vezérigazgatóval az Automobilwoche beszámolója alapján.
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Kelenföld és Százhalombatta között az utazóknak a hétvégén az Érden, hétfőn kisiklott mozdony miatt - írja az MTI.
Egy személyautó és két kamion ütközött össze Nagyhegyes és Hortobágy között. Teljes az útlezárás a 33-as főúton - írja a rendőrség hivatalos honlapja, a police.hu.
Júniusban a kínai piacon jelentkező egyszeri hatásnak köszönhetően növelte globális eladásait a Volkswagen konszern, az év első hat hónapjában azonban az egy évvel korábbinál kevesebb autót értékesített - írja az MTI.
Hanem a Széchenyi István Egyetem Arrabona Racing Team csapata is. Igaz, az Audi szeme, keze és teljes támogatása rajtuk van. Ezzel indulnak az idei Formula Student magyar futamon, amelynek Zalaegerszeg ad otthont. Ez már a hatodik autó, amelyet megépítettek. ART_06 névre hallgat.
Közlekedési konfliktust akart hirtelen fékezéssel megoldani egy sofőr, de baleset és büntetőeljárás lett a történet vége - írja a rendőrség hivatalos honlapja,a police.hu.
Tizenkét budapesti futam után ezúttal a Balatonon, Zamárdiban mérik össze tudásukat a hétvégén a világ legjobb pilótái a Red Bull Air Race műrepülő-verseny idei harmadik állomásán, amely az utolsó előtti rendezvény a sorozat történetében - írja az MTI.