- Májusban az egy évvel korábbihoz képest 0,1 százalékkal 2,1 millióra csökkentek Kínában az autóeladások. A májusival 2015 óta először csökkentek két egymást követő hónapban az autóeladások Kínában.
Alig néhány nappal azután, hogy a Millward Brown 2017-es, „BrandZ, a 100 Legértékesebb Globális Márka” című tanulmánya immár zsinórban negyedszer a Toyotát hozta ki a világ legértékesebb autómárkájának, a mértékadó amerikai Forbes magazin is a Lexus prémium márkát is jegyző, környezetbarát...
- A McLaren-Hondával versenyző Fernando Alonso úgy nyilatkozott Montrealban, a hétvégi Forma-1-es Kanadai Nagydíj helyszínén, hogy akkor marad az istállónál a következő szezonban, ha versenyképes autót kap.
- A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai nagyjából 100 százalékra teljesítették a kitermeléscsökkentési megállapodásban vállalt kötelezettségeiket májusban - derült ki az OPEC májusi jelentéséből, amelyben egyúttal arra figyelmeztettek, hogy az olajpiacok egyensúlyának...
A rendőrök a Széchenyi úton történt baleset helyszínelésének idejére, a forgalmat a környező utcákba terelik. Kérjük óvatosan vezessenek.
A Q-Service hálózat tagjai a profivá válás útjára lépnek
Az időjárási előrejelzések szerint várhatóan a nyári hónapokban is számíthatunk nagy erejű viharokra. Idén eddig legtöbbször az ingatlanokban keletkezett károk kerültek előtérbe a médiában a jelentős felhőszakadások után.
Földes Vilmos Magyarországról küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.
Súlyos benzinhiány tapasztalható az egykori NDK-ban, az új tartományokban - írja a focus.de
A Hajléktalanokért Közalapítvány nemrég Suzuki SX4 S-Cross típusú személyautót vásárolt a Duna Autó Zrt.-től. A családi vállalkozásként működő kereskedés a jármű mai átadására meglepetéssel készült, ugyanis tartós élelmiszerekkel vásárolta tele a 430 literes csomagtartót. Az ötlet a Duna...
