Lassacskán utolérjük, és el is hagyjuk a klasszikus időutazós filmek jövőbeni évszámait, emlékezzünk csak 2015 október 21-re, a Vissza a jövőbe ikonikus időpontjára.
A nagy értékű személygépkocsit a francia hatóság körözte.
Összesen mintegy 113 ezer euró bírságot szabtak ki a hétvégén a belga hatóságok azokra a sofőrökre, akik a pihenőidőre vonatkozó szabályokat megszegve a kamionjukban töltötték az éjszakát - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
Nagy-Britanniában 8,5 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma májusban, ami részben annak a következménye, hogy áprilisban megemelték az új járművekre kivetett adót.
Magyarországon szabálysértésnek számít, ha a jármű vezetője útközben a kezében tartott mobiltelefont használja - mint tudjuk, akkor is, ha csak kinyomja a bejövő hívást.
A közúti balesetek számának csökkentése és az ittas vezetés visszaszorítása érdekében a budapesti rendőrök prevenciós jelleggel ellenőrizték a közlekedő gépjárművezetőket.
- India minden korábbinál erősebb, ember űrbe juttatására képes rakétát próbált ki hétfőn sikeresen. Az ország űrkutatási ügynökségének közlése szerint a Szriharikota űrközpontból indított, Mk III típusú rakéta egy 3136 kilogrammos távközlési műholdat állított pályára.
Elsőként forgalmazott Land Rovereket és fia sem esett messze a fájától.
- Motorzaj hallatszott az amúgy csendes mindszenti strandon a hétvégén. A fürdőnél 175 veterán járművet, köztük 65 éves BMW motort és történelmi jelentőségű oldalkocsis kétkerekűt csodálhattak meg az érdeklődők.
Az autópálya Fejér megyei szakaszán a megnövekedett forgalom miatt torlódás alakult ki a főváros felé vezető oldalon -aA rendőrség a Budapest felé közlekedőknek alternatív útvonalként a 7-es és a 8-as számú főutak igénybevételét javasolja.
