2017.06.05.

- Májusban az egy évvel korábbinál kettővel több munkanap miatt emelkedtek az új autóeladások Németországban, azonban a dízel járművek eladása csökkent a német szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrtbundesamt jelentése szerint.

2017.06.05.

A Nissan X-Trail a világ legkeresettebb SUV modellje, míg az UEFA Bajnokok Ligája a világ legnagyobb évente megrendezett sporteseménye. Így nem is lehetett volna jobb alkalmat találni a Nissan X-Trail új modelljének leleplezésére, mint egy exkluzív eseményt mindössze néhány órával a döntő...

2017.06.05.

- Andrea Dovizioso győzött MotoGP kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Olasz Nagydíján. A Ducati hazai közönség előtt szereplő versenyzője mellett a vb-pontversenyben éllovas spanyol Maverick Vinales, illetve honfi- és márkatársa, Danilo Petrucci állhatott a dobogóra.

2017.06.05.

Egy motoros vesztette életét a Berettyóújfalu és Tépe közötti útszakaszon - a baleset körülményeit a városi rendőrkaptányság vizsgálja.

2017.06.04.

Az új A8-asban 48 Voltos mild-hibrid rendszer által igazodik a márka a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátási normákhoz.

2017.06.04.

A közel másfél évtizede működő cukrászda sikerének titkai mellett kiderült az is, mi motiválta Karl Zsoltot arra, hogy mások életének megédesítése legyen a foglalkozása és mi az, ami az ő életét édesíti meg. A folytatásban a benzingőzös részletek következnek!

2017.06.04.

Wonder Woman, az aktuális moziszuperhős többi kollégájához hasonlóan nemcsak a mozikat, hanem a játékboltokat és a webáruházakat is igyekszik meghódítani. A már ismert koreográfia szerint árasztják el a piacot a filmmel kapcsolatos kütyük, játékok, miegyebek. Ezúttal egy láthatatlan repülővel...

2017.06.04.

E heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Hétvégi forgalom a Balaton felé.

2017.06.04.

Június elsejétől megújította üzemanyag-választékát a MOL, amely kimagasló védelmet nyújt a belső égésű motorok számára. Az új és továbbfejlesztett EVO üzemanyagcsalád (az INA töltőállomásokon Class) elérhető a MOL-csoport közép- és kelet-európai töltőállomásain, ugyanazt a kiváló minőséget...

2017.06.04.

Nikolay Sviridenko Üzbegisztánból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..