2017.01.02.

Egy 72 éves férfi autójával az alagút bejáratához érve pánikrohamot kapott, nem mert áthajtani az alagúton. Feleségének nem volt jogosítványa, így tárcsázták a rendőrök számát.

2017.01.02.

Egy beteggel éppen kórházba tartott a mentőautó, amikor elveszítette hátsó kerekét. Mint kiderült, ismeretlen elkövető meglazította a kerék csavarját.

2017.01.01.

Én magam általában védeni szoktam mindazokat, akik a közutak éber őreinek tartják magukat, és mindig is tiltakoztam az ellen, hogy csak a bírságbeszedés lenne fontos. Azonban most egy kicsit én is meginogtam ebbéli hitemben, amikor felkerestem Újpesten az Árpád út és Istvántelki út találkozását...

2017.01.01.

- Kigyulladt egy több mint 200 utast szállító kirándulóhajó vasárnap Jakartától északra, a balesetben legalább 29 ember meghalt, 17-en eltűntek és további 17 ember megsérült - közölték az indonéziai hatóságok.

2017.01.01.

A rendezők nagy kihívást, ugyanakkor hatalmas élményt ígértek – s nem lehet kétsége senkinek sem afelől, hogy nem estek túlzásba.

2017.01.01.

- Fa Nándor továbbra is a nyolcadik helyen halad és közeledik a Horn-fokhoz magyar tervezésű és építésű hajójával, a Spirit of Hungaryvel a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.

2017.01.01.

- A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt három településen veszélyes, hat további településen - köztük Budapesten - egészségtelen a levegő.

2017.01.01.

Az új év első napján éjjel egy órakor kilenc autó ütközött az A7-es autópályán. A szörnyű mérleg: hat halott, tizenhárom sebesült.

2017.01.01.

- Jóval gyorsabban növekednek a világ nagyvárosai, mint közlekedési rendszerük, ezzel jelentősen hozzájárulnak a Föld felmelegedéséhez - állapította meg egy amerikai tanulmány.

2017.01.01.

- A kínai állami olaj- és gázipari cég elnökének a tavalyi éves jövedelme annyi volt, mint amennyit az ExxonMobil cég vezetője másfél nap alatt keresett - közölte a Financial Times.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....