Vajon megúszhatja-e a centrírozás költségeit az, akinek téli-nyári abroncsgarnitúrája is felnire van szerelve?
A 2016-os kiszállításokat vizsgálva a ŠKODA átlépte az egymillió ügyfeleknek átadott járművet. Ez azt jelenti, hogy a cseh márka a tavalyi évhez képest egy hónappal korábban érte el ezt a mérföldkövet, ezzel együtt pedig sorozatban harmadik éve könyvelhet el hétszámjegyű eredményt a...
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága és a Lapcom együttműködésében ismét napvilágot látott a megye gazdaságát részletesen elemző Presztízs TOP 100. Kiadvány. Nyugaton a helyzet változatlan, a megye gazdasága erős és jól...
A kórházban hétfő éjszaka meghalt a nyúli vasúti balesetben megsérült tolatásvezető - tájékoztatta a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója kedd délelőtt az MTI-t.
Stabil piaci elsőség, negyedszázados évforduló, meghatározó új modellek: a Suzuki kiemelkedő évet zár 2016-ban és a következő évben hasonlóan erős időszakra készülhet.
Megjelent a TCR International Series 2017-es versenynaptára, amelyben a sorozat történetében először magyarországi forduló is szerepel. A nemzetközi túraautó-bajnokság mezőnye 2017. július 2-án a Hungaroringen lép pályára magyar résztvevővel, a B3 Racing Teammel az indulók között.
Amikor a 17 éves Joakim Jidbacken megtudta, hogy a Scania bemutat egy új generációs tehergépkocsit, azonnal elhatározta, hogy a világon elsőként építi meg a teherautót Legóból. Tízhétnyi szorgalmas munkát követően a tehergépkocsi minden élethű részletével együtt elkészült.
Meghalt egy autós kedd reggel a 87-es úton Rum és Csempeszkopács között, ahol személygépkocsijával teherautónak ütközött - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Egy 24 éves fiatal részegen belehajtott egy rendőrautóba, amelyben egy 45 éves és egy 25 éves rendőr megsérült, kórházba vitték őket.
Rég elmúlt már az az idő, amikor egy autószervizben elég volt 2 féle motorolajat tartani, és ha egy autó beérkezett olajcserére, a szaki fejből tudta melyiket töltse a motorba. A motorok belső szerkezetének fejlődésével új gyártói előírások jelentek meg, a súrlódáscsökkentés jegyében a...