A BMW Group az utastéri kezelőfelületek jövőbe mutató újítását tárja a látogatók elé a 2016-os Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon: az AirTouch az érintkezésmentes érintőképernyők forradalmi járműtechnológiáját hozza el a jelenbe.
Napelemmel működő, 50 kilométer per órás sebességet elérő városi járművet mutatott be a malagai Evovelo.
Remekül sikerült az autó beállítása a Maximmun Racing Team pilótájának, így győzelemre tör a Hungaroringen rendezendő 17. Szilveszter Rallye-n.
Egyebek mellett a fővárosi közösségi közlekedés ellenőrzése is szerepel az Állami Számvevőszék következő féléves ellenőrzési tervében, amelyet a szervezet a minap átadott az Országgyűlésnek.
Az elmúlt 96 órában a rendőrök 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy életét vesztette, 27 súlyos, 57 könnyű sérüléssel végződött.
– A hosszú ideje tartó nagy fokú légszennyezettség miatt hétfőtől három napon át nem közlekedhetnek a személygépjárművek és a motorok délelőtt 10 és délután 4 óra között Milánóban – jelentette be vasárnap az olasz város vezetése.
Mi a különbség a magyar és a román személygépjármű-vezető képzés rendszere között? Mi ennek a jelentősége? Mit tanulhatunk egymástól? A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Karának három kutatója, Salló Emőke, Beke Barbara és Török Ádám górcső alá vették az...
Január közepén Thorsten Jablonski veszi át a Volkswagen Kassel-Baunatal-ban működő gyárának vezetését. Elődjét a szoftver-ügy miatt kényszerszabadságra küldték és már nem is tér vissza.
A következő napokban folytatódik a ködös, párás idő, szilveszterkor viszont lehűlés várható, akár mínusz 10 Celsius-fok is lehet. Az újév első napjaiban elszórtan már hószállingózásra, gyenge havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez...
Azt szeretné elérni az Európai Unió közlekedése biztosa, hogy Európa repterein a becsekkolás után és a fedélzeten is 1 eurós áron kaphassanak az utasok vizet.