2016.05.06.

- Jelentősen emelkedtek a gépkocsieladások Németországban - a kedvező adatok hatására a német autóipari szövetség (VDA) javította 2016-ra vonatkozó előrejelzését.

2016.05.06.

- A Daimler motorgyárat készül létesíteni Lengyelországban, a terv megvalósítása azonban még "keretfeltételek" teljesítésétől, többek közt támogatások jóváhagyásától függ - közölte a német gépkocsiipari konszern.

2016.05.06.

Keszthelyi Vivien idén az Audi Sport racing academy támogatásával és egy Audi TT Cup Racerrel versenyez a túraautó bajnokságban. Az autó a múlt hétvégén mutatkozott be a Hungaroringen, az OXXO Motorsport által pedig a technikai részletekbe is betekinthetünk.

2016.05.06.

- A Mol-csoport eredménye csökkent 2016 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, de így is meghaladta a szakértők által vártat - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett jelentésből.

2016.05.06.

Összeütközött egy teherautó és egy gépkocsi péntekre virradó éjjel Budapest XI. kerületében, a Petőfi hídon, a Budáról Pestre vezető oldalon. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. Elsődleges információink...

2016.05.05.

Csaknem 3 milliárd forintból környezettudatos BMW-szalont épít a Wallis Motor Pest Kft. a fővárosban a Hungária körúton.

2016.05.05.

A világ egyik vezető modellautó gyártója által kínált E30-as elektromos BMW. A rengeteg BMW rajongó kedvelt típusának, 1:10 méretarányú kicsinyített mását találjuk a csomagban.

2016.05.05.

Súlyos turbulenciába került az Etihad Airways légitársaság Airbus A330-as típusú gépe, amelyen Szaúd-Arábiából Jakartába visszatérő muszlim zarándokok ültek.

2016.05.05.

A Ford Chip Ganassi Racing csapat Ford GT-i újra pályára lépnek a héten; a versenygépek ezúttal a Spa 6 órás futamon állnak rajthoz, alig két héttel azután, hogy Silverstone-ban debütáltak a FIA Hosszútávú Világbajnokságon.

2016.05.05.

Annak érdekében, hogy csökkentsék a széndioxidkibocsátás mértékét, a belföldi szállítmányozásban egy gázüzemű Scania nyerges vontató állt szolgálatba a neckersulmi Audi gyárban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....