A hétfői kettős győzelem után, a második versenynapon ismét két Peugeot 2008 DKR végzett az első helyen.
Sebastian Loeb/Daniel Elena ismét remekül teljesített. Megerősítették első helyüket, így az összetett eredményben 5perc 03mp előnnyel az élen állnak.
Mission E néven már megmutatták, mire lehet számítani, ám azóta hivatalosan is megerősítették, hogy a koncepciót követi majd a sorozatgyártású változat is. Ehhez pedig olyan beruházások szükségesek, amellyel rengeteg új munkahelyet is teremtenek. „Mindenki nyer” szituáció állt tehát elő, hiszen...
David Cameron brit kormányfő csütörtöki budapesti látogatása miatt szerda estétől a főváros több kerületében és a bevezető útszakaszokon is lezárásokra, korlátozásokra kell készülni.
Az autógyártónak 2015-ben a piaci növekedés közel 13 százalékos növekedési ütemét megközelítő mértékben sikerült növelnie magyarországi új autó értékesítéseit, aminek révén közel 12300 darabbal, 12,2 százalékos piaci részesedéssel az elmúlt hét évben hatodszor lett piacvezető a magyarországi...
Megcsúszott és keresztbe fordult az M0-s autóút Szeged felé vezető oldalán Ecser térségében egy kamion, egyre nagyobb a dugó - közölte a katasztrófavédelem, az Útinform és a rendőrség szerda délután az MTI-vel.
Nyolc fagyálló folyadéknál talált problémát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), miután megvizsgált 9 fagyálló folyadékot és 23 téli szélvédőmosó folyadékot, hogy valóban a címkén megjelölt hőmérsékletig használhatók-e - közölte az NFH szerdán az MTI-vel.
A CES-en mutatkozik be a Budd-e nevű elektromos egyterű.
Olcsóbb lehet mától a gázközlekedés az autósok számára két, tegnap kiadott rendeletnek köszönhetően. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeleteinek több éves előkészítésében a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) is részt vett. „A korhoz igazodó új szabályozás nem...
Ebben a hónapban ünnepli a ŠKODA a vállalat 120. évfordulóját, amellyel a világ legrégebben alapított járműgyártóinak sorába lépett. Az autógyártó gyökerei egészen a mobilitás hőskoráig nyúlnak vissza. A ŠKODA márka szakértelme és hírneve tizenkét évtized járműgyártásban szerzett hagyományán és...
Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Kétnapos vasutassztrájk kezdődött kedd este Belgiumban, az akció a nemzetközi közlekedést is érinti.