2014.06.13.

A szorosabb együttműködési szándék kinyilvánítására megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) pénteken, Budapesten.

2014.06.13.

Gyorsabb, könnyebb és takarékosabb a BME FRT csapatának 2014-es autója, pedig a tavalyi sem volt gyenge.

2014.06.13.

A május 27-i Autós Akadémián elhangzott előadások videó felvételei már elérhetőek az előadás címére kattintva vagy megtekinthető és letölthető az ANK honlapjáról, http://www.ank.hu/ank-autos_akademia

2014.06.13.

Radics Attila június 11-én szerdán kezdett Kecskeméten a Mercedesnél, ő szállítmányozási ügyintézőként végzett néhány nappal ezelőtt a szegedi Csonka szakközépben. Ahogy mondani szokták, „nem koppant”.

2014.06.13.

Ma este 10 órától vasárnap 18 óráig lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), emiatt megváltozik több, a kőbánya-kispesti buszvégállomásról induló járat útvonala és a 3-as metró menetrendje is.

2014.06.12.

Az autózáshoz hozzátartozik, hogy néha napján megtisztítsuk a verdát kívül-belül. Ma kívülről esünk neki a kocsinak, hadd ragyogjon rajta ez a gyönyörű nyári napfény!

2014.06.12.

A Nagy-Britanniában kiadott F1 feliratú rendszámért 10 millió fontot kér a tulajdonosa.

2014.06.12.

A Tesla Motors gyárat épít Európában mihelyt az éves eladások elérik a 160 ezret a régióban - közölte Elon Musk vezérigazgató az Automotive News Europe hírportállal a Tesla Model S első példányainak átadásakor brit vevőknek Londonban.

2014.06.12.

A hibás légzsákok tavalyi javításának ellenőrzésére hívják be a hazai szervizekbe az autókat.

2014.06.12.

Moszkvában meghirdették eladásra a két orosz vezető által is használt elnöki autót, amelyben még mindig nincs 30 ezer kilométer sem.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....