A középkategóriás Volkswagen nyolcadik generációja ugyan csak egy-két hónap múlva mutatkozik be, de a legfontosabbakat már megtudtuk róla: könnyebb és tágasabb lesz elődjénél, emellett megjelenik a motorkínálatában a világ legerősebb kétliteres dízelmotorja és egy konnektoros hibrid is.
A pickup 12. generációja divatosabb formát, kényelmesebb futóművet és korszerűbb motorokat kapott.
A közepes méretű szabadidő-autó nagy valószínűséggel Csehországban, a Kvasiny melletti gyárban fog készülni.
Összesen 2,27 millió autót hív vissza szervízelésre a japán autógyártó, mert nagyjából kéttucat modellnél hibásan működnek az autók légzsákjai.
A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős irányításával debütál Magyarországon a hétvégi Székesfehérvár-ralin a Bocsi Attila által tervezett 208 R5 T16.
A ketchupgyártás melléktermékét vezetékek szigeteléséhez és kisebb alkatrészek gyártásához használnák fel.
Hatótávnövelő benzinmotorral rendelkező elektromos hajtású Korando tanulmányt mutatott be a dél-koreai gyártó.
Eladási rekordot ért el májusban és az év első öt hónapjában a bajor autómárka.
Szombaton és vasárnap rendezik a versenyt, amelynek érdekessége, hogy az első napon murván, a másodikon aszfalton kell majd száguldani.
A külgazdasági kihívásokra Magyarország az újraiparosítással válaszolt, ennek pedig jelentős területe a járműgyártás - mondta Szijjártó Péter, kijelölt külgazdasági és külügyminiszter helyettes kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a spanyol CAF S.A.-...