Az 1000. fejlesztőmérnök is megkezdte munkáját a Bosch budapesti fejlesztési központjában, amelynek bővítése jelenleg is folyik.
Szép kis hét áll előttünk, viharok, szél, orkán, tornádó, eső, jégeső, talán havazni nem fog, de milyen hatással van mindez ránk, autónkra, menet közben és parkoláskor?
A brit luxusgyártó három év múlva jelentkezik első szabadidő-autójával, ami egy valódi, tágas és praktikus SUV lesz, nem pedig terepkupé.
Beperelte a Porsche autógyárat a Paul Walker-baleset másik halálos áldozatának özvegye. Kristine M. Rodas szerint nem gyorshajtás, hanem az autó hibája okozta a mozisztár és az autót vezető barátja, Roger W. Rodas tragikus halálát tavaly novemberben.
Idén második alkalommal rendezik meg a V4-es kerékpárversenyt, a ma Lengyelországból induló, összesen 658 kilométeres nemzetközi viadal célja a visegrádi országok (V4) együttműködésének népszerűsítése.
Mától fokozatos bevezeti a Budapesti Közlekedési Központ az ügyfélszolgálatokon és a jegypénztáraknál a helyszíni, hőpapírra történő jegy- és bérletnyomtatást.
Három év után újra Formula 2-es motorcsónak világbajnoki futamot rendeznek szombaton és vasárnap Dunaújvárosban, a sorozatban egyetlen magyar pilóta, a többszörös világ- és Európa-bajnok Cserni Béla áll rajthoz.
Idén viharos, akár 100 kilométeres óránkénti szelet és jelentős mennyiségű esőt hoznak a fagyosszentek - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
A becsült 2 milliárd 380 millió forint helyett 1 milliárd 377 millió forintért vállalta a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek tulajdonában, vagyonkezelésében és használatában lévő gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását a nyertes Allianz Hungária Biztosító - az eredmény a hétfői...
Páratlan sportolói pályafutása és példaértékű elkötelezettsége elismeréséül márkanagykövetnek nevezte ki a színeiben versenyző legendás olasz pilótát a BMW. Alessandro Zanardi, akire immáron több esztendeje büszke családtagjaként tekint nemcsak a BMW Motorsport, de az egész cég, a jövőben így...