2014.05.16.

A General Motors csütörtökön bejelentette, hogy 5 újabb meghibásodástípus miatt további 3 millió autót hív vissza szervizelésre az idén már korábban visszahívott 9,8 millió autó után.

2014.05.16.

A használt autók kereskedelmével foglalkozó AAA Auto új telephelyet nyitott Fóton csütörtökön. A társaság öt év után tér vissza a magyar piacra.

2014.05.15.

Az idei első negyedéves, meglepően magas, autó- és beszállítói ipar húzta 3,5 százalékos GDP-növekedés tükrében 2014-ben 2,5-3 százalékkal is bővülhet a magyar gazdaság elemzők szerint.

2014.05.15.

Napellenzővel látják el azt a londoni felhőkarcolót, amely tavaly arról lett híres, hogy a Nap sugarait visszatükrözve „megolvasztotta” a közelében parkoló gépkocsikat.

2014.05.15.

Folyamatosan nő a 2013-as ’Év Pickupja’ címmel jutalmazott, az év első négy hónapjában Magyarország legnépszerűbb pickupjának bizonyuló Ford Ranger népszerűsége hazánkban. Arányaiban idehaza ötször többet adnak el, mint Európában.

2014.05.15.

Pénteken forgalomba áll az első, a BKV telephelyén összeszerelt busz, amelyet csütörtökön mutattak be.

2014.05.15.

Legalább is azon vagyok, hogy az legyen. De mi az a HyperMiler?

2014.05.15.

A brit gyártó 50 év után készít még hat darabot a legendás sportkocsi legkülönlegesebb, könnyített változatából.

2014.05.15.

Németországban, Oscherslebenben a Német Túraautó Bajnokság betétfutamaként indul a magyar szervezésű Lotus Ladies Cup 2014-es szezonja. A rajtrácson tizenegy csinos lány sorakozik fel a 140 lóerős Lotus Elise-ekkel.

2014.05.15.

Megérkezett a mediterrán ciklon, amiből péntek estig sok helyen a havi átlagos csapadékösszegnek megfelelő mennyiségű csapadék hullik, és az ország jelentős részén viharos széllökések várhatók.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....
2026.02.28
A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok....
2026.02.28
A Volkswagen idén ünnepli a Golf GTI születésének 50. évfordulóját, és a jubileum alkalmából újra....
2026.02.28
A kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben....
2026.02.28
A Gran Turismo 7 játékszoftvert fejlesztő Polyphony Digitallal való együttműködés keretében a kínai....
2026.02.28
A Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek....
2026.02.28
Az új, 272 lóerős konnektoros hibrid hajtás a kombihoz nem választható. ..
2026.02.28
A pénteki balesetben két ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek – közölték illetékesek. ..
2026.02.28
Nem akart beállni a kanyarodó sáv sorába, inkább előre akart furakodni. ..
2026.02.28
Új, toyotás festésű rali prototípus bukkant fel Portugáliában, a kétajtós kupé formája valószínűleg....