2014.09.10.

Luca Cordero di Montezemolo lemondott a Ferrari elnöki pozíciójáról, helyét a Fiat-csoport elnök vezérigazgatója, Sergio Marchionne veszi át.

2014.09.10.

Ma már a néhány éves autókban is olyan felszereltségeket találunk, amelyeket előző autónk vásárlásakor még fel sem találtak. Mik ezek, és hogyan működnek?

2014.09.10.

Az SLS hagyományos ajtókkal szerelt utódját már nem a 6,2-es V8-asszívómotor, hanem egy négyliteres biturbó V8-as hajtja, a végsebesség eléri a 310 km/h-t.

2014.09.10.

Sanghajból Birminghambe mentek, hogy eljussanak abba a városba, ahol egykor minibuszukat tervezték.

2014.09.10.

Az alacsony kereslet, valamint az Oroszország és az Európai Unió közötti feszült viszony miatt öt napra leállt a termelés Kragujevacon.

2014.09.09.

Mit kaptunk az autósiskolában? Mi vár ránk „odakint”?

2014.09.09.

A hétszeres világbajnok állapota lehetővé tette, hogy hazaszállítsák svájci otthonába.

2014.09.09.

A német prémiumgyártó az új formanyelvét szeretné bemutatni novemberben az A9 tanulmánnyal.

2014.09.09.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöksége üdvözli az Európai Bizottság tegnapi döntését, mely szerint, egyedi értékelés alapján jóváhagyta az újabb magyarországi zöldmezős gumiabroncs gyár létrehozásához nyújtandó kormányzati támogatást. Ezzel a magyar kormány újabb, összesen 95,7 millió eurós...

2014.09.09.

Az XE alumínium karosszériával, sportos formával és takarékos motorokkal próbál betörni a középkategóriás prémiumautók piacára.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....