2014.07.26.

A 2015-ös Mustang észak-amerikai specifikációjában a 2,3 literes négyhengeres turbómotor teljesítménye 310 lóerő, az 5,0 literes V8-asé pedig 435 lóerő.

2014.07.26.

Gyűlnek a tapasztalatok, a közbringarendszer tesztelői folyamatosan osztják meg észrevételeiket a BKK-val és naponta mintegy kétezer kerékpár-bérlés történik a rendszerben.

2014.07.26.

Az autókölcsönző 26 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetett el az első félévben, belföldön 35 százalékkal, külföldire 23 százalékkal több járművet adtak bérbe.

2014.07.26.

Tavaly az iparban mintegy 625 ezren dolgoztak Magyarországon; az alkalmazásban állók száma 0,6 százalékkal nőtt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a járműiparban 9 százalékkal ugrott meg a létszám - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

2014.07.25.

A mai autótechnikában, különösen a motortechnikában az autóban sok szerkezetből kettő is van, holott elvileg egy is elég lenne. Legalább is így gondoltuk régebben, jó harminc éve. A „megkettőzés” azonban majd egykorú a belső égésű motorral. A két vezértengely eklatáns példa erre, vagy az, hogy...

2014.07.25.

Tesztelés közben égett le a Honda hamarosan megjelenő szupersportkocsijának egy példánya.

2014.07.25.

A Magyar Nagydíj második szabadedzésén sem talált legyőzőre Lewis Hamilton, aki mindkét gumikeveréken gyorsabb volt csapattársánál, Nico Rosbergnél. A harmadik ezúttal Sebastian Vettel lett.

2014.07.25.

A Magyar Nagydíjon nem borult fel az erősorrend, a két Mercedes dominált péntek délelőtt.

2014.07.25.

Autólámpákat gyártó üzemet épít az észak-morvaországi Mosnovban a dél-koreai Hyundai Mobis, a beruházás értéke négymilliárd korona.

2014.07.25.

A Lotus Forma 1-es csapatának két pilótája Romain Grosjean és Pastor Maldonado ellen küzdött Bende Adrienn a Lotus Ladies Cup versenyzője, aki Michelisz Norberttel alkotta a Hungarian Heroes elnevezésű csapatot.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..