2014.03.20.

Néhány hete foglalkozunk már a járműtulajdonosokra háruló felelősség kérdésével, vagyis azzal, hogy az autók műszaki állapotának romlását észre kell és észre illik venni. A leeresztett abroncsok, kiégett izzók, hibás fékrendszer után ma a futóművel kezdünk foglalkozni.

2014.03.20.

E heti karikatúránk készítője Dluhopolszky László, címe pedig: Mondjam vagy mutassam?

2014.03.20.

A Volkswagen jelentősen átszervezi nemzetközi termelési hálózatát. Ennek keretében 2016-tól Lengyelországban gyártják a Crafter utódját, amelyhez Wrześniában épül új, a tervek szerint 2016 második felében beinduló üzem. E beruházásával a Volkswagen Haszonjárművek legalább 2.300 új munkahelyet...

2014.03.20.

A BMW, a cég történetében először, több mint 2 millió autót akar eladni az idén - erősítette meg Norbert Reithofer, a cég vezérigazgatója szerdán.

2014.03.20.

Vannak olyan pillanatok az életben, amelyeket nemcsak, hogy lehetetlen megismételni, de elmulasztásuk csalódást is okoz. Számomra ilyen örök érték akart lenni kislányom első színpadi szereplése, melynek időpontját már hetekkel ezelőtt rögzítette az asszisztensem a naptáramban.

2014.03.19.

Megérkezett az országba a világ leghíresebb hegyiversenyén tavaly Sébastien Loebbel óriási rekordot felállító Peugeot 208 T16. A 875 lóerős és 875 kilogramm tömegű versenyautót magyar formatervezője, Bocsi Attila mutatja majd be az Autó Motor és Tuning Show keretében megrendezésre kerülő...

2014.03.19.

Társadalmi célú mozgalom alakult Motoros Family elnevezéssel: tagjai többek között faültetéssel és játszótér felújítással segítik majd a közösséget - jelentették be egy szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

2014.03.19.

Elektromos meghajtású, és sűrített földgázzal (CNG) működő járműflottát mutatott be a Budapest Taxi szerdán. A társaság két elektromos Nissan Leafet és ötven darab, CNG-vel működő Opel Zafirát állított járműparkjába.

2014.03.19.

Március 21-23 között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban rendezik meg az Autó Motor és Tuning Show 2014-et, amelynek kiemelkedő programja lesz „A magyarok a világ járműgyártásában” című rendezvény, mintegy több mint ezer négyzetméteren.

2014.03.19.

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését, mert álláspontja szerint mind az európai uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság joggyakorlatával ellentétes, ahogyan érvénytelenné nyilvánították a Skoda pályázatát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....