A Lipcsében gyártott, kizárólag osztrák motorokkal szerelt 1-es BMW észszerű változatát, a 120d-t teszteltem. Erős, takarékos és jó vezetni.
Csütörtöktől négy napon át rendhagyó tárlatvezetésekkel várják a látogatókat a BKV Földalatti Vasúti Múzeumában Budapesten, a Deák téren, az idegenvezetők világnapja alkalmából - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) szerdán az MTI-t.
Komoly zuhanással kezdte az évet a kínai autópiac: januárban 12,1 százalékkal kevesebb autót adtak el, mint az előző év első hónapjában, amit történelmi esésnek minősít a kínai szaksajtó.
Összeütközött két személyautó Szigetszentmiklós közelében, az M0-s autóút déli szektorában, az M3-as sztráda felé vezető oldalon, a Duna-hídon.
A vásárlók még mindig nagyra értékelik a motor nyújtotta egyenletes teljesítményt és a hangzásvilágot.
Akár diszkréten elegáns, feltűnően bohém vagy konzervatív klasszikus, az autó színe fontos szerepet játszik a vásárlói döntésben. Sokan úgy tartják, hogy a kiválasztott szín a vevő személyiségét is tükrözi.
Csütörtöktől megkezdődnek a munkálatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyek miatt jelentős forgalmi változásokra kell számítaniuk az utazóknak.
Változatlan pilótafelállással készül a kölni központú csapat az idei bajnokságra, amelyben a legfontosabb cél a zsinórban negyedik vb-cím és a hatodik Le Mans-i győzelem megszerzése lesz. A szezonnyitó katari futamot február 28-án rendezik.
A jég mellet hó is volt, meg nagy Luxus. Így aztán az ügyfelek nem hogy bánták volna, még örültek is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai január vége óta tizenkét alkalommal intézkedtek olyan helyszíneken, ahol feltehetően illegális gyorsulási, illetve driftversenyeket akartak rendezni.