2024.10.16.

A számlán általában a lehető legtöbbnek kell szerepelnie – de ez nem így van a németországi Flensburg (közlekedési büntetőpontok) pontszámláján. A közlekedési szabálysértők itt gyűjtik a szabálysértéseikért a pontokat, az osztalék pedig a jogosítványuk felfüggesztése. Néhány márka különösen...

2024.10.16.

A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.

2024.10.15.

Baleset miatt lezárták az M43-as autópálya határ felé vezető oldalát a Móra Ferenc hídnál - közölte a katasztrófavédelem honlapján kedd este.

2024.10.15.

Nem előzhetik meg, ha pályára megy, és a safety car sofőr közúton is maximális biztonsággal autózik.

 

2024.10.15.

A gyártósorról az autószalonra koncepció keretén belül, az AITO 9, AITO 7 és AITO 5 járművekből álló konvoj 38 nap alatt, 12 országon keresztül, mintegy 15 000 kilométert tett meg, mire megérkezett Párizsba, hogy részt vegyen a...

2024.10.15.

Hasonló hibajelenség miatt hívták már vissza ugyanezt a modellt 2020-ban is.

2024.10.15.

Több mint kétezer sofőr gondolta úgy, hogy vezetés közben nem okoz gondot a mobiltelefon használata – ismertette a police.hu a legutóbbi Roadpol eredményét.

2024.10.15.

Az Automobili Lamborghini bemutatótermet nyitott San Antonio-ban, Texasban – írja honlapján a német tulajdonban levő olasz sportautó gyártó.

 

2024.10.15.

A bírói gyakorlat egyértelmű: az elektromos roller gépi meghajtású járműnek minősül, így azzal is elkövethető az ittas járművezetés – közölte a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője a táblabíróság keddi médiaklubjában...

2024.10.15.

A személyautókra megkötött teljes körű casco biztosítások átlagdíja 212 400 forint volt a harmadik negyedévben, 4 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján....

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....