Kombiként még dögösebb, M60-ként undorítóan erős is, mégis hordoz magával egy erős ellentmondást a BMW i5 M60.
Különleges szakmai programmal, a MAÚT30 Nemzetközi Tudományos Szimpóziummal ünnepelték a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság fennállásának 30. jubileumát. Az október elején Budapesten megrendezett konferencián a győri Széchenyi István Egyetem szakemberei is részt vettek, hallgatóit pedig a...
A burkolatjelek felújítása miatt lezárják az M19-es autóút Győr és Felüljáró út közötti szakaszát szerdán és csütörtökön 9 és 16 óra között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Suzuki Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága. Az esztergomi autógyártó vállalat és a rendőrség közösen lép fel a jövőben a kulturált, biztonságos közúti közlekedés elősegítése érdekében.
Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a zsaruk, amelyre a pozsonyi, Pribinová utcai bevásárlóközpont mélygarázsában került sor - írja a parameter.sk.
Az 592 lóerős duplaturbós V8-as motort egy 187 lóerős elektromotorral kombinálták, ami nagy ugrást tesz lehetővé az összteljesítményben.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Hégely Sándor meséltek a csabai kolbász sajátosságairól a TV2 Mokka című műsorában.
Most a tízhengeres V-motorunk gyártása a végéhez ért - írja Facebook oldalán az Audi Hungaria.
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. A...
Eddig csak 2-3 hétre lefoglalták a gyorshajtók autóit a sógoroknál. Most első alkalommal került sor árverezésre – írja az Österreich című napilap.