2014.04.26.

Két közép-európai versennyel folytatódik a túraautó-világbajnokság: május 3-án és 4-én a Hungaroringen, egy héttel később pedig Szlovákiában találkozik a mezőny.

2014.04.20.

Egy hetedik és egy nyolcadik helyet szerzett a hondás magyar a Paul Ricard pályán a WTCC második hétvégéjén.

2014.04.13.

A WTCC első két versenyén, Marrakesh-ben taroltak a Citroënek: mindkét versenyt megnyerték, egyszer José Maria Lopezt, egyszer Sébastien Loeböt intették le elsőként. Michelisz Norbert az első futamon a szervokormány meghibásodása miatt két helyet vesztett, a másodikon pedig el sem tudott indulni...

2014.04.12.

A Zengő Motorsport magyar versenyzője a nyolcadik helyet szerezte meg az idei WTCC-szezon első időmérő edzésén, Marrakesh-ben. Az első három helyen toronymagasan a Citroënek végeztek.

2014.04.10.

A hétvégén, Marokkóban veszi kezdetét a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC) 2014-es évada. A 12 fordulóra tervezett világbajnoki sorozat ötödik alkalommal látogat el a marokkói városba, Marrákesbe, ahol, az előzetes nevezési lista alapján, 20 versenyző fog rajthoz állni.

2014.04.05.

A magyar WTCC-versenyző már egy 200 kilométeres tesztet is teljesített a vadonatúj, 380 lóerős Honda Civic versenyautóval.

2014.03.22.

A driftpálya burkolata látványosan elfeketedett, a motokhoz nehéz hozzáférni, éppen ezért folytatjuk az autós standokon látottakkal és persze újabb csajos fotó a galériában.

2014.03.15.

A közel 400 lóerős Grantával James Thompson és Rob Huff próbálja majd meg legyőzni Michelisz Norbit és Sébastien Loeböt.

2014.02.07.

Gyári fotókon látható az álcázó matricával borított 2014-es Honda Civic WTCC.

2014.01.22.

Kicsivel több mint két hónapot – azaz 72 napot és 15 órát – kell már csak várni az idei Túraautó Világbajnokság első futamáig, de hát ki számolja pontosan. Az elkövetkező hetekben láthatóvá válik a háttérben már rég beindult gépezet és a meglepetések sorozata sem tekinthető még lezártnak. Nézzük...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....