2017.11.19.

Ha rajta múlna, Max Verstappen meghosszabbítaná a 2017-es szezont, most ugyanis, hogy éppen lendületbe jött, nem sok kedve van szüneteltetni a versenyzést, és „téli pihenőre” vonulni. A csapattárs, Daniel Ricciardo eközben győzelemmel búcsúztatná az idényt.

2017.11.14.

A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda aggódik a Liberty Media tervei és jövőképe miatt, valamint megkérdőjelezi a Forma–1 többségi tulajdonosának azon törekvéseit, melyek a sportág izgalmasabbá tételével kapcsolatosak.

2017.11.14.

- Biztonsági okok miatt törölték a keddre és szerdára tervezett Forma-1-es gumitesztet Sao Paulóban. A gumigyártó, a McLaren csapat, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a sportág képviselői közösen hozták meg a döntést

2017.11.11.

Valtteri Bottas, a világbajnok Mercedes istálló finn pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését, amelynek elején a negyedik vb-diadalát két hete bebiztosító brit Lewis Hamilton a gumifalnak csapódott.

2017.11.11.

A bajnoki címek bebiztosításával a Mercedes szerint máris kezdetét vette a 2018-as küzdelmük a Ferrarival és a Red Bull-lal. Tudják, ha nem változtatnak pár dolgon, könnyen lépéshátrányba kerülhetnek a télen.

2017.11.10.

Az elsőhöz hasonlóan a pénteki második szabadedzésen is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíjon.

2017.11.10.

A Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Brazil Nagydíjának pénteki első szabadedzésén, ahol sorra dőltek a körrekordok.

2017.11.05.

- Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.

2017.11.04.

Ahogyan az a hírek alapján várható volt, az év végén végleg kiszáll a Forma-1-ből a brazil pilóta.

2017.10.29.

Nem kezdődik jól a Mexikói Nagydíj Daniel Ricciardo számára: motorcsere miatt a mezőny végéről kell indulnia a mai versenyen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....