2019.01.10.

 A bolgár, a lengyel, a litván és a magyar szakminisztériumok vezetői egységesen hívták fel az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselőinek figyelmét Brüsszelben arra, hogy minden uniós szállító vállalkozást versenyhátrányba hoz a harmadik országokból érkezők cégekkel szemben a közúti...

2018.12.19.

A 15 szerelvényből álló flotta átadásával a SPAR-csoport a sajátflottás Scania járműparkját erősítette, mely a tavaly év végi átadást követően több mint 120 járművet jelentett, megnövelve ezt a számot az idén átadott járművekkel.

2018.09.28.

Svédország és Németország után Olaszország lesz a következő ország, ahol elkezdik a kísérleteket a villamosított úttal. 

2018.08.07.

Az Opten adatai szerint 10 ezer 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt - egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi.

2018.07.10.

A június 1-jén startoló verseny során a Scania a hálózatba kapcsolt járművezetők teljesítményét értékeli a flottamenedzsment-rendszer adatai alapján.

2018.07.02.

Sok munkahely kerülhet veszélybe, ha bevezetik azokat az adminisztratív és egyéb intézkedéseket, amelyek annyira hátrányosak a kelet-európai fuvarozóknak, hogy akár ki is szorulhatnak a nyugat-európai fuvarpiacról - közölte a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary)...

2018.06.05.

Kivonná a nemzetközi áru- és személyfuvarozást a jövőben az uniós kiküldetési irányelv hatálya alól az Európai Parlament (EP) közlekedési bizottsága, amely szűk többséggel szavazta meg a jelentését az ügyben – írta az MTI.

2018.05.25.

 Az áruszállítás mintegy 6,5 százalékkal járul hozzá a magyarországi bruttó nemzeti össztermék előállításához, az előzetes adatok szerint a szektor forgalma tavaly meghaladta a 2000 milliárd forintot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára...

2018.02.09.

A 10 új Mercedes-Benz Actros beszerzésére vonatkozó szerződés ünnepélyes aláírására február 8-án került sor Székesfehérváron.  

2018.01.11.

A Tesla Semi elektromos teherautónak hivatalosan is kihívója akadt. Decemberben a Los Angeles-i Thor Trucks bejelentette az ET-One-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....