útépítés

22 ezer tonna aszfaltbeton, 468 méter acél: számokban 18 kilométernyi út

2025.04.18.

Közel 18 kilométeren újították fel a 3719-es számú Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti útszakaszt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt..

Fotó: Magyar Közút

A fejlesztés bruttó 3,9 milliárd forintos hazai forrásból valósult meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Colas Út Zrt. kivitelezésében.

A beruházásban közel 22 ezer tonna aszfaltbetont használtak fel, padkát és burkolt rázópadkát is építettek. Ezen kívül három hidat felújítottak és két nagy átmérőjű átereszt is kicseréltek. A munkálatok során a teljes forgalomtechnikai jelzésrendszert is felújították, 133 KRESZ táblát cseréltek ki, tartós burkolati jeleket festettek fel, és a biztonságosabb közlekedés érdekében 468 méter acél szalagkorlátot és 313 útszélesség-jelző oszlopot helyeztek ki.

A közlemény szerint az útfejlesztés nemcsak a helyiek közlekedését teszi komfortosabbá, hanem a térség turisztikai megközelítését is elősegíti. A 3719 jelű út bonyolítja le a Zempléni térség és az M30 autópálya között forgalom zömét, ezért is kiemelt jelentőségű volt több szakaszának a felújítása.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....