Beszállítók

400 millió forintos fejlesztés a Kókai Kft.-nél Ajkán

2013.11.30.

Több mint 370 millió forintból fejleszt magas igénybevételű, vasúti fékrendszerekhez szükséges membránokat az autóipari gumitermékek gyártására specializálódott Kókai Tömítéstechnikai Kft. Ajkán, a beruházáshoz a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán 158 millió forint támogatást nyert - közölte a társaság ügyvezetője az MTI-vel.

Kókai Mátyás elmondta: a kutatás-fejlesztési (k+f) projektben a megnövekedett vevői igényeket kielégítő új technológia kerül a vállalkozás tulajdonába. A beruházással a cég megerősíti beszállítói pozícióit is, az ajkai cég a világ 14 országába szállít autóipari haszongépjárművek és vasúti szerelvények fékrendszereibe, gépipari berendezésekbe, és tömegközlekedési járművekbe alkatrészeket.  

   

Szólt arról is, hogy folyamatban van az ajkai telephelyen közel egymilliárd forintos beruházással egy k+f központ megépítése, amelyhez több mint 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. A beruházást a tervek szerint 2014 első félévében adják át, a 2500 négyzetméter alapterületű fejlesztési központ nemcsak országosan egyedülálló, hasonló a szomszédos országokban sincsen - tette hozzá.     

A Kókai Kft. 2012-ben közel 2,8 milliárd forint árbevételt ért el, hasonlóan az előző évihez. A cég az első félév pozitív eredményére alapozva az idei évre 15-20 százalékos növekedést tervez, míg a létszámot közel 20 fővel növelik. A 230 dolgozót foglalkoztató cég tavaly 600 millió forint adózás utáni nyereséget ért el.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....