műszertechnika

472 millió forint méréstechnikai fejlesztésekhezhez

2013.08.17.

Összesen 472 millió forintot nyert el az új generációs neutronos vizsgálóberendezések komponenseinek fejlesztése című projekthez a Mirrotron Kft., az MTA Természettudományi Kutatóközpont, és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont alkotta konzorcium - közölte Kaszás György, a Mirrotron Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Közlése szerint ebből 4,9 millió forint de minimis, azaz csekély összegű támogatásnak minősül. Az új, innovatív méréstechnikai eszközök fejlesztését célzó K+F projekt megvalósítása 2015. május végéig tart.
    

Az ügyvezető igazgató elmondta: nemzetközi felmérések a következő 20 évre a neutronkutatások nagymértékű fejlődését vetítik előre, a kísérleti lehetőségekre már most kétszer annyi igény van a tudományos, illetve ipari felhasználás részéről, mint a rendelkezésre álló kapacitás. Kiemelte, hogy a neutronszórás egyre nagyobb teret kap a kurrens kutatási ágazatokban, példaként az egészségtudományok, az élelmiszerbiztonság, üzemanyagcellák, fotoszintézis, infotechnológia területeit említette.
    

Szólt arról is, hogy a cég árbevételét az idén terveik szerint 10 százalékkal 800 millió forintra növelik, és új exportpiacokat céloznak meg. Termékeiket Kína, Japán, Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Németország, Franciaország mellett a jövőben India, Argentína, Kanada, Dél-Afrika, Dél-Korea területén tervezik értékesíteni.
    

Közlése szerint a neutronoptikai berendezések piacán 20 éve jelen lévő Mirrotron Műszaki Fejlesztő Kft. tavaly 196 millió forint adózott nyereséget ért el, több mint kétszeresét a megelőző évinek.
    

Árbevétele ez idő alatt 636 millió forintról 716 millióra emelkedett, a cég árbevételének szinte egésze exportból származik.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.03
A Toyota központi laboratóriumában az autóiparon túlmutató kérdésekkel, rejtélyekkel és....
2026.01.03
A jó újévi hangulat hamar elszállt, miután több ezer utas rekedt reptéren: a hirtelen beköszöntő....
2026.01.02
Az erősebbik dízelmotorral és a benzines csúcsmotorral is kipróbáltuk a megújult BMW 2-es Gran....
2026.01.02
Az Alpina védjegyjogainak 2026. január 1-jei átruházásával egy új, exkluzív önálló márka jött létre....
2026.01.02
Tragédiával kezdődött az új év egy kelet-tiroli család számára: Szánkózás közben a pár lesodródott....
2026.01.02
Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 13110/1/2026 bü. számon eljárást folytat....
2026.01.02
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint az uniós közúti halálesetek akár 30–40....
2026.01.02
Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-....
2026.01.02
Jóllehet már vágják a centit, hiszen alig néhány hónappal vagyunk a világpremier előtt, a....
2026.01.02
Halálos baleset történt az 5-ös főúton Dabas térségében pénteken kora reggel. ..