orosz autópiac

80 márkakereskedés zárt be egy év alatt Oroszországban

2020.06.27.

Az orosz Autostat gazdasági elemző központ által készített összegzés szerint Oroszországban jelenleg 3370 olyan hivatalos, márkához kötődő autókereskedő központ működik, amelyek gépkocsik eladásával és szervizelésével foglalkoznak – írja a rusautonews.com orosz autós szakportál.  

A lanyhuló kereslet miatt az autószalonok száma nyolcvannal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest: 2019 januárjában még 3450 autókereskedést tartottak nyilván. A zsugorodás oka, hogy a tavalyi évben 544 márkakereskedelmi szerződés járt le, miközben csak 464 újat kötöttek.

A Ford és a Lifan márkakereskedőinek száma zuhant be a legnagyobb mértékben. Az amerikai gyártó 53 márkakereskedést veszített, a kínai cég pedig 37-et. Egy másik kínai márkát, a Cheryt idén már 15 kereskedéssel kevesebben forgalmazzák, mint tavaly. A GM-Avtovaz 14 forgalmazó helyet zárt be. Számos más márka is hasonló cipőben jár, de az ő esetükben tíznél kevesebb márkakereskedés húzta le a redőnyt 2019-ben. Érdemes megjegyezni, hogy sok korábbi értékesítési központ vagy szalon került át a szervizközpont kategóriába.  

Az általános tendenciával ellentétben egyes kínai márkák növelték márkakereskedőik számát 2019-ben. A Haval például létrehozta saját autógyárát Oroszországban, és a hivatalos márkakereskedések számát 54-re növelte. A JAC - ötéves szünet után – 49 viszonteladói szerződést kötött különböző cégekkel. A Changan és Geely 20 illetve 19 márkakereskedéssel tudta bővíteni hálózatát. 

Hasonlóan jó évet zárt a legnépszerűbb hazai márka. A Lada, amely már eddig is legnagyobb értékesítési hálózattal rendelkezett Oroszországban, egy év alatt 12-vel növelte hivatalos képviselőinek számát.

Az Opel az orosz piacra való visszatérés után 10 új márkakereskedést hozott létre az országban. Sőt, a cég bejelentette, hogy értékesítési hálózatának bővítésére készül a következő időszakban. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....