Sokszor sok helyen hallani az úgy nevezett vezetéstechnikai tréningekről. Amellett, hogy magánemberként befizethetünk ilyen képzésekre, most már sok új autó árában benne van egy komolyabb pályanap, amely során megismerkedhetünk az autó aktív biztonsági berendezéseivel.

Külön elmagyarázzák az ABS, az ESP működését, élesben tesztelhetjük, hogyan viselkedik az autó ezek nélkül extrém helyzetekben és rácsodálkozhatunk, mennyit tud segíteni a korszerű technika, hogy az úton maradjunk.

Például a BMW is 40 éve szervez vezetéstechnikai tréningeket

Sőt, a legtöbb autóban ma már megtalálhatók a legújabb fejlesztések, figyeli helyettünk a holtteret, a sávtartást, de elérhetők az önvezető funkciók is.

Ezekkel jó és szükséges is tisztában lenni, de alapvetően mégsem csak ezek határozzák meg a biztonságunkat az utakon, hanem mi magunk. Ez mindaddig így lesz, amíg a vezetőnek joga van beleszólni az irányításba. És az még nagyon hosszú ideig így marad.

Vészhelyzet felismerés

A cikk alapötletét egy hétköznapi szituáció adta. Éppen az irodámba igyekeztem egyik nap. A Róbert Károly körútról kell jobbra fordulni. A kereszteződés utáni telken építkezés zajlik, a betonkeverő autók sorban állnak a kereszteződés előtt, éppen a „lassító” sávban. A járda szélén kerékpársáv van kialakítva.

A szóban forgó kereszteződés, most mixerek, kerékpárosok és autók nélkül.

A jobbra kanyarodáshoz kialakított sávot elfoglalták a sorban álló mixerek, a lassítást az egyenesen haladó, külső forgalmi sávban kellett megtennem. Na, most bonyolult mondat jön: amikor láttam, hogy nem látom, érkezik-e biciklis a kerékpársávon, úgy döntöttem, biztos, ami biztos, állóra fékezem az autót.

Még sem álltam, a mögöttem haladó dudálással jelezte, hogy nem érti, miért állok meg egy üres utcába való befordulás előtt. Neki nem kezdtem el magyarázni, de itt most szabad a pálya.

Elképzelt baleset

Az egyetemi szakmérnöki képzésen, a közlekedési műszaki szakértők tulajdonképpen állandóan baleseteket elemeznek. A legtöbb balesetnél megfigyelhető, hogy egy egészen apró, magától értetődő dolog figyelmen kívül hagyása okoz akár végzetes kimenetelű eseményt.

Ott tartottam a történetben, hogy megálltam és ágaskodva, lépésben csorogva próbáltam meggyőződni arról, hogy az elsőbbséget élvező kerékpársávon nem jön senki. Így is volt, ezért szépen behajtottam az utcába és kész.

A holland (kiszállás) módszert gyakorolják a Ford vezetéstechnikai oktatásán

Nem önfényezésből, mert teljesen átlagos sofőrnek ítélem magam, de az egész rutinszerűen zajlott, bármikor így csinálnám. Csak azért kezdtem gondolkodni, mert rám dudáltak és arra gondoltam, ha neki kellett volna itt befordulnia, vajon eszébe jut-e, hogy attól, mert a betonkeverőktől nem látja, még ott van az a bicikliút és akár jöhet is rajta valaki, aki az ő autóját szintén a teherkocsik miatt nem látja.

Lelki szemeim előtt megjelent egy autónak ütköző biciklista, egy aszfaltra érkező test, sérülés, mentő, rendőrség, bíróság, sok-sok kimaradt munkanap, biztosítós ügyintézés, hogy a vétkes sofőr lelkiismeretéről már ne is beszéljek.

Tudatosan közlekedünk, vagy szerencsénk van?

Vajon csak Budapesten hány ilyen esemény történik nap, mint nap? Hány sofőrnek van szimplán szerencséje, mert nem jön kerékpáros egy ilyen helyzetben, nem jön autó jobbról, amikor elfelejtjük megadni a „jobbkezet”?

Hány gyalogátkelőhely előtt szentségelnek a gyalogosok, mert még csak nem is lassítottak az autósok? Hány figyelmetlen sávváltást hajtunk végre? Hány piros lámpán csúszunk még át? Hány „macisajt” táblát nem veszünk észre, vagy hajtunk át rajta „Tegnap sem jöttek..” felkiáltással? Hány majdnem baleset történik és ebből hányat veszünk észre?

Azt hiszem, hogy sok esetben el sem jut a tudatunkig, hogy egy apró szabálytalanság elkövetéséből milyen súlyos baleset adódhat. Gondolkodjunk el ezen egy kicsit, és vegyük észre az összes lehetséges vészhelyzetet! Jobb félni, mint megijedni!