A legendás Paul Bracq tervezte W 114/W 115-ös, ismertebb nevén állólámpás Mercedes (Németországban az első gyártás évéről /8-nak, azaz Strich Achtnak – per nyolcasnak hívják) a maga idejében rekorder volt a stuttgarti márka típusai között, ugyanis 1968 és 1976 között több mint 1,9 milliót értékesítettek belőle. Ebbe a mennyiségbe az a pár tízezer, Argentínában gyártott pickup is benne van, amit a helyi piac számára készítettek a 70-es évek közepén. Ez volt a negyedik karosszériaváltozat a szedán, a hosszított limuzin és a kupé mellett, kombi nem létezett.

Kattintson a képre a galériáért!

Abban az időben Argentína tiltotta az autók importját, azt viszont nem, hogy alkatrészeket, részegységeket, karosszériákat, hozzanak be az országba, hogy azokból helyben rakjanak össze négykerekűeket – amennyiben azon nem személyautók, hanem haszongépjárművek voltak. Ebben a kiskapuban a Mercedes meglátta a lehetőséget, és 1972-től kezdve elkezdett teljesen szétbontott, de új W 115-ös típusokat kit formában exportálni Argentínába, ahol Buenos Airestől nem messze, a Gonsález Catán nevű gyárban készítettek belőlük pickupokat helyi munkások.

A nyitott platós, kompakt méretű kisteherautót „La Pick-up Mercedes-Benz” néven vezették be az argentin piacon. Logikus döntés volt egy ilyen járművel előrukkolni, mivel a pickupok már akkor is nagyon népszerűek voltak Dél-Amerikában, a vevők szerették a sokoldalúságukat, hogy a mezőgazdaságban és a városban is megállták a helyüket.

Az állólámpás haszonjármű alapjául tehát a már bevált és kipróbált technika, a Mercedes-Benz felső-középkategóriás modellje, a W 115-ös sorozatú 220 D típus szolgált (a modellnél a 114-es kódjelölés a hat, a 115-ösök a négyhengeres motort jelöli). Két- és négyajtós pickupok is készültek belőle, utóbbiak kisebb platóval rendelkeztek, viszont akár öt személyt is tudtak egy teherautótól szokatlanul nagy kényelemben szállítani.

A meghajtásról gondoskodó OM 615-ös, 2,2 literes, 60 lóerős szívó dízelmotort nem a menetdinamikára, hanem az igénytelensége, a tartóssága és a takarékossága miatt kedvelték az argentin farmerek (a konstrukció tartósságát jól mutatja, hogy egy 2,4 literes dízel W 115-össel egy görög taxis 4,6 millió kilométert tett meg, ami világrekord). Összesen csak 126 Nm a 2197 köbcentis, vasblokkos dízel nyomatéka, érdekes belegondolni, hogy ma az X-osztályban egy ekkora dízelmotorból ennek közel a négyszeresét is kihozzák turbófeltöltő(k) segítségével.

Annak idején pont az X-osztály sajtóbemutatóján nyílt lehetőségem egy rövid próbakör megtételére a roppant szép állapotú, gyári múzeumból előhozott veterán kisteherautóval. Hosszas izzítás után kelt életre a dízelmotorja, melynek kellemes kerepelése adta a hangulatos aláfestést az úthoz, szerencsére füstölést nem tapasztaltam. A menetdinamikát megismerve erős túlzásnak éreztem a 160 km/óráig kalibrált sebességmérőt, valószínűleg sík terepen 120 fölé nehéz lehet kergetni a mutatóját, bár ez csak feltételezés, természetesen nem próbáltam ki a féltve őrzött autóval Szlovénia országútjain.

Ha nem néztem volna bele néha a belső visszapillantó tükörbe, azt is hihettem volna, hogy egy klasszikus négyajtós állólámpást vezetek, ugyanis a roppant kényelmes, süppedős, epedás (rugós) ülés, a lábbal működtethető rögzítőfék és a jól áttekinthető műszerfal is változtatás nélkül került át a szedánból. Komótosan, de finoman lépdelt a fokozatok között a négyfokozatú automata váltó, megszokást inkább a rettentő indirekt, középállásban érzéketlen golyópályás kormányzás okozott: a hatalmas kormánykeréken sokat kellett forgatnom, ha szűk helyen kényszerültem manőverezésre. Terheletlenül a rugózás kicsit sprőd volt a hátsó tengelyen, de ez nyilván megváltozott volna, ha megterheltük volna a fával burkolt, szép kidolgozású platót.

Csak négy évig, 1976-ig készültek a pickupok Argentínában, és nagyon kevés jutott el Európába, így elmondható, hogy az öreg földrészen az egyik legritkább Mercedes modellnek számít. A képeken látható, Mercedes-Benz Múzeumból származó példány élete első részében a stuttgarti villamosközlekedést segítette a Stuttgarter Strassenbahnen AG tulajdonában. Fő feladata az volt, hogy szervizkocsiként funkcionáljon, amikor a kötött pályás járművek olajozását kellett elvégezni. Ezután több privát tulajdonosa volt, míg végül a ritkaságát felismerve megvásárolta magának a Mercedes-Benz haszonjárműves üzletága, a Mercedes-Benz Vans, és teljes körűen felújította, restaurálta.

A Mercedes-Benz 220 D Pickup nem az egyetlen csillagos autó volt, amit platóval gyártottak. Már 1946 és 1949 között is készült ilyen, a 170 V platform van a W 136 alapjaira. Ez a modell különösen fontos szerepet töltött be a Mercedes történetében, mivel ez volt az első négykerekű, amit a második világháború után elkezdtek gyártani.

Később, az ötvenes években a Ponton, vagyis a W 120 sorozatból is készült kisteherautó, aztán 1975 és 1985 között a zöldségesnek ismert W123-ból is.

Mégis, a legtöbben valószínűleg az 1992-től gyártott platós G-osztályra gondolnak, ha régi Mercedes pickupokra terelődik a szó.

A stuttgarti gyártónak ma is van a kínálatban egy pickupja, igaz, az X-osztály nem önálló fejlesztés, hanem a Nissan Navara kissé átalakított változata, amelybe a japánok négyhengeres dízelén felül a németek saját hathengeresét is beépítik.  

Kép: Gulyás Péter, Daimler AG