Automotive Hungary

Az Audi Hungaria az Automotive Hungary konferencián

2013.11.06.

Az Audi Hungaria Motor Kft. részt vesz a november 7-9-én Budapesten megrendezésre kerülő Automotive Hungary konferencián és kiállításon. A háromnapos rendezvény keretében a magyar autóipar legfontosabb szereplői mutatják be az elmúlt évek sikereit és a jövőbeli trendeket az üzlet, a tudomány és a karrier témakörében. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója előadást tart a megnyitón a vállalat fejlődésének mérföldköveiről és a régióban betöltött szerepéről - közölte a sajtóosztály.

„Az Audi Hungaria 20 éve kiemelkedő szereplője a magyar autóiparnak és hozzájárul az ország gazdaságának fejlődéséhez“ – mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója. „Ez a sikertörténet nem magától értetődő, ez munkatársaink elkötelezettségének, hozzáértésének és lelkesedésének eredménye.“

Thomas Faustmann előadása mellett az Audi Hungaria két további szakmai előadást kínál a kiállítás látogatóinak. Dr. Wolfgang Demmelbauer-Ebner, a motorfejlesztés területének vezetője november 8-án a hajtásláncok fejlesztését alakító globális hatásokról, míg Csizmadia-Csiky László november 9-én „Felsőoktatási kapcsolatok a jövő szakembereinek biztosítása érdekében” címmel tart előadást.

Az Audi Hungaria 100 négyzetméteres standon mutatja be az érdeklődőknek a vállalat aktuális karrierlehetőségeit, a duális szakképzést, az utánpótlás-programokat és az új Audi A3 Limousine-t. Emellett az autógyártó Győr városával közösen betekintést nyújt a győri járműipari életpályamodellbe, amelyen a város minden képzéssel kapcsolatos intézménye részt vesz. Itt olyan showelemek, mint autós kvíz és látványszerelde emelik majd a kiállítás fényét. A rendezvény 9:00 órától 18:00 óráig látogatható.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....