tanulmány

Az ipari vállalkozások kilencvenegy százalékát sújtja az erőforráshiány

2024.04.22.

Az ABB Motion legújabb, „Körforgásos jelleg: Nincs vesztegetni való idő” című jelentése szerint az ipari vállalkozások 91%-a tapasztalja az erőforráshiány hatásait, ami kétharmadukat arra ösztönzi, hogy az elkövetkező három évben növeljék a körforgásos kezdeményezésekre fordított beruházásaikat.

Az erőforrások közül a legszűkösebb a nyersanyagok (37%) köre, ezt követi az energia (34%), a munkaerő (32%), és végül az elektronikai alkatrészek (26%) csoportja. Ez az erőforráshiány a vállalkozások 37%-ának körében okoz költségnövekedést, 27%-uk esetében az ellátási lánc akadozását, 25%-nál pedig a termelési kapacitás lassulását. Annak ellenére, hogy az energia a legritkább erőforrásnak számít, a válaszadók két ötöde mégis azt jelölte meg, mint a legnagyobb pazarlás forrását. Ez rávilágít a nagyobb energiahatékonyság sürgető szükségességére az iparban, ami a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a nettó zéró kibocsátási célok teljesülésének kritikus tényezője is egyben.

Fotó: ABB

A nyersanyagok (37 százalék) a legritkább erőforrásnak számítanak, ezt követi az energia (34 százalék), a munkaerő (32 százalék) és az elektronikai komponensek (26 százalék). Ennek az erőforrásritkaságnak következtében a vállalkozások 37 százalékának nőttek a költségei, valamint a szállítási láncokban zavarok léptek fel a 27 százalék és a termelési kapacitás lassulása a 25 százalék esetében.

A Sapio Research 2023 októberében végzett globális felmérésében 3304 ipari döntéshozó válaszait gyűjtötte össze a világ 12 országából, köztük az USA, Kína, India, az Egyesült Királyság, Svédország, Németország és Franciaország területéről. A válaszadók az iparágak olyan körét képviselték, mint az energiaszektor, a fémipar, a vegyipar, az olaj- és gázipar, a tengerhajózás, a bányászat és a közművek.

Miközben érezhető a körforgásos gazdálkodásra irányuló befektetések iránti optimizmus, a kutatás az azonnali továbblépés akadályait is feltárta. A „körforgásos gazdaságnak” például nincs egységes, a válaszadók többsége által elfogadott definíciója. Emellett mindössze nyolc százalékuk értékeli a körforgásos jelleget a vállalkozás egészére kiterjedő feladatként, ám pontosan ugyanez a csoport mérte a legjelentősebb javulást a körforgásos gazdaság olyan alapvető mérőszámaiban, mint az energiafogyasztás, az újrahasznosított anyagok felhasználása és a karbonkibocsátás.

A vizsgálat azt is feltárta, hogy a körforgásos gazdaság számos fontos gyakorlatát egyelőre a vállalkozások kisebb hányada vette csak át. Idetartozik a hulladékkezelőkkel való együttműködés (41%), az energiahatékony technológiák alkalmazása (37%), illetve a körforgásos jelleg alapelveinek bevezetése az ellátási láncban (32%). Bizakodásra ad viszont okot, hogy a megkérdezettek 67%-a használ bizonyos arányban újrahasznosított anyagot a termékeiben.

A körforgásos gazdálkodás területén megvalósuló beruházások már most mérhető előnyökkel járnak, melyek közül a legszembetűnőbb a hulladékcsökkentés (46%) és az energiahatékonyság javulása (45%). Jóllehet néhány vállalkozás aggodalmát fejezte ki az előzetes beruházásokat illetően, többségük hosszú távú javulást remél folyamathatékonyság és költségcsökkentés tekintetében.

A válaszadók többsége (78%) osztja azt a véleményt, hogy a körforgásos gazdaság ösztönzi az innovációt és elősegíti a versenyképességet. Emellett támogatják a kiterjedtebb szabályozást és jelentési kötelezettséget (74%), és nagyobb mértékű állami támogatást várnak a körforgásos gazdaság alapelveinek átvételéhez (77%).

Tarak Mehta, az ABB Motion elnökének véleménye szerint „A körforgásos gazdaságra való sürgős áttérés fontossága nyilvánvalóbb, mint valaha. Jelenlegi életmódunkkal fenntarthatatlan mértékben merítjük ki az erőforrásokat és járulunk hozzá a károsanyag-kibocsátáshoz, illetve az éghajlatváltozáshoz. A körforgásos szemlélet átvétele nemcsak környezetünk megóvása érdekében elengedhetetlen, de vállalkozásunk ellenálló képességének fokozása szempontjából is.”

„A tanulmány jól kiemeli a szervezet minden szintjére kiterjedő felelősséget megteremtő, átfogó szemlélet, illetve az új technológiák és az együttműködés jelentőségét. Bár az átállás sok kihívással jár, a körforgásos szemléletet teljes egészében magukévá tevő vállalkozások jelentős előnyöket tapasztalhatnak a költségcsökkenéstől a jobb hírnévig. Most kell cselekednünk, és a körforgásos jelleget az ipar egészének alapértékévé tennünk. Nincs vesztegetni való időnk.”

A teljes jelentés ide kattintva olvasható

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..
2024.05.27
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban,....
2024.05.27
A Hyundai és a hozzá minden szállal kötődő Kia töretlenül tartja az előkelő helyet a leggyakrabban....
2024.05.27
Május utolsó hétvégéjén, a japán motorsport legnagyobb jelentőségű versenyén debütált a megújult....
2024.05.27
A Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) még négy évig folytatja sikeres együttműködését.....
2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.27
Életében először versenyzett esőben; újabb két dobogós helyezést szerzett az újoncok között;....
2024.05.27
Autós üldözésre és lövöldözésre került sor szombaton éjszaka Liptószentmiklós belvárosában, miután....
2024.05.27
Ankara előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai BYD és a Chery vállalattal elektromos járművek....