Honda 0 SUV

Az új Honda 0 SUV nem mindennapi megjelenést kapott

2025.06.10.

A közepes méretű crossoverről több információ is kiderült a bemutatóján, jövőre indul a gyártása.

A Honda bemutatta új 0 SUV nevű modelljét Japánban, ami egy érdekes alakú városi autó, azonban ha nem lenne elég az irodai számítógép-egér alak, színe szinte mindenki figyelmét felkelti. Az autót egy Red Bull eseményen debütálta a gyártó és a Forma-1-győztes Max Verstappen ült a volánnál, amikor az autó begurult. A kocsit az új járműveknél megszokott módon takarófóliával védték a közönség és így a riválisok lehetséges figyelőinek szemei elől a részleteket. Azonban nem a megszokott fekete-szürke-fehér színeket használták a fóliánál, hanem annál sokkal látványosabb lila színeket, ami egyből odavonzotta a tekinteteket.

Maga az autó egyébként nem teljesen újdonság, mivel a prototípus már közel jár a tömeggyártás fázisához, illetve korábban már lehetett képeket látni róla. Az alak így nem sokakat lep meg, még akkor is, ha nem mindennapi. Azonban a korábbiaktól eltérő az új elülső fényszóró, amit pixel-hatású módon osztottak fel. Szintén új a visszapillantó tükör is az autó két oldalán, amelyek eddig nem jelentek meg a korábbi koncepción. Mégis a legérdekesebb a csillogó fekete színű sárvédő, amelyek azért érdemelnek figyelmet, mivel itt helyezkednek el a irányjelző lámpák. Az ajtókilincsek modern módon az autó oldalába süllyednek, nem domborodnak ki a síkból. Hátul is vannak újdonságok, tolatólámpa és egy harmadik féklámpa is helyett kapott.

A Honda elmondta, hogy a 0 SUV saját elektromos platformot kap, aminek része lesz egy "tágas beltér, kimagasló látótérrel és flexibilitással". Hogy ez most a szélvédő vagy az ablakok méretére utal-e, a gyártó nem árulta el, mindenesetre a 0 SUV tényleg látóteret engedélyez a benne utazóknak. A beltérben helyet kapnak majd a legújabb vezetést segítő rendszerek és az utazás kényelmét biztosító szoftverek is, amelyeket az ASIMO OS operációs rendszer működtet majd. A Honda korábban azt is elárulta, hogy új 0-s szériájuk modelljei a steer-by-wire rendszert fogják alkalmazni, amelynek lényege, hogy nincs szükség kormányoszlopra. A cég szerint "kimagasló kormányozhatóságra" lehet majd így számítani a 0 SUV-nél. Az akkumulátorról és hatótávról nem esett szó.

A gyártást 2026-ra tervezik és az összeszerelőüzem Ohióban. A crossovert az Egyesült Államokon kívül Japánban és Európában is árulni fogja a Honda.

A 0 SUV-t más 0-s modellek is követni fogják. Elsőként a 0 Saloon, amely - nevéből adódóan - szedán és kombi kivitelű személyautó lesz és jövőre mutatják majd be a nagyközönségnek. A Honda elárulta, hogy a modellek eleje igen hasonló lesz, a hátsó fog majd változni és a tervek szerint ék alakú lesz, hogy megkülönböztesse a modellt a piacon lévő többi riválistól.

Képek forrása: Honda

Forrás: 
Carscoops

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....
2025.12.05
Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe az új Citroën C5 Aircross SUV. A 2026-os Év autója döntős....
2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....
2025.12.05
Tudta, hogy Bécsben már nem csak a templomban lehet beszélgetni egy lelki vezetővel? Toni Faber, a....
2025.12.04
A HangZóna mai vendége Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese....
2025.12.04
Utolsó modellévét valódi újdonsággal indítja a Toyota Corolla, bár szó sincs technológiai....