Űrkutatás

Az USA hónapokban mérhető versenyt fut Kínával a Holdra szállásban

2026.07.06.

Az Egyesült Államok hónapokban mérhető versenyt fut Kínával abban, hogy embert juttasson a Holdra - jelentette ki Jared Isaacman, az Egyesült Államok űrkutatási hivatalának (NASA) igazgatója vasárnap.

Az igazgató a CBS News televíziónak adott interjúban elmondta, hogy miközben az Egyesült Államok 2028 végére tervezi az ismételt Holdra szállást, addig Kína 2030 előtt tervezi azt, nagy valószínűséggel 2029-ben.

Fellövik az Artemis II űrutazásának SLS rakétáját és a vele összekapcsolt Orion űrhajót. Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera

"A kínaiak hihetetlen sebességgel haladnak, és bizonyosan képesek arra, amire a szovjetek nem voltak képesek az első űrverseny idején" - fogalmazott a NASA vezetője és úgy vélte, nem kérdés, hogy Kína el fogja érni a Holdat, a kérdés csak az, hogy az Egyesült Államok meg tudja-e előzni ebben.

Jared Isaacman közölte, hogy az Artemis Hold-program következő űrrepülése jövőre lesz, aminek során a többi között két magánvállalkozás által fejlesztett leszálló egységeket tesztelnek majd. Ha mindez sikeresen zárul, az Egyesült Államok készen áll ismét űrhajósokat küldeni a Holdra.

Rámutatott, hogy az Artemis-program számára biztosított 10 milliárd dolláros plusz szövetségi forrás lehetővé teszi azt, hogy tartani tudják az előkészületek ütemtervét.

A NASA igazgatója szerint a 2030-as évek első felétől a Holdon épülő létesítményben olyan jelleggel tartózkodhatnak majd emberek huzamosabb ideig, mint a jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó legénység.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.12
Autóval elmenekült a rendőrök elől Székesfehérváron egy 17 éves fiú, aki végül a járművel egy....
2026.07.12
A Datahouse adatai szerint az idei első félévben 86 ezer 697 új személygépkocsit és....
2026.07.12
Észak-Amerikában a Toyota levédette az Apex védjegyet, ami azt jelezheti, hogy a japán márka új....
2026.07.12
Az első félévben 12,7 százalékkal csökkent az autóipari termelés Romániában - írja az economica.net....
2026.07.12
Martonvásár térségében forgalmi akadály van – jelentette a Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.12
A Neue Klasse modellgeneráció osztatlan népszerűségnek örvend, a tisztán elektromos meghajtású....
2026.07.12
Ha külföldre utazol nyaralni, érdemes tisztában lenni az adott ország különleges közlekedési....
2026.07.12
Észak-Macedónia vezeti annak a Ryanair-járaton történt súlyos repülőgép-incidensnek a vizsgálatát,....
2026.07.12
Az első futamon rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig negyedikként végzett a címvédő és....
2026.07.12
Noha tavaly félbemaradtak a tárgyalások, most új szereplővel kiegészülve folytatódhat az....