büntetőfékezés

Azonosították a büntetőfékező sofőrt

2020.06.01.

A gyanú és egy fedélzeti kamera tanúsága szerint egy Audi R8-as kocsi vezetője 2020. május 27-én kora reggel az M0 autóúton közlekedve indokolatlan fékezésre és irányváltoztatásra kényszerített egy vele azonos irányba közlekedő járművet – írta a police.hu.

A sportkocsi sofőrjét a rendőrök a bűncselekmény tudomásukra jutását követően rövid idő alatt azonosították, a 43 éves B. Zoltán kihallgatásán azt mondta, a másik járművet lassúsága miatt jobbról megelőzte, mire annak vezetője dudálással és villogással adott hangot nemtetszésének. Ezt ő nem hagyta válasz nélkül, belassított, kihúzódott és mivel a mutogatás nem maradt abba, az esetleges problémát B. Zoltán megállást követően személyesen akarta tisztázni. Ezért akart visszasorolni a jármű elé, miközben egy játék-igazolványt lengetett ki az ablakon, a manőver közben nem sokon múlt összeütközésük. Végül a verbális csata elmaradt, mindketten folytatták útjukat.

Előállításakor B. Zoltán ugyan emlékezett a történtekre, ám nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, hisz szerinte ez egy mindennapos szituáció volt. Kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta.

B. Zoltán ellen a további eljárást közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Dunakeszi Rendőrkapitányság.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....