Szeged

Beköszönt Szegedre a Duna Autó, ősszel nyílik a BYD szalonja

2025.10.25.

A Renault és Dacia márkakereskedést tavasszal megvásárló Duna Autó ügyfélesten köszönt be Szegeden október elején. A napfény városában még ősszel BYD-szalont nyitó cégcsoport vezetősége beszélt a vállalatról, a folytonosságról és a jövőképről.

Január elején írtuk meg, hogy a Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és szervizhálózatát. Az egyiket természetesen a napfény városában álmodta, barnamezős beruházásban, közel az autópálya-lehajtóhoz, az Algyői úton.

Még ősszel megnyílik a szalon az Algyői úton

Azóta kiderült, hogy a Szeged egyik autós főutcáján épülő márkakereskedés október vége előtt nem nyílik meg hivatalosan, addig is az Árkád Szeged bevásárlóközpontban rendezkedtek be ideiglenesen, azóta is itt várják értékesítési tanácsadással és tesztvezetéssel a jövőbeni ügyfeleket.

2025 májusától a Duna Autó vette át a szegedi, Dorozsmai úti Renault-Dacia márkakereskedést. – Köszönjük a Molnár Autóház eddigi munkáját és a közösség építésében vállalt szerepét – nyilatkozta a tulajdonosváltáskor Simon Péter. A Duna Autó cégcsoport műszaki igazgatója akkor még nyári nyitást ígért az Algyői út 44. szám alatti BYD márkakereskedés kapcsán.

A BYD értékesítési pontja az Árkád Szegedben

A vezetés az október eleji bemutatkozó ügyfélesten is pozitívan nyilatkozott a korábbi márkakereskedőről, Molnár Erikáról és a folyamatosságról biztosította a megjelenteket. Ennek láthatóan nincs is akadálya, sok ismerős értékesítő és szervizes arccal a találkozhattunk a fogadáson. Ezen túl a dolgozók négyszemközt is elmondták, hogy lényegében a régi gárda viszi tovább a szalont és a szervizt.

A vendégeket először Varjas Ádám, kereskedelmi igazgató, valamint Simon Péter, műszaki igazgató köszöntötte, akik a Duna Autó, valamint a Renault és a Dacia közös múltjáról, jelenéről és a szegedi terjeszkedés kulisszatitkairól meséltek. A fenntartható jövő témakörét Priszler Zoltán, a Duna Watt energetikaiüzletág-vezetője hozta közelebb, betekintést nyújtva az elektrifikáció aktuális trendjeibe és a modern töltési rendszerek lehetőségeibe.

Horváth Karola, Varjas Ádám és Simon Péter

A rendezvényen Horváth Karola, a Duna Autó marketing és PR vezetője ismertette a vállalat szegedi aktivitásait és társadalmi küldetését, kiemelve a helyi közösségek támogatásának fontosságát. Ihász János, a szegedi Renault, Dacia és BYD kereskedelmi vezetője a márkák legújabb modelljeit mutatta be, míg Herke Sándor szervizvezető a lelkes helyi csapatot ismertette meg a vendégekkel.

A Duna Autó 36 éve szerepel a magyar járműpiacon és eddig 80 ezer autót adott át az ügyfeleinek. 2018 és 2024 között megduplázta piaci részesedését, tavaly már 4,2 százalékon álltak. Huszonhárom márkát képvisel – ezekből 19 kínál elektromos változatokat is –, közel harminc szervizponton várja már ügyfeleit.

Sokan voltak az ügyfélesten

A cégcsoport megjelenése után gyorsan „vette be” Szegedet, ott volt a május végi borfesztiválon, a nyárzáró Szegedi Ifjúsági napokon és legutóbb a szeptember közepi E Street Parade rendezvényen is, a Széchenyi téren.

Jutott idő egy ki márkatörténetre is: Louis Renault 1898-ban építette meg első autóját Renault Voiturette type A modellt. Egy évre rá testvérei, Marcel és Fernand megalapították a „Renault Testvérek” céget. 1902-ben legyártották az első kéthengeres motorjukat, Marcel megnyeri a Párizs – Bécs versenyt. Három év múlva Renault több mint 250 megrendelést kapott taxik gyártására a világ számos pontjáról: Párizs, London, New York és Buenos Aires.

Kérdéseikre is választ kaptak a meghívottak

Óriási időugrás után szóba került a Forma-1, a száguldó cirkuszhoz 1977-ben csatlakozik a márka, ők vezetik be az első turbómotort, 1983-ban szerzik meg első futamgyőzelmüket. 2005-ben és 2006 hatban a még ma is versenyző Fernando Alonso világbajnok, a Renault megnyeri a konstruktőri vb-címet. A márka még 2025-ben is gyárt erőforrásokat, Alpine pedig versenyzik vele.

A házigazdák az estre alaposan kiürítették az autószalon, mindössze három modell maradt mutatóba, s ebből kettő a Renault 5-ös volt, nem véletlenül. Egy igazi ikon tért vissza, melynek dizájnját az 1972-es klasszikus R5 ihlette. A 300-400 kilométeres elektromos hatótávú, 90 és 110 kW-os erőforrásokkal elérhető autót sokan már látatlanban, pontosabban fotókról rendelték meg. Egyébként a Renault 5 E-Tech és testvérmodellje, az Alpine A290 nyerte el Európában az "Év Autója 2025" címet.

Két Renault 5-öst is megmutattak a házigazdák

A vendégeknek megmutatott harmadik modell egy Dacia volt, azon belül is márka eddigi legnagyobb „dobása”, a Bigster. A Renault technológiai partnerségével 1966-ban született márka jó úton jár, a Duster például több országban piacvezető SUV. A Sandero 2025 első hat hónapjában Európa legnagyobb darabszámban értékesített személyautója lett, de „behúzta már” a 2024-es évet is. És most itt a C-szegmensbeli SUV, a márkára oly jellemzőmeggyőző ár/értékaránnyal.

Néhány szó esetett a BYD gyár építéséről is, ami tempósan halad, ugyanakkor ránézésre nem tűnik úgy, hogy még idén megindulhatna a termelés Szegeden. Hivatalos információ nincs, legutóbb, október elején Szijjártó Péter miniszter mondta, hogy „legkésőbb jövő év elején a BYD is megkezdi a termelést”.

Litkai Gergely. A Duna Autó és a szerző fotói.

Az est különleges színfoltja a Dumaszínház humoristája, Litkai Gergely volt, aki fenntarthatóságról, környezetvédelemről és mindennapi döntéseink felelősségéről tartott szórakoztató előadást – természetesen szegedi és autóipari csavarral fűszerezve.

A francia életérzést válogatott ételekkel és italokkal vitték közelebb vendégeikhez a házigazdák. A kiállított autókat sokan körbenézték, a régi ügyfelek beszélgettek az ismerős értékesítőkkel, szervizesekkel – ahogy felénk mondják: a foglalkozás elérte célját.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....
2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....