BYD

Olasz alkatrészekkel dolgozik majd a szegedi BYD gyár

2025.10.03.

Előrehaladott tárgyalások zajlanak a kínai BYD autógyártó konszern és olaszországi beszállítók között arról, hogy itáliai cégek lássák majd el jelentős mennyiségű alkatrésszel a most épülő szegedi BYD autógyárat. Erről az olasz állami hírügynökség, az ANSA számolt be.

A kínai BYD Szegeden épülő összeszerelő üzemét jelentős arányban olasz beszállítók látják majd el alkatrészekkel. A várható beszállítói mennyiség felülmúlja a várakozásokat. Erről Alfredo Altavilla, a BYD európai különleges tanácsadója számolt be. „Közvetlenül is találkoztak a kínai befektetők és az olasz potenciális partnerek, hogy felvázolják az olasz alkatrészellátási láncot” – mondta Altavilla.

„Amellett, hogy az esemény rendkívüli nagy számú érdeklődőt vonzott, jelentős eredményeket is produkált. A találkozón jelen lévő összes vállalat mindössze 48 óra alatt regisztrált a BYD adatbázisában, szemben az ilyen esetekben megszokott hosszú átfutási idővel.  A részt vevő vállalatok közül több véglegesítette a magyar üzembe történő szállítással kapcsolatos együttműködés kereteit.”

Szegeden a gyártás – az elektromos és hibrid modellek összeszerelése és a termelés bővítése -szakaszosan történik majd, azzal a céllal, hogy elérjék az évi 200 000 járműre tervezett teljes kapacitást – írja az ANSA.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....