BMW debreceni beruházása

A BMW 71 futballpályányi naperőművét építi fel Debrecenben

2024.09.03.

A BMW hazánk és egyben a vállalatcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben, ami ismét alátámasztja, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkőletételén arról számolt be, hogy a 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer a vállalatcsoporton belül a legnagyobb lesz, és egyben ez lesz Magyarország legnagyobb ipari naperőműve is.

"És ha jól értem, az E.ON sem épített még sokszor ekkora naperőműparkot, mint ami most itt létrejön. Két német vállalat és Debrecen, Magyarország együttműködése ismételten egy olyan teljesítményt állít elő, amely a Guinness Rekordok Könyvének a jövő évi kiadásában jogosan tarthat igényt a bekerülésre" - mondta.

Aláhúzta, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került, ez pedig szavai szerint két főbb pilléren nyugszik: a közlekedés elektromos átállásán és az energiaelőállítás karbonmentessé tételén.

"Ez két olyan terület, ahol Magyarország globális összehasonlításban is élen jár, és ezt, azt hiszem, hogy a legindokoltabb itt, Debrecenben elmondani" - fogalmazott.

"Ugyanis Magyarországon készítik Európa legmenőbb autóipari vállalatai az elektromos motorjaikat és autóikat. És itt, Magyarországon állítják elő a legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó vállalatok az elektromos akkumulátorokat, ami nélkül elektromos autó sincsen" - mutatott rá.

"Másrészt Magyarországon az ipar is egyre több naperőművet épít és használ. A BMW és Magyarország itt, Debrecenben együtt építi a modern, fenntartható és zöld jövőt" - szögezte le.

Fotók: MTI - Szigetváry Zsolt

"Hiszen néhány hónap múlva itt gördülnek le először a BMW tisztán elektromos platformra épült autói a gyártószalagokról, és itt valósul meg a legnagyobb mértékben a napenergia bevonása a termelésbe, mivel az energiaigények több mint negyedét majd ez a naperőműpark fogja kiszolgálni" - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Magyarország kormánya továbbra is minden szükséges döntést meg fog hozni annak érdekében, hogy a BMW majd úgy emlékezzen a Debrecen melletti döntésére, mint ami a vállalat történetének legjobb döntése volt."

"Úgy igyekszünk irányítani döntéseinket, hogy abból mind a BMW, mind Magyarország, mind Debrecen és a debreceni emberek profitáljanak" - folytatta. Majd rámutatott, hogy ezért is hozott a kormány döntést már körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben infrastruktúra-fejlesztésekről.

"Legyen szó a vasút- vagy az útfejlesztésekről, legyen szó a víziközművek modernizálásáról, ezért építettünk nemzetközi iskolát, ezért fejlesztjük az egyetemet, ezért fejlesztjük a szakképző centrumot is" - sorolta.

"A BMW és Debrecen együttműködése mára oda vezetett, hogy Debrecen a közép-európai régió egyik legfejlettebb városa. Debrecen a közép-európai térségben az egyik legvonzóbb beruházási központ, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az új globális autóipar egyik európai központjává vált" - jelentette ki.

Kifejtette, hogy Magyarországon hamarosan mindhárom német prémium autómárka gyárral lesz jelen, miközben itt lesz a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása is.

Hozzátette, hogy az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....