Beszállítók

Bővít az Eagle Ottawa Szolnokon

2013.12.07.

Félmilliárd forintot megközelítő beruházással fejleszti technológiáját és bővíti infrastruktúráját, valamint dolgozói létszámát az észak-amerikai központú, autóipari bőrgyártással foglalkozó Eagle Ottawa Szolnokon - közölte a cég az MTI-vel.

A tájékoztató szerint a szolnoki Eagle Ottawa Hungary Kft. több mint 446 millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A cég a pályázati forrásból technológiai fejlesztést hajt végre gyártó- és IT eszközök beszerezésével, továbbá bővíti infrastruktúráját és 50 fővel növeli munkavállalói létszámát - olvasható a közleményben. A beruházás célja üléshuzat-alkatrészek előállítása a társaság szolnoki székhelyén. A támogatás emellett megteremti annak feltételeit is, hogy az Eagle Ottawa tovább erősítse pozícióját az autóiparban.

"Cégünk különösen fontosnak tartja, hogy sikerült olyan konstrukciót találnunk, amely a technológia fejlesztésével párhuzamosan újabb 50 ember megélhetéséhez járul hozzá. Az Eagle Ottawa Hungary Kft. több mint 12 éve van jelen Magyarországon, jelenleg 900 munkavállalót foglalkoztat, s arra törekszik, hogy üzleti céljainak teljesítése közben az itt élők számára is érzékelhetően járuljon hozzá a helyi gazdasági és szociális környezet fejlődéséhez" - közölte Bryn Kahrl-t, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.


Világszínvonal Szolnokról

Az Eagle Ottawa 2001-ben nyitotta meg szabászati üzemét Szolnokon, majd festőüzemmel bővülve 2005-ben, elsőként költözött a Tisza-parti megyeszékhely ipari parkjába. Ugyancsak a városban működik 2009 óta az észak-amerikai központú cég európai kutatás-fejlesztési központja is. A társaság festett bőrből szabja vezető autómárkák üléshuzat-alkatrészeit. Emellett olyan munkafolyamatokat végez, mint a perforálás, laminálás és hímzés, ezekkel is szélesítve választékát. A folyamatban lévő beruházás tovább bővíti a gyár termékpalettáját. A nyilvános cégadatok szerint a cég értékesítésének árbevétele 2012-ben meghaladta a 20 milliárd forintot, 2011-ben 15,7 milliárd forint volt, túlnyomó része exportból származik. A társaság adózott eredménye 1,8 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra nőtt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....